Idekint az Odabentről

Farkas Rita (grafikus, tanár, művészetterapeuta) kiállítása

Iskolánk rajztanárának, Farkas Ritának Odabent címmel nyílt tárlata 2022. augusztus 22-én az Ifjúsági Házban, Újpesten (István út 17-19.). A kiállítást Raszler György nyitotta meg, aki szintén művésztanár, grafikusi munkássága mellett tanárként is dolgozik az Apáczai Csere János Gimnáziumban. (Érdekesség, hogy Raszler György korábban a Könyvesben tanított, valamint az is, hogy ő volt Farkas Rita tanítási gyakorlatának vezetőtanára.)

A nyitóbeszédben elhangzott, hogy a kiállító: „főként egyedi grafikákat készít, tussal, de mindig keresi az új utakat, technikákat.” Ezeknek az újításoknak egyik látványos megvalósulása a hímzés és a grafika egy-egy alkotáson belüli együttes jelenléte. A Magába zárva (1. kép) című kép egy komor arckifejezésű férfit ábrázol, melyet láthatóan nem tudnak elérni a külső (hímzett, fehér) kezek. Ennek a műnek a párjaként lehet értelmezni a Nem tudok többet (2. kép) című munkát. A megjelenített arc itt is szomorúságot, kétégbeesést sugároz, ugyanakkor a kifelé fordulás vágya is fellelhető rajta, melyet egyrