Tata, DÖK, Könyves, avagy egy izgalmas hétvége története

 A Könyves igen jelentős létszámú diák-csapata, vagyis a DÖK idén végre a hagyományos módon, ám új helyszínen tarthatta meg szokásos évi csapatösszekovácsoló-tervezgető programját. Az idei DÖK-táborról Beke Marcell, 11. B osztályos diákunk készített beszámolót. Fogadjátok szeretettel!

DÖK Tábor témájú GT témájú DÖK Tábor???

    Pontos -e a topic? Őszintén, nem tudom megmondani. Ahhoz fel kéne kutatni a PinceKlub ősi Gólytáboros zászlógyűjteményéből a DÖK Tábor lobogóját. Ha esetleg nem voltál ott velünk október első hétvégéjén Tatán, akkor az alábbiakban Neked fogom vázolni a helyzetet!

    Vágjunk is bele!

    Vonat begördül, kijelző: Tata-Tóvároskert. Ja, ez már „in medias res”, hiszen a vonaton már meg kellett oldani egy olyan feladatot, melynek a lényege az volt, hogy ha szerencséd van, akkor a vonat másik végén ül egy DÖKös, akinek szintén bak a horoszkópja. Ja, meg még előtte beosztottak minket egy kérdőív alapján, amit kitöltve lehetett akár a Klárára is nyomni, de szerencsésebb volt a Másik Péterre adni a voksunkat.

    Így alakultak ki a csapatok, akik aztán zászlóik alatt (melyeket csak később festettek meg), a feltűnésmentességet teljesen kizárva vonultak át az Öreg-tó partján lévő komplexumba. Itt a táskákból (és Antiból) várakat emeltünk, majd a táskákban lévő gyanús objektumok megtalálására specializálódott öregdiákegység ellenőrizte, hogy mindeki hozott-e magával ágyneműt. Ezt követte egy futárvetélkedő, melyet senkinek sem kell bemutatni.

    Amit még érdemes megemlíteni, hogy egy teljesen eddig-soha-nem-tényleg-nem-látott progi futott végig: 10 slágert osztottak ki a tábor lakói között, amit ha meghallottál, spuri DJ Kukához, fedél nyit, cetli bedob és továbbjutottál a következő fordulóba. A második menetben már csak 20, a harmadikban 5, és végül a döntőben 2 fő maradt talpon, hogy aztán egy valaki a testén érezhesse az exkluzív, főnyereményként szolgáló öregdiákpólót.

    Ahogy a Nap a nyugati horizont alá bukott, megindult az idősebbeknek oly kedves, a fiatalabbaknak pedig oly döbbenetes Tatai Éjszakai Tókerülő Túra. Itt már négyfelé oszlott a brigád, ki-ki harci lobogója alatt vonult. Béka, Lúd, Kacsa és Unikornis csapatok versengtek az első helyért és a másodiknak járó hatalmas tapsorkánért. A napot egy zenei vetélkedő zárta, ahol kiderült, ki tud a legjobban slágereket énekelni, ha csak az „öreg szafa”, vagy a „kicsi rigó” kifejezést használhatja.

    A második nap hajnala a tiiipikus reggeli tornával indult. Napközben „ismerkedés és csapatépítés” címszó alatt lehetett vakon átbukdácsolni a csapattársaid képezte emberi akadályokon, tésztából és ragasztóból lehetett 2D-s, optimális esetben 3D-s tornyokat emelni. Jelnyelven is tanulhattunk pár, az aktív szókincs részét képező szófordulatot, minthogy: „vagyunk végig”, illetve „igyatok a teából és a szemetet a fekete kukászsákba dobjátok”.

    Ebéd után fogmosás újra nekivágtunk Tatának, ezúttal viszont meglepetések sora fogadott minket: Harry Potter töri-föci szakos tanár, vagy éppen az igazgatóhelyettesek tanítanak nekünk táncot? Netán a kalózok Igazgató Úrnak és a tesitanárok férfi tagjainak öltöztek? De az indiánok is hasonlítottak a szeretett és jól ismert Könyveses tanárokra.

    Ahogy aztán sötétedett, szokás szerint úgy élénkült a DÖKös brigád. Dalt írtunk, táncot tanultunk és kedvenc öregdiákjaink képeit reprodukáltuk részletekbe menően. Az Álarcos Énekes idén is nagyot ment, hiszen a görög missziójából éppen hazatérő Mógor Dominikot rejtette az álarc. Ezután fürdés, majd alvás fergetes, ha úgy tetszik, csillagromboló buli kezdődött, mely aztán a szobákban ért véget.

    Utolsó napon a hagyományos a „KÖR-KÁRÓ-PIKK-TREFF” című ölbeülős játékot követte egy maratoni hosszúságúra nyúlt székfoglaló, mely nem egy győztes kihirdetésével, hanem az Éhezők viadalából ismert összefogásos jelenettel zárult, végül pedig gazdára talált a fekete alapon neonzöld öregdiákos póló. Ezután jött a már megszokott izgalmas program: vajon elérjük-e a vonatot.

    Elértük. Ahogy azt is, hogy idén rekordszámú résztvevő jelent meg. 120 torokból zúgott az Amikor feladnád, 120 test emelkedett magasba a Sun is shining dropjánál és 120 láb dobbantott jobbra, amikor jött a naaaaar rechts!

 Beke Marcell 11. B

Anna örök

2007-ben mindannyiunkat megrendített kolléganőnk, Striker Anna halála. Hiába tudtuk, hogy mi várható, nehéz volt elfogadni, beletörődni, hogy ennyi volt. Anna biológia-kémia szakos tanárnő volt, több alkalommal osztályfőnök is. Szenvedélyesen szerette és tanította tárgyait, elveihez kérlelhetetlenül ragaszkodott. Az iskolán kívüli időtöltésének nagyon fontos része volt a természetjárás, a hazai tájak ismerete, bebarangolása.

Halálakor hamar megszületett az ötlet a természettudományos munkaközösségben, hogy egy emléktúrát kellene szervezni tiszteletére, melyre a Könyves-diákok közül is szeretettel vártunk jelentkezőket. Belekezdtünk, és jó volt. Jó volt évente egyszer kicsit kiszakadni a mindennapokból, és nyugodt körülmények között, a gyerekekkel az erdőt járva, kicsit vetélkedőzve beszélgetni. Beszélgetni természetről, a természettudományokról, más tudományokról és persze Annáról. Nemcsak szép gesztus volt, de átsegített minket a legnehezebb időszakon is.

Aztán részben érthető okokból, részben a mindennapos fáradtságunkból adódóan egyszer csak nem volt több Anna-túra. Beszéltük, hogy kellene, mert szép volt, és hagyománynak tűnt megszületése pillanatában, de évekig nem történt semmi.

Idén aztán végre megembereltük magunkat, és újra megszerveztük az Anna-túrát. Mostani diákjaink és kollégáink egy része ugyan már nem ismerhette Striker Annát, de a tanáriban sokan ismertük őt, és ez elég indok is volt arra, hogy belefektessük a munkát a szervezésbe és magába a túrába.

A 2020-as Anna-túra a János-hegy és a Hűvösvölgy között egy kellemes séta keretében a mézről és a méhekről szólt, e két téma köré fonódtak a feladatok. 12 Könyves-tanár, 10 DÖK-ös diák és majdnem 50 túrázó, vetélkedő, jókedvű Könyves-diák segítségével újra megtettük, amit meg kellett: emléket állítottunk valakinek, aki közülünk való volt.

Mert ez a mi felelősségünk.
Egyrészt emlékezni, másrészt elfogadni, hogy egy általunk teremtett hagyományhoz ugyanaz a felelősség köt minket, mint a Kis herceget a rózsához.

Nagy értéke egy közösségnek, ha tud hagyományokat teremteni, de valódi értékét egy közösségnek az mutatja meg, ha életben is tudja tartani a hagyományait. A Könyves-birodalom mindazon lakójának, aki a mai naphoz bármilyen módon is hozzájárult, sikerült megmutatnia, mi az értékes ebben a közösségben. Nagyon köszönjük mindenkinek! Szívből.

Anna-túrázók indulásra várva

Megcsináltuk. És jövőre is meg kell csinálnunk, nemcsak Anna miatt, hanem magunk miatt is.
Hogy újra emelt fővel nézhessünk a tükörbe.
Még akkor is, ha könnyes közben a szemünk.

Könyves-kéktúra

Tavaly februárban agy vállalkozásba fogtak Könyves Kálmán soha nem nyugvó alattvalói: a cél végig menni az Országos Kéktúrán. Bár a Balaton megkerülhető egy nap alatt egy valódi Könyves diáknak biciklivel, a kéktúra végigjárása azért még nekik is időbe telik.

A terv az volt, hogy minden tanévben 3 túratábor lesz: egy ősszel, egy télen és egy tavasszal. Idén már csak egy van hátra: a tavaszi túratábor.

Ha ott voltál télen, vagy ősszel, vagy mindegyiken, akkor most se hagyd ki!

Várnak a szervezők mindenkit, azokat is, akik most szeretnének csatlakozni a csapathoz.

A részletek az iskolában lévő plakátokon, a szervezők fejében, no meg itt alább olvashatók:

Ha szeretnél jelentkezni, keresd Monoki Ádámot 

vagy Szepesváry László igazgató urat!

Nagy buli lesz, ki ne hagyd.

A jó idő megrendelve.

A "200 Arany" nyomában

Az egyáltalán nem csonka torony

Az idei Arany János-év apropóján a Könyves néhány vállalkozó kedvű, diákjának, tanárának, azok családtagjainak, barátainak, üzletfeleinek kis csoportja április 8-án egynapos kiránduláson vett részt. Az elsődleges úti célunk Nagyszalonta, Arany János szülővárosa volt, de ha már irodalmi nyomokon indultunk el, hát útba ejtettük Nagyváradot is, megemlékezve kicsit Ady Endréről is.

Nagyszalontán először a "csonka tornyot" látogattuk meg, ami ugyan torony, de 1899 óta bizony már nem csonka, mivel az Arany János Emlékbizottság a költő fiának, Arany Lászlónak a segítségével helyre állíttatta, hogy méltó helyet biztosíthassanak a költő hagyatékának. Ez a hagyaték látható a torony négy szintjén berendezett kiállításon. Ha a negyedik szintig mászik valaki, az kereken 100 lépcsőt jelent, de a kiállítás nagyon érdekes, megéri a fáradtságot. Csak hogy két példát említsünk: szemfüles tárlónézegető útitársaink észrevettek egy levelet, amelyet Arany János mint az Akadémia titkára írt Charles Darwinnak, s értesítette őt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ún. külső tagjává kívánja választani a brit tudóst. A másik érdekesség egy tárgy: az Arany-család kávéfőzője, ami azok közé a kiállítási tárgyak közé tartozik, melyek emberközelivé tesznek egy-egy művészt, és éppen ezért olyan meghatóak.

A torony után az Arany emlékház következett. Az épület nem az eredeti, már Arany életében leégett a család háza, de a porta az ugyanaz. A helyiek még mindig úgy emlegetik: az Arany-porta. Van azonban olyan dolog ezen a portán, ami köthető a költő gyerekkorához: a kút forrása még ugyanaz, a kertben található eperfa pedig az eredeti "leszármazottja", s ahogy kedves kalauzunk hangsúlyozta: ennek ugyanazok a génjei mint az Arany korában itt terpeszkedő fáé. Az emlékházban berendezett kiállítás azokat a körülményeket igyekezett felidézni, melyek 1817-ben, a költő születésekor is meglehettek. Hangulatos kiállítás, egy gyönyörűen kialakított tájházban.

A Könyves delegációja az alatt a bizonyos eperfa alatt. (Ez az eredeti fa dédunokája.)

Az Arany-portától egy rövid idézettel és koszorúzással búcsúztunk, majd visszafelé menet megálltunk Szalonta kis szoborkertjében, ami egy Könyveses diák vagy tanár számára több érdekességgel szolgál, mint az átlag látogatónak. A parkban 5 szobor található: Arany Jánosé, Zilahy Lajosé, Sinka Istváné, Kiss István szobrászművészé és Kulin György csillagászé. Ők mindannyian Szalonta szülöttei. De hol van itt a Könyves? Nos, Kiss István szobrászművész Könyves-diák volt, ő készítette a főlépcsőn lévő szobrot is, amely előtt olyan sok tehetséges diákunk állt már boldogon vigyorogva. De itt nincs vége. Kulin György (akinek a Szalontán látható szobra szintén Kiss István alkotása) a Könyvesben tanított 3 tanéven keresztül, neki köszönheti iskolánk a csillagvizsgálót és az első távcsövünket. Erre emlékezve itt is koszorúztunk, és az Igazgató úr szavaival kicsit fel is idéztük a Tanár Úr alakját.

Utunk következő állomása Nagyvárad volt, ahol az időnkből csak annyira futotta, hogy Ady Endre nyomait kutatva felkerestük két legkedveltebb kávéházát, bebarangolva az egykor bizonyára impozáns és pezsgő szellemi-kulturális életű város szívét.

A közel 700 km-es buszos kirándulásunk mindenkit próbára tevő unalmát irodalmi és történelmi feladatokkal, szójátékkal, kvízzel próbáltuk elviselhetővé tenni mindenki számára. Elmondhatjuk, hogy sikerrel jártunk: fáradtan, de nagyon jó kedvűen érkezett haza a Könyves maroknyi kis csapata.

Köszönet az ötletért és a szervezésért

P. Szabó Melinda tanárnőnek!

Csendben szeretnénk jelezni,

hogy volnának még ötleteink,

s úgy tűnik, igény is volna hasonló jellegű "erőpróbákra"...

Fényképek az útról itt!

A szobor megszólalt...

Könyves Kálmán szobra a főlépcső központi helyén ma nagyon különösen kezdett viselkedni. 

Többek egybehangzó beszámolója szerint őfelsége egész nap dünnyögött magában. 

Néhány szemfüles és nem kevésbé bátor arra járónak köszönhetően sikerült ebből a mai dünnyögéssorozatból néhány pillanatot elcsípnünk...

Megérte a kockázatot, mert végül elképesztő dolgot tapasztaltunk.

Figyeljetek csak!

Nos, ha a király dörmögése rád is vonatkozik, akkor sürgősen szedd a lábadat, 

spuri az igazgatóhelyettesi irodába, 

mert ha lemaradsz, soha nem fogod megtudni, 

milyen is egy igazi Könyveses biciklistábor 

Szatmár-Bereg megyében!

Ha a Föld lakosságának azon maroknyi részéhez tartozol, aki érti ezt a képet, akkor te már biztosan jelentkeztél az idei nyár legnagyobb eseményére. Ha nem tudod, mi ez, még van esélyed, hogy megszerezd ezt a túléléshez elengedhetetlen tudást és élettapasztalatot.

CSAK GYERE MÁR JELENTKEZNI!

Ha lemaradsz, az utódaid hét évszázadig járhatnak lesütött szemekkel szégyenükben. 

Kell ez neked?

Na ugye!

Nincs más dolgod, mint a Könyvesben a zöld biciklis táblákat követni, amire az van írva

VÁSÁROSNAMÉNY.

Igyekezz! 

Várunk! 

De már nem sokáig!

Hazatértek a csillagászok

Tegnap hazaérkezett Indiából a csillagászati diákolimpián résztvevő magyar csapat.

A csapat tagjai között volt Udvardi Imre kollégánk, akinek indiai beszámolóit igyekeztünk eddig is folyamatosan közzétenni. Az utolsó fejezeteknél a technika ördöge megpróbált kibabrálni velünk, de ehhez még ő sem tudott elég korán kelni. Így (tőlünk kicsit szokatlan késéssel, de) nagy örömmel mutatjuk meg 

a Tanár úr úti jegyzeteinek 6. és 7. fejezetét.

Íme:

A hatodik fejezet (2016. december 16.)

"A vezetőség megválasztása, és az olimpiát érintő szervezési kérdések megvitatása után vacsora, majd az adatanalízis feladatainak javítása következett, másnap hajnalig. Pár óra alvás után indultunk a délelőtti programunkra, amitől mindenki sokat várt: a Nandankan állatkert meglátogatása volt a soron. Az állatkert fő látványossága az itt szabadon is élő bengáli tigris, annak is fehér színű változata. Mivel ez az állat a kedvencem, készültem rá, hogy sok-sok fotót készítek róluk. Az biztos, hogy ez egy nagyon felkapott hely lehet, mert hatalmas tömeg várakozott a bejáratnál. Külön kellett venni jegyet a fényképezőgépek számára. ( Az olimpia alapszabályzata szerint a verseny teljes időtartama alatt minden költséget a rendező ország visel.)

Rengeteg iskolai csoport tülekedett (volna!) hogy bejuthasson, de tanáraik rendkívül keményen utasították rendre a megszeppent gyerekhadat. (Nálunk az ombudsman rögtön eltiltaná őket a szakmától!)

Sajnos a hatalmas, gazdag állatvilágot magáénak tudható állatkert nem a mi fogalmaink szerint épült. A kifutók, ketrecek távol vannak a látogatóktól, az állatok a rekkenő hőség elől az árnyékba húzódva hűsöltek, alig láttunk belőlük valamit. Így kedvenc tigriseimet is csak tisztes távolból figyelhettem meg, akár csak az itt szintén honos indiai elefántokat. A hatalmas területen elhelyezkedő intézmény szegényes, elhanyagolt, legjobban a siralmas szó írja le a valóságot. Pedig a csodálatos táj, a trópusi növényzet, az egzotikus állatsereg némi törődéssel csupán tényleg édenkertet varázsolhatna ide. Még az akváriumokhoz sem lehetett közel menni, korlátok mögül nézhettük csupán a Bengáli öböl vizeinekcsodálatos élővilágát. A kirándulás színfoltját a mindenütt szabadon ugráló majomsereg jelentette. A fákról ugráltak az óvatlan látogatók fejére, vállára, egy-egy kalapot, napszemüveget zsákmányolva. A falvakon áthaladva szemtanúi lehettünk annak, hogy a majmok a falvakba is be-be látogatnak, elcsenni, amit csak lehet.

Ebéd után végre a diákok szállására mentünk, mivelhogy ők ekkorra már befejezték a versenyt."

A hetedik fejezet (2016. december 19.)

"Könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó jelentkezésem Indiából. Az idővel való versenyfutást elvesztettem, no meg a kiváló minőségű indiai internetnek hála, az események túl futottak a beszámolóimon, így célszerű a végén kezdeni.

Tegnap este megvolt a záróünnepség. A lényeggel kezdem: Gémes Antal bronzérmes lett, Vígh Benjámin, és Világos Blanka dicséretben részesültek. Ha röviden kellene értékelni ezt az eredményt, azt mondanám, hogy tisztes helytállás. Ha figyelembe vesszük, hogy Blanka még kétszer, Anti egyszer indulhat az eljövendő olimpiákon, optimisták lehetünk. A sok-sok erőfeszítésnek, áldozatnak, amit a csillagászati diákolimpiai mozgalom meghonosítása érdekében egyre többen hozunk meg, lassan, de biztosan meglesz az eredménye. Az is látszik, hogy sok ország előttünk jár ebben, ha csak a környező országok eredményeit tekintjük (Szlovákia, Szerbia, Horvátország, Románia, Szlovénia) azok jobbak, mint a mieink. Igaz, ők korábban bekapcsolódtak az olimpiai mozgalomba, és a tapasztalat, mint mindenhol nagyon sokat számít. Most mi is gazdagodtunk e-téren is. Minden részletre kiterjedő kell hogy legyen a felkészítés. Nem mintha erre ez nagy idáig nem fektetettünk hangsúlyt, de olyan apró részletekre is oda kell figyelni, mint a hibaszámolás, grafikon ábrázolás, vagy a körzővel való szerkesztés. Az irány, amit elkezdtünk a felkészítő szakkörök indításával, a válogató versenyek széleskörűvé tételével jó, látszik is hogy már 20-30-ra tehető azon diákok száma, akiket sikerült megszólítanunk, és az is igaz, hogy lassan ugyan, de évről évre többen vannak, de még ez kevés. A cseh csapat aranyérmet szerzett, de az első körben ők 500 diák közül választanak, mi jó esetben 30-40 közül. De biztos vagyok abban is, hogy hamarosan mi is elmondhatunk hasonlót.

És akkor lássuk az érmet szerző országok eredményeit.(Lehet hozni vendégcsapatot is, de azok részvételét fizetni kell, elég borsos az ár.)

A csapat a meglehetősen botrányosra sikerült záróünnepség után hazafelé vette az irányt, beiktatva egy kis kitérőt. Bhubaneswárból Delhibe repültünk, majd onnan röpke öt óra buszozás után megérkeztünk Agrába. Holnap a várost, elsősorban annak fő látványosságát a Taj Mahalt nézzük meg, aztán vissza Delhibe, és rövid városnézés után Münchenen keresztül irány Budapest.

Mindenkinek köszönjük a szurkolást, sokaktól kaptunk bíztató üzenetet. Talán odahaza kiegészítem a hiányzó részekkel az élménybeszámolómat." (Udvardi Imre)

Szeretettel gratulálunk a csapatnak, a diákoknak és a felkészítő tanároknak egyaránt!

A diákok (A kép forrása itt.)

A Könyves kihelyezett indiai tanszéke jelenti...

Egyre izgatottabban várjuk a híreket Indiából, a csillagászati diákolimpiáról. Egyelőre eredményeket még nem tudunk, de hamarosan arról is beszámol majd Udvardi Imre tanár úr, 

akinek ötödik tudósítását alább olvashatjátok:

"Az előző beszámolóm óta sok víz folyt le a Gangeszen. Az események, ahogy ilyenkor lenni szokott hihetetlenül felpörögnek, az olimpia a végéhez közeledik. Ilyenkor dőlnek el a lényeges kérdések, így az embernek nincs ideje másra, mint a legfontosabbal foglalkozni, azaz a versennyel. Ezért maradtam el tudósításaimmal. Ráadásul az internet-hozzáférés is rendkívül hektikus, sokat szenvedünk miatta.

Itt vacsoráznak a leaderek (Forrás itt.)

A napok teltével kimerültségünk is egyre nő, az utóbbi három napban ágyba-kerülésünk időpontjai: hajnali 4 óra, hajnali három óra, hajnali fél egy. Persze a felkeléseink időpontja változatlanul (egy alkalom kivételével) fél nyolc. Ezt csak azért írom, hogy előre felmentsem magam az időrend esetleges összekeveréséért.(És még mielőtt valaki a zsebkendőjéhez nyúlna- sajnálva bennünket, gyorsan elmondom, hogy ezeket a sorokat a szálloda medencéjének partjáról írom. Gyönyörű, kókuszpálmákkal szegélyezett kertben. Most már Napnyugta közeledtével nagyon kellemes a hőmérséklet, délben még rekkenő volt a hőség, a maga 31-32 fok körüli értékével. Elborzadva látom, hogy Budapesten ez 29-cel kevesebb!)

Szóval a viharosra sikerült elméleti feladatsor-vita után, pár óra alvással a hátunk mögött nekifogtunk az adatanalízis-forduló megtervezéséhez. Ebben a verseny-részben az ifjú csillagász-jelölteknek egy megadott valóságos adatsor ismeretében kell következtetéseket levonni, kérdésekre válaszolni, mint ahogy a valóságban is teszik ezt a csillagászok. Voltak évek, amikor számítógépes volt ez a forduló, de valljuk be, hogy ez a 234 versenyzői létszám miatt heroikus vállalkozás, indiai barátaink nem is vállalták ennek ódiumát, így a grafikonokat milliméter-papíron kellett ábrázolniuk, igen nagy precizitás mellett.

Az első probléma egy kettős pulzár rendszer körül keringett, ők pedig feltételezett körpályán a közös tömeg középpontjuk körül. Ismerve a forgási periódus értékeket és a látóirányú gyorsulás adatsorát, T heliocentrikus epochában mért értékeit csonkolt Módosított Julián Dátumban megadva, ábrázolniuk kellett a megadott adatsort a periódus-gyorsulás síkon, és ezen kívül még 8 alkérdésre kellett válaszolniuk. Ezek tartalmaztak hibaszámítást, adatbecslést, pályasugár számolást.

A második feladatcsoport a Hold-távolság meghatározását célozta. A megadott adatlista a Hold 2015 szeptemberi geocentrikus efemeriszeit tartalmazta, 00:00 UT-hoz tartozva. Ezzel, és az ebben a hónapban lezajlott holdfogyatkozásról készült montázs alapján becslést kellett adniuk a holdpálya excentricitására, a Hold legkisebb és legnagyobb távolságára. ( Könyves Kálmán után meg szabadon: „Szuperholdról pedig, mivel ilyen nincs, semmiféle vizsgálat ne tartassék.”) Becslést kellett adniuk továbbá a Hold sugarára, és kiszámolni a Föld—Nap távolságot.

A harmadik adatelemzési feladat az extragalaktikus távolságok mérésében oly nagy szerepet játszó ún. Ia típusú szupernóvák világába vezette el fiataljainkat. Három szupernóva adathalmazából kellett sok-sok mindent meghatározniuk, a végén becslést adni a Hubble-állandóra, valamint az univerzum Hubble-korára. A feladatsor elnyerte mindenki tetszését, de a mi a lényeg: mint később megtudtuk tőlük, hogy diákjaink is ezen a véleményen voltak.

Az adatanalízis feladat sorának ilyeténképpen való összeállítása után a szokásos fordítás, borítékolás következett, hogy másnap reggelre ott legyen a diákok asztalán. Így is este 10 lett, mire végeztünk. Ekkor kezünkbe kaptuk a megfigyelési, és az elméleti forduló diákjaink által megírt dolgozatainak fénymásolatát. Ez idáig mindig úgy volt, hogy ezekkel egy időben a zsűri által adott pontokat is megtudtuk. Most nem. Hajnali háromig, a versenybizottság pontjainak ismerete nélkül, attól függetlenül kijavítottuk a dolgozatokat. Majd amikor később az adatanalízis értékelésével is készen lettünk, feltöltöttük a verseny számítógépes rendszerébe, és ekkor derült ki, hogy a z indiai javítók értékelésétől mennyire tértünk el. Egy nap áll rendelkezésünkre, hogy egy pontos időrendi beosztás alapján reklamáljunk, természetesen csak akkor, ha ez az eltérés számunkra kedvezőtlen volt. Ellenkező esetben a zsűri pontszáma került az értékelő lapra. Megint Bence volt a hős, fáradtságot nem ismerve vállalt oroszlánrészt a dolgozatok nagyon alapos, minden apró részletet kielemző javításba. Hajnali háromig bírtuk, akkor az ágyba szédültünk. Reggel fél nyolckor csörgött az óra –telefon, és reggeli után máris indultunk a meghirdetett programra, a bhubaneswari városnézésre.

A magyar csapat vezetői Siddeshwarban (Forrás itt.)

Először a várostól 8 km-re levő buddhista szentélyt néztük meg a híres Dhauli Shanti Sztupát, amely egy magaslaton helyezkedik el. Innen nagyon szép kilátás nyílt a környékre, de maga az építmény nem volt annyira lenyűgöző. Buddha óriási, arany-színűre festett szobrai mindenütt, a sztupa tetején, mint valami csáp-szerű, fordított parabolaantennák lennének fehérre meszelt kőből. Már az alsó lépcsőnél le kellett vetni a cipőnket, és zokniban kellett a magasra vezető lépcsőket róni, körbejárva a teraszokat is. És persze a templom körül mindenütt az árusok nyomorúságos bódéi, az elengedhetetlen szeméttel, bűzzel, porban fetrengő kutyák hadával. (Itt tehén nem volt! Pedig szent helyen jártunk.) Érdekes, kézzel hajtott nagy fogaskerekes, legalább 50 éves présgépbe nádszerű növényt tuszkolnak, és annak a kicsorgó levét kínálják a vállalkozó kedvű vásárlóknak. Talán cukornádról lehet szó. 

Aztán vissza a városba, az igazán csodálatos, lenyűgöző, 11. században épült Siddeshwar templomhoz. A gyönyörűen faragott kövek vallási jeleneteket ábrázoltak. Ezt a szent helyet tekintik a hindu építészet egyik csúcspontjának. Gyönyörűen rendezett park veszi körül, ami ritka látvány erre felé. A templom egyik oldalában a kialakított medencében zarándokok végezték rituális fürdőjüket, de fizikai megtisztulást ez biztos nem jelent számukra, a víz ugyanis elképesztően koszos, szemetes volt. A templomkert végében felfedeztünk viszont egy napórát, és tényleg pontos volt, állapotából ítélve, egy idős lehetett az építménnyel.

Az a bizonyos napóra

A kerítésen kívül aztán ránk köszönt ismét az indiai rögvalóság, a kosz, a lepusztultság, a nyomor. A kijáratnál koldusok serege, ők a páriák, a kitaszítottak, ijesztő hangon esedeztek alamizsnáért.

A délelőtti program után az olimpiai mozgalom jövőjéről, szervezeti kérdéseiről kezdődött késő estébe nyúló megbeszélés. Elsőként új vezetőséget választottunk. Kezdetben az elnöki poszt sorsát döntöttük el. Chatief Kunjaja, a bandungi egyetem (Indonézia) csillagász professzora, aki 5 éven át töltötte be ezt a tisztséget, nem jelöltette magát az újabb elnöki ciklusra, helyette az eddigi titkárt, a lengyel Dr. Greg Stakowskit választottuk meg, szinte egyhangúan. A titkári posztért már szorosabbnak ígérkezett a voksok megoszlása, de végül is meggyőző fölénnyel nyerte el a címet Dr. Aniket Sule, indiai csillagász, a helyi rendezők egyike.

A vacsora után az adatanalízis feladatainak javítása következett, hajnalba nyúlóan. 

A következő beszámolómban már eredményekről is be tudok számolni.

(Bhubaneswar, 2016. 12. 16.)" (Udvardi Imre)

Zárásképpen íme egy fotó a diákokról is:

A fotót Lőrincz Szabolcs készítette. A kép eredeti felirata:
"Greetings from the one and only hungarian team!"
(Forrás itt.)

A folyamatosan bővülő képgaléria megtekinthető itt!

Hírek Indiából

Tegnap ideiglenesen félbeszakított indiai híradásunkat ma folytatjuk.

Udvardi Imre negyedik beszámolója (saját elmondása szerint) kicsit szakmaibb jellegűre sikerült.

Lássuk!

"Ha babonás lennék, most azt mondanám, hogy a dátum (december 13.) nem hazudtolta meg önmagát. Pedig jól indult minden, átköltöztünk egy tágas, nagyon exkluzív konferenciaterembe, ami már igazán méltónak bizonyult az olimpiához. Ráadásul a nap elején rögtön kaptuk a jó hírt versenyzőink guide-jától, hogy minden rendben van velük. Kipihenve, jó kedvvel kezdtünk hozzá a napi munkához. Az elméleti feladatok megvitatása volt soron, azaz a második IBM. Így hívjuk ezeket az értekezleteket. (A betűk megfejtése: International Board Meeting. )

Minden olimpia hoz valami újat a szervezésben. A jó ötletekre nagyon oda kell figyelnünk nekünk is, hiszen 2019-ben Budapesten lesz az olimpia. Most az az újítás, hogy az ismertetett feladat után számítógépre írjuk a kommenteket, amit a kivetítőn mindenki láthat.(Mert ugyebár „Verba volant, scripta manent” mondaná a művelt francia, ha tudna latinul.)

A megadott idő elteltével aztán ezeket egyenként vitatjuk meg, és szavazzuk be a feladatsorba. Minden feladatnak van egy előadója, egy, az adott terület jeles képviselője.

A 2014-ben működésben lévő indiai műholdak egy plakáton. (Kép forrása itt.)

Az elméleti feladatsornak azért van nagy jelentősége a verseny során, mert itt szerezhető meg az egész versenyben elérhető pontok fele. Nagy tehát a tét, mindig heves vitákra lehet számítani. A rendező ország terjeszti elő az általa elképzelt feladatsort, azok példáit egyenként vitatjuk meg, és szavazással döntünk sorsukról. A nagyon erős csapattal érkező országoknak tehát a nehéz feladatok kitűzése a céljuk. Az adott rendező ország igyekszik csillagászati hagyományait, a büszkeségre okot adó eredményeit a példasorban megjeleníteni. Arra lehetett számítani, hogy az indiaiak nívós feladatokkal állnak ki, hiszen az igazán büszke csillagászati múltjukon kívül mai eredményeikre is méltán büszkék lehetnek. Nem csak a rádiócsillagászat területén vannak kiemelkedő eredményeik, hanem India igyekszik felzárkózni az űrnagyhatalmak mögé is. Számos műholdjuk gazdagítja modern csillagászati ismereteinket.

Napunk tehát nyugodtan indult, a teljes feladatsort nem ismerve, békés mederben zajlott az első feladatok diszkussziója. Az elméleti tételsor három részből állt. Az első öt, könnyűnek mondott feladatban többek között igaz-hamis állítások közül kellet kiválasztani a megfelelőt, a Titán légkörével kapcsolatban kellett kiszámolni a gázrészecskék relatív atomtömegét, a korai univerzum sugárzásának hőmérsékletét, fotonjainak energiáját, gnómónnal (árnyékvető bottal) földrajzi szélességet meghatározni, és mi másról szólhatott volna még feladat,mint a világ legnagyobb, méteres hullámhosszon dolgozó rádiótávcsövéről, ami persze hogy Indiában van.

Ezután öt közepesen nehéznek titulált feladat került terítékre. Cefeida pulzációról, távcsőoptikáról, fotometriáról, gravitációs lencsehatásról, és vajon még miről? Naná, hogy az indiai Mars-misszióról. 

India saját fejlesztésű hordozórakétái a Mars-programhoz. (Kép forrása itt.)

Aminek a rövidítése (MOM, de ez nem a Magyar Optikai Művek, hanem a Mars Orbiter Mission.)

Közben a Nap is járta a maga útját, olyannyira, hogy ránk esteledett, és immár 9 órája rágtuk a feladatsort, néha még a gittet is. ( Reggel 9-kor kezdtünk és egy rövid ebéd, és két még rövidebb kávészünet volt csak a hátunk mögött.)

Pedig ekkor már lehetett volna érzékelni a vihar előszelét. De hát a program éjfélre ígérte a befejezést, gondoltuk addigra csak készen leszünk a hátra levő 3 nehéz feladattal (Long Questions).

Tényleg nehéznek, hosszúnak, és nyakatekertnek bizonyult mindegyik. (Ugye nem kaptuk meg egyszerre őket, ezért lelkesen végigvitatta a grémium mindegyiket, nem látva mi lesz a vége.)

A 11. feladat egy gravitációs hullám jelének elemzéséből kérdezett rá annak periódusidejére, frekvenciájára, és még számos alkérdés is kapcsolódott hozzá. Szívderítő volt hallani observerünk, Bécsy Bence hozzászólását. Róla tudni kell, hogy Dálya Gergővel együtt (volt olimpikonunk, riói bronzérmes) egyetemistaként annak a LIGO-nak nevezett tudós csoportnak a tagja, akik a múlt év szeptemberében felfedezték a gravitációs hullámokat, bizonyítva Einstein 100 éves jóslatát. Az ifjú tudósjelölt szerényen, de a szakavatottak magabiztosságával járult hozzá a feladat életszerűvé tételéhez. Hát, ha valami, akkor ez a csillagászati diákolimpia igazi értelme. A nagyon tehetséges, csillagászat iránt elkötelezett fiatalok korán belekerülnek a csillagászat tudományának nemzetközi vérkeringésébe, olyan indíttatást, impulzust kapnak az olimpiák során, ami megalapozza jövőbeli tudományos karrierjüket. Ismeretségeket, barátságokat kötnek, természetes lesz számukra az együttműködés a világ bármelyik pontjáról jött hasonló gondolkodású társukkal. Bence és Gergő mindketten a hazai diákolimpiai mozgalomban kezdték pályafutásukat, abban a mozgalomban, amelyért egyre többen, egyre többet dolgozunk, egyre több diákot vonzva magunk köré. És az sem mellékes, hogy ezáltal hozzájárulunk a magyar csillagász utánpótlás biztosításához.

A következő kérdéskör napjaink slágertémáját, az exobolygókkal kapcsolatos ismeretek megszerzését boncolgatta. Annak kellett utána járnia a versenyzőknek, hogy különböző módszerek kombinálásával (radiális sebesség, és tranzit módszer) hogyan deríthető ki sok-sok minden a keringő bolygóról, és gazdacsillagáról. A megadott adatokból eldönteni, hogy kőzet- vagy gázbolygóról van-e szó.

A vihar akkor csapott le, amikor megismertük a harmadik feladatot. Természetesen egy indiai műhold, a lágy röntgensugárzást mérő AstroSat körül forgott most a világ. A röntgencsillagászat ugyan nem tradicionális ága az asztronómiának, de ettől még lehetett volna jó a feladat. De rendkívül bonyolult leírással, inkább a műszerezettséggel foglalkozott, még ránézve is elborzadt az ember. Mi lesz, ha ezt meglátják a gyerekek? Biztos elfogja őket a rémület.

(Kép forrása itt.)

Ekkora már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ez a feladatsor nem tartható. Még ha valaki előre is ismerné a megoldásokat, és csak azok leírásával kellene foglalkozni gondolkodás nélkül, akkor sem biztos, hogy a végére érne. Persze a házigazdáink hallani sem akartak arról, hogy ezt a szép feladatot elhagyjuk, mi lesz India büszkeségével? És ugye rögtön melléjük állt egy-két ország, mondván: a dolgozat mindenkinek egyaránt nehéz, meg különben is, milyen rosszul esik a feladat kitűzőinek, ha elhagyjuk a feladatukat,

Heves, hosszan tartó vita után, a kikényszerített szavazás eredményeként sutba dobtuk India büszkeségét, és könnyítettünk még egy-két helyen, de így is nehézre, hosszúra sikeredett a dolgozat.

Mire a fordítással, nyomtatással, borítékolással végeztünk, hajnali háromnegyed négy volt. Minden olimpiák leghosszabb IBM-je! Szerencsére a másnapi (azaz aznap reggeli) kezdést 9 helyett 11-re tolták, így egy keveset tudtunk aludni.

Még így is hamarabb végeztünk, mint jó néhány csapat, köszönhetően stábunk szakmai vezetőjének, a first-team leadernek, Dr Kovács Józsefnek, az ELTE Gothard Obszervatórium tudományos főmunkatársának, aki először vezeti a nemzeti csillagászati diákolimpiai csapatot. A profik gyorsaságával, pontosságával fordítja a feladatokat, számítógépén keresztül töltjük fel anyagainkat a rendezők szerverére. Nem sok dolgom akad mellette, Bencével minden dolgot megoldanak.

A mai napra szánt beszámolónak a végére értem, az ételekről szóló beszámoló tovább tolódik. Holnap az adatanalízis feladatainak diszkussziója következik, és este már megkapjuk a csapat észlelési fordulóban megírt dolgozatinak másolatát is. Izgatottan várjuk az eredményeket." (Udvardi Imre)

Indiai beszámoló (3. fejezet)

Nagy örömmel nyújtjuk át 

Udvardi Imre tanár úr 

soron következő beszámolóját, immár a harmadikat:

"Remélem, eddigi beszámolóimból nem az tűnik ki, hogy az európai ember gőgjével, fensőbb rendűségének tudatában ostorozom az ázsiai viszonyokat. Ez a gondolkodás nagyon távol áll tőlem. Nálamnál kevesen méltányolják jobban ugyanis a szegény ázsiai országokban élő emberek mentalitását. Számunkra felfoghatatlan nyomorban élnek, amit mi fél napig sem bírnánk ki. Ők minden nap ezt élik. Felkelnek, dolgoznak egész nap, nyüzsgő hangyabolyként próbálják előteremteni szűkös létük feltételeit. Nem lázadnak, alázattal elfogadják, hogy nekik ez a pálya jutott, ezt a harcot kell megharcolniuk. Egyetlen reményük a kitörésre a tanulás, így azt nagyon komolyan veszik. Ezt láttam a tavalyi olimpián Indonéziában is, bár itt Indiában azért úgy dolgoznak az emberek, hogy mások is odaférjenek a munkához.

No de vissza a csapathoz! Ezekben az órákban fejezik be az észlelési fordulót. Délután még nem sok jót ígért az időjárás, párás, kissé felhős volt az ég, de estére szépen kitisztult. Legalábbis itt a szállodánk felett. Reméljük náluk is így lesz, tőlünk 45 km-re.(Őket is továbbviszik ugyanis a szálláshelyüktől, állítólag egy jó észlelő helyre.) Nincs hírünk felőlük, bár ez megnyugtató, hiszen

csak akkor közölnek róluk információt, ha baj van. A megnyitó ünnepség után nekünk kellett összegyűjteni tőlük az összes kommunikációs eszközt, számítógépet, programozható kalkulátor, okos órát, miegyebet. A verseny ideje alatt senkivel nem tarthatják a kapcsolatot, csak a guide-jukat kérdezhetjük, hogy minden rendben van-e velük. Eddig mindig igenlő választ kaptunk tőle. ( Ha valaki mégis tart magánál ilyen eszközt, és ez kiderül, azonnali diszkvalifikálás az ár, amit természetesen senki nem kockáztat.)

Elkészültek közben a csapatverseny feladatai is. Ezeket a négy versenynap során kell közösen megoldaniuk. A Voyager 2 űrszonda parittya-manőverét kell elemezniük, és ezzel kapcsolatos számításokat elvégezni. Úgy gondoljuk, hogy ez a szép, ötletes feladat testhezálló lesz számukra.

Ahogy a múltkori beszámolómban jeleztem, ma a csapatvezetők, és a megfigyelők kirándulni voltak. Az égiek ehhez ragyogó idővel járultak hozzá. Ragyogó napsütésben indultunk a tőlünk 64 km-re levő hindu szenthelyre, a konáraki naptemplomhoz. Az út jó másfélóráig tartott, nyüzsgő falvakon keresztül, igaz volt benne némi autópálya szakasz is. 

Lehetetlen megszokni a nyomor ezen fokának látványát. A közlekedés sem változott tegnap óta. Továbbra sem kerültek be a köztudatba ilyen kifejezések, mint elsőbbségadás, előzékenység, a másik vezető segítése. Az az érzése az embernek, hogy itt mindenki az amerikai filmekben látható játékon nőtt fel, hogy a két, egymással szembe száguldó autós közül ki rántja el utoljára a kormányt. Egy hatalmas teherautó ma alulmaradt a buszunkkal szemben, így szerencsésen odaértünk célunkhoz, a tervezett menetidőt jócskán túllépve. Még az útvonaltervező sem számol a szent tehenekkel, akik igen nagy számban kószálnak mindenfelé, előszeretettel használva az utakat. Ha kedvük tarja, lefekszenek az út közepére. Ilyenkor a nyüzsgő forgalom új csapást keres, kikerülve a békésen kérődző állatot. Itt tehénnek lenni biztos egzisztencia, élhetsz háborítatlanul, még vigyáznak is rád.

A naptemplom egyébként a hindu építőművészet egyik remeke. Igazán szép, impozáns látvány. Az ezerkétszázas évek közepén épült, a világörökség része. A felújítási munkák miatt egy része fel volt állványozva, de így is lenyűgöző látványt nyújtott. A gyönyörűen faragott kövek a hindu gondolatvilágot tükrözik. Mivel ennek nagyon fontos eleme a teremtés, a kőfaragványokon megjelenített képek némelyikét szigorúan piros karikával, közepén egy 18-as számmal kellene ellátni. Ez az a templom ugyanis, amit a művészettörténet könyvek előszeretettel idéznek, mint a testi szerelem hindu ábrázolásának ékes példáját. Némely jelenet tényleg nem gyereknek való, még Ciccolina is elpirulna a látványtól. Azt hiszem kevés olyan vallási elvet ültettek át olyan sikeresen a gyakorlatba, mint ezt. ( Lásd a korábbiakban India lélekszámáról leírtakat.)

Persze mi nem ezért látogattunk el ide, hanem a templom csillagászati vonatkozása miatt. A tájolás egy olyan napóra kifaragását tette lehetővé, amin állítólag percnyi pontossággal lehet időt mérni. (Ez persze barokkos túlzás, nyilván csak turistacsalogató.)

A templomhoz gyönyörű kert tartozik, szépen gondozott pázsittal, egzotikus növényekkel, madarakkal, ami a ragyogó napsütésben, a több mint harmincfokos hőség ellenére is felejthetetlen élményt nyújtott. (Le is égtünk egy kicsit, nem hoztunk ugyanis naptejet. Hány fok is van otthon?)

Az eltikkadt leader-sereget egy közeli villába hívták ebédre vendéglátóink. Egy hatalmas, de üres terembe vittek bennünket, körben székek voltak, persze közel sem annyi, mint ahányan voltunk, brazil barátaink például nemes egyszerűséggel a földre ültek. Majd kezünkbe nyomtak egy alufólia dobozt, amiben elhűlt készétel volt. (Mindannyiunknak felrémlettek a környéken látott utcai konyhák látványa, és találgattuk, vajon melyikből rendelhették, de mivel éhesek voltunk, elhessegettük magunktól az efféle destruktív gondolatokat.)

Sajnos az étkezésekhez sosem kapunk kést, sokszor még villát sem.(Még a négycsillagos szállodában sem!) Így aztán marad az egy szál kanál. Aki persze már élvezte valaha a Magyar Néphadsereg vendégszeretetét, annak könnyű dolga van!

A jelenség okára később jöttünk rá. Ugyanis itt teljesen természetes, hogy az emberek evőeszköz nélkül, a puszta kezükkel esznek. Gyerekeink már mesélték, hogy az egyetemisták jó része is így étkezik, most nekünk is volt alkalmunk ezt látni. Egyetemista kísérőink ugyanis a terem közepére leterítettek egy lepedőt,ők azon ülve étkeztek, (no meg elhelyezték az elmaradhatatlan ételmaradék-gyűjtő kukát), de közülük páran evőeszköz nélkül. Az indiai ételek gerince a rizs, amit sűrű szaftos hússal, zöldséggel öntenek le. Mint amikor mi a rizsre jó sok szaftos pörköltet rakunk. No, már most, ezt kellene jobb kezünk három ujjával megenni, evőeszköz nélkül. Hihetetlenül ügyesen, és gyorsan csinálják, tényleg jó nézni. Felcsippentenek egy rizs halmocskát, és azt mártogatják a sűrű szaftba, bekerítve közben egy darabka húst, zöldséget. A manővert nagyban megkönnyíti, hogy itt minden étkezéshez kínálnak egy lepényszerű, barnára sült kerek formájú „kenyeret”, ami inkább a mi sós palacsintánkhoz hasonlít. Ebből tépkednek darabokat, amellyel egyrészt ki lehet törölni a tányért, másrészt az ujjainkról is rá lehet kenni az értékes nedűt.

Az ebéd után közkívánatra kivittek bennünket az Indiai-óceán partjára, ami a nap fénypontjának bizonyult. Lenyűgöző látvány fogadott bennünket. Az erős szél, és a haragvó hullámok ellenére gyönyörű kék volt a tenger. A komoly leader-had hirtelen boldog gyereksereggé változott, mindenki fényképezkedett mindenkivel, a bátrabbak cipőjüket levetve gázoltak a habokba. A víz kellemesen meleg volt, de fürdésre nem volt lehetőségünk. Úgy látszik a helyieknek is megunhatatlan a látvány, mert tömegével sétáltak a parton. 

Már beesteledett, amikor hazafelé még megálltunk egy faluban ajándékot venni. A választék nem nyerte el a tetszésemet, így kihagytam ezt a lehetőséget.

Az ételekről szóló beszámoló tovább tolódik a következő beszámolóra, a nap oly hosszúra nyúlt ugyanis, már át is ért a holnapba. Muszáj pihenni, mert holnap (azaz ma) nagyon nehéz napnak nézünk elébe. Megkezdődik az elméleti feladatok megvitatása. Mivel ez a feladatsor adja az elérhető pontszámok felét, fontos, hogy jó feladatsort kapjanak.

Tehát a legutóbbi hírek szerint csapatunk minden tagja jól van, szorítsatok, hogy így is legyen." (Udvardi Imre)

A korábban már közzétett linken (itt) újabb fotók találhatók!

Továbbra is nagyon drukkolunk a csapatnak, 

és érdeklődve várjuk az újabb híradást!

Indiából kaptuk...

A tegnap elkezdett beszámolósorozat újabb darabját kaptuk Udvardi Imre tanár úrtól.

(Egy nappal vagyunk mindig az események után, de remélhetőleg, ez nem zavarja a tudósítások érthetőségét.)

A második fejezet:

"Néhány információ a verseny színhelyéről. Bhubaneswar India észak-keleti részén, a Bengáli öbölben fekszik, Orisza szövetségi állam fővárosa. Már érkezésünkkor feltűnt, hogy minden három nyelven van kiírva. Az angol, és a hindi mellett a helyi nyelven, az oriján is tájékoztatják az erre járót. Bence kiderítette, hogy ez utóbbi nyelvet India mindössze 3 százaléka beszéli, ami jelentéktelennek tűnik. Viszont ha jobban belegondolunk, ez így is 30 millió ember, vagyis majdnem duplája a világon élő magyar ajkú embereknek. India lakossága elképesztő ütemben nő, jelenleg az 1300 millió felé száguld. (Vagy már el is érte?). Még kimondani is irtóztató!

Bhubaneswar az itteni méretekkel mérve kisváros, még csak alulról súrolja az egymillió főt.

Számunkra teljesen nyilvánvaló, hogy itt mindenkinek az a dolga, hogy az utcán száguldjon egész nap a nem éppen tinédzserkorú apró motorokon, minden családtagját, és sok-sok ingóságát felpakolva maga mellé, elé, fölé. Közben mindenki éktelenül nyomja a dudát, amit biztosan nem a közlekedési helyzet indokol. Talán az életérzés kifejezése, hogy hurrá jövök, itt vagyok. A közlekedési szabályok tájékoztató jellegűek, így senki nem tarja be őket. Az alig egy órás sétánkon, két kezemen sem tudom megszámolni, hogy hányszor akartak elütni bennünket a járdán. Itt a fék helyett is a dudát alkalmazzák. Tudomásunk szerint azonban azzal nem lehet megállni, így kénytelenek vagyunk félre ugrálni, irigykedve figyelve a teheneket, akik szanaszét kóborolhatnak, háborítatlanul.

Állítólag a város indiai viszonylatban gazdag vidéknek számít, horvát barátaink, akik már bejárták Delhit a fővárost, azt mondják, hogy Bhubaneswar hozzá képest maga az Eldorádó. Mi utolsó napra tartogatjuk a főváros meglátogatását, kíváncsian várjuk, hogy képzelőerőnk miért oly véges. Nehezen képzelhető ugyanis ennél nagyobb szegénység.

 Jelentős hindu zarándokhely Bhubaneswar, hívják a templomok városának is. 500-nál több hindu templom található a környéken, közülük sok a 7-13. század közt épült. A holnapi kirándulás során felkeresünk párat.

Az éghajlatra nem lehet panaszunk, megérkezésünkkor a hőmérő délután 31 C-fokot mutatott. Itt ez a tél, vagyis a száraz évszak. ( Sokkoló volt az otthoni hideg decemberi hajnalból becsöppeni a nyárba.) Már szemezgetünk a szálloda kókuszpálmákkal szegélyezett szabadtéri, kellemes vizű úszómedencéjével, de a munka még nem engedte meg a csobbanást.

Tegnap megvolt a nyitó ünnepség. Ez az olimpiák történetében mindig is nagyszabású, exkluzív rendezvény, az adott ország előkelőségeinek részvételével, és a végén közös partival a diákokkal.

A ceremónia a diákok szálláshelyén, a NISER (National Institute of Science Education and Research) campusban volt, ami a kísérők szálláshelyétől 31 km-re van. Az oktatási komplexumot idén februárban adták át, félig kész állapotban. Célja szerint ez az intézmény hivatott biztosítani India jövőbeli mérnökeinek, tudósainak, kutatóinak képzését.

A konyha még nem üzemel, ezért egy sátorban főznek, diákjaink beszámolója alapján a HCCP előírásoknak megfelelő három fázisú mosogatás egy földre elhelyezett dézsában történik, mosogató ronggyal.

Az ünnepség szerényen visszafogott volt, a technika ördöge is tiszteletét tette. Nagyon érdekes színfoltja volt a csapatok felvonulása. Az új divat szerint mindenki igyekezett a nemzeti viseletet tükröző ruhákban megjelenni, különösen szemet gyönyörködtető volt a kirgiz, a mali, a nepáli, a katari fiatalok megjelenése. Először van jelen az afrikai kontinens versenyünkön. Újként üdvözölhettük a vietnami, és a Fülöp-szigeteki csapatot is. Ukrajna ugyan nevezett, de nem ért ide, ahogyan a pakisztáni csapat sem. ( Ők vajon miért?) Így aztán 42 ország tanulói mérik össze erejüket.

Sajnos a hindu mentalitásból következő visszafogottság elvette a korábban szokásos euforikus csapatfelvonulást, szerény taps volt csupán a felvonuló csapatok jutalma. A megnyitó beszédek után egy nagyon színvonalas folklór műsor következett. Hindu népzenével, tánccal. A másfél órás, Ramajanaból vett történetek eltáncolása a tavalyi, indonéz emlékeket idézte fel bennünk. Az akkori két és fél órás, ugyanebben a műfajban előadott műsorhoz képest ez üdítőleg hatott, azt hiszem  a Ramajana témából kiműveltnek mondhatjuk magunkat.

A nyitóünnepség végén a fogadás már nem tudott újat mutatni nekünk. A könyvtár félig kész aulájában, az ideiglenesen falra szerelt, szemünket próbára tevő, egy szál vezetéken lógó reflektorok fényében kígyózó sorban haladva vonultunk el az étel osztó különítmény előtt. Ülőhely nem jutott mindenkinek, így hát igazi állófogadásban volt részünk. Az ételmaradékot, és a használt edényeket a terem közepén sorban elhelyezett, fekete plasztik zsákokkal bélelt hordókba gyűjtötték.

(Az ételekről egy későbbi beszámolóban írok majd.) Mindezek ellenére jó hangulatban váltunk el ifjainktól, már ők is túl vannak az első sokkhatáson, azt hiszem sikerül kalandként felfogniuk utazásunkat. Lesz majd mit mesélniük a klubban.

Ma, a csapatvezetők, és megfigyelők számára lezajlott az első munkanap. Reggel kilenctől este 10-ig. A megfigyelési forduló feladatait tűztük ki, vitattuk meg, és fordítottuk le mindenki a nemzeti nyelvére. Izgalmas a feladatsor. Ez a forduló három részből áll. A planetáriumi részben többek közt nyolc történelmi szupernova helyét kell megkeresni, mélyégobjektumokat, csillagokat azonosítani, az égbolt forgását bemutatni az Uránuszról nézve. A távcsöves feladatban a Hold Nyugalom tengerének átmérőjét kell megadni fokokban, egy 150/750-es Newton reflektor, egy szálkeresztes okulár, és egy stopper segítségével. Az éjszakai égboltot megfigyelő részben pedig az ekliptikát kell felrajzolni, és a bhubaneswari helyi meridiánt a téli napfordulókor, éjféli időpontban.

Holnap fiainkon, és lányunkon a sor hogy helyt álljanak, mi kirándulni megyünk Konarkba, a híres Nap-templomhoz, a tengerpartra.

Szurkoljatok nagyon nekik, nagyon vágynak a jó szereplésre. ( Mint ahogy mi is!)" (Udvardi Imre)

Indiából jelenti tudósítónk...

A fenti címben a legkisebb túlzás sincs. A csillagászati diákolimpián részt vevő magyar csapatban felkészítő és kísérőtanárként vesz részt (immár 5. alkalommal) kollégánk, Udvardi Imre. Az alábbiakban az ő beszámolóját közöljük. A tanár úr ezután érkező tudósításait is várjuk és amint lehet, közre is adjuk. 

Nem mellesleg a csapat diáktagjai között található Tószegi Balázs, aki a Könyves tavaly érettségizett 12. A osztályának volt tanulója. Nagyon drukkolunk neki és az egész csapatnak!

A magyar csapat. Kék ingben Udvardi Imre, a Könyves tanára.

Íme az első beszámoló:

"Az immár 6 éves hagyományt folytatva szeretnénk beszámolni, tudósítani a csillagászati diákolimpia magyar csapatának ez évi, indiai útjáról.

Aki az elmúlt években követte az aktuális beszámolókat, egy kicsit más stílussal fog találkozni, ugyanis Hegedűs Tibor helyett én leszek a tudósító. Tibor 2011-óta minden évben csapatvezetőként, ország koordinátorként irányította diákjaink felkészülését, olimpiai szereplését, az idei versenyen ezt a munkát Kovács Józsefnek adta át. 2012 óta tanárként segítettem Tibort ennek a feladatnak az ellátásában, így nekem is immár ez az ötödik olimpiám.

Az idén Indiában, Bhubaneswar-ban kerül megrendezésre ez az egyre terebélyesedő, egyre több országot bekapcsoló diákolimpia. A tavalyi sikertelen szereplésünk után (aki nyomon követte a korábbi évek beszámolóit, talán emlékszik sikertelenségünk okára is) bizakodóbban tekintettünk az idei megmérettetés elé. Több időnk is volt a felkészülésre, hiszen ez idáig csak nyári rendezések voltak. Most az itteni éghajlati viszonyok indokolták a számunkra kissé kellemetlen időpont választást. Csapatunk öt tagja közül három már egyetemista: Lőrincz Szabolcs Csíkszeredáról, Tószegi Balázs Budapestről és Vígh Benjamin Jászberényből. Részükről külön erőfeszítést igényelt, hogy a vizsgaidőszak előtt, a zárthelyi dolgozatokat előre letudva vállalják az olimpiai szereplést. Balázs, és Benjamin már tavaly ott voltak az Indonéziában megrendezett versenyen.( Remélem nem kísérti őket az akkori eredményes szereplésüket meghiúsító ételmérgezés!) Világos Blanka Budapestről, Gémes Antal Hódmezővásárhelyről újoncként vannak jelen, az ennek megfelelő megilletődéssel.

Talán az eddigi legalaposabb felkészülésen vagyunk túl, Piszkéstető, Bakonybél, Baja, Budapest a felkészülés állomásai, no meg persze a Szlovéniában megrendezett miniolimpia is reméljük hozzájárul majd jó szereplésünkhöz.

A csapatvezetés tagja még Bécsy Bence egyetemi hallgató, volt kétszeres olimpikon, az eddigi legeredményesebb versenyzőnk, aki egy bronz, és egy ezüst éremmel büszkélkedhet. Ő még csak mint megfigyelő van jelen, de versenyzői tapasztalata máris sokat segített csapatunknak. És persze nem beszélve arról, hogy ő már mint leendő csapatvezető figyeli az eseményeket.

2019-ben Magyarországé a rendezés joga, már erre készülve van velünk Veszprémi István, aki vendéglátói szakemberként gyűjti a tapasztalatokat. ( Az első két nap után már sejthető, hogy bőven lesz mit!)

December nyolcadikán fél hétkor szállt fel a gépünk Ferihegyről, Münchenben átszállva érkeztünk Delhibe. Nagyon izgultunk, hogy milyen lesz a belépés Indiába, mert a vízum megszerzése egy valóságos rémtörténetre sikeredett. A rendezők ugyanis konferencia vízumot kértek tőlünk beszerezni, azt pedig lehetetlen volt. Két hónapot vett volna igénybe az, hogy a budapesti konzulátus tisztázza az indiai belügyi, titkos szolgálati szervekkel, hogy van-e köztünk terrorista. Az egyszerű e-vízum beszerzése csak 3 nap, de a rendezők végig az eredeti elképzelésükhöz ragaszkodtak. Végül is kénytelenek voltak belátni reménytelen vállalkozásukat, és az utolsó pillanatban zöld utat adtak az egyszerűbb megoldásnak. Így is olyan kérdésekre kellett például válaszolnunk, hogy a nagyszüleinkig felmenőleg járt-e valaki Pakisztánban. Megérkezésünkkor kiderült, hogy volt olyan ország, aki mégis belevágott a lehetetlenbe, és az indulás előtt 12 órával kapták meg az áhított dokumentumot.

Szóval Delhiben nem kötözködtek a beléptetésnél, viszont elképesztő bürokratikus maceratúrán kellett átesnünk. Mintha a világ legféltettebb országába kerültünk volna. Lefényképeztek bennünket, ujjlenyomat a balkéz négy ujjáról külön, ugyanez a jobb kézzel, majd a két hüvelykujjal együtt. (És hogy lép be ide az, akinek nincs ujjlenyomata?)

Öt méterenként ellenőrizték a vízumunkat, az útlevelet, és a beszállókártyánkat. Amin aztán a procedúra végén megszámlálhatatlan mennyiségű pecsét éktelenkedett. Mindenki mindenkit ellenőrzött. Még jó hogy volt 7 óra várakozásunk az átszállásra! Már előre figyelmeztettek bennünket, hogy az indiai készpénz válság miatt célszerű a repülőtéren pénzt váltani, ami újabb több mint egy órás sorban állást jelentett. Ráadásul fel kellett venni a csomagunkat a belföldi átszálláshoz, ami további bürokratikus kínzást jelentett számunkra. 

Elcsigázva szálltunk be a Bhubaneswarba menő gépre, amit már az Air India üzemeltetett, Az eddig megszokott kényelmünk, ellátásunk, amit a Lufthansa-gépeken kaptunk, egy csapásra megváltozott. De a két és fél órás utazás, már fél lábbal is kibírhatónak tűnt. Végül is több mint 24 órás út után érkeztünk meg, a leszállás sem volt éppen zökkenőmentes (a szó legszorosabb értelmében), a füstölgő hajtóművet is fel kellett locsolni a leszállásunk pillanatában, amit egy sebtében megérkező traktorról végeztek el. ( Kiderítettük, hogy ugyanezzel a géppel indulunk majd haza.)

A repülőtéren egyből elválasztották tőlünk a versenyzőinket. Ők a várostól 31 kilométerre vannak egy épülőfélben lévő egyetemi campuson. Bennünket pedig egy valaha jobb napokat látott négycsillagos hotelben helyeztek el.

Mindannyiunkat sokkolt a bennünket mindenütt körbevevő szegénység. Európai szemnek nehéz megszokni a látványt. Diákjainknak az első napon akadt problémája bőven, számunkra teljesen érthetetlen például, hogy miért nem lehetnek együtt tanulás céljából a fiaink az egyetlen lány csapattársukkal, ez csak kísérő jelenléte mellett lehet ugyanis.

Még szoknunk kell a nagyon fűszeres indiai ételeket is, pedig állítólag a magyar gyomor hozzászokott az erős ízekhez.

A mai nap aztán találkozhattunk versenyzőinkkel a megnyitó ünnepségen, minek utána sikerült beszélni a kísérőkkel, tisztázni egyet-s mást velük. Megnyugodva várjuk a fordulókat, holnap a diákok kirándulni mennek, mi pedig már készítjük elő az első, megfigyelési forduló feladatait.

Hamarosan további beszámolókkal jelentkezem, és nem csak a versenyről, hanem a városról, az itteni életről, benyomásainkról." (Udvardi Imre)

További képek megtekinthetők itt!

Izgatottan várjuk az újabb híreket!

A csapat minden tagjának sok sikert kívánunk!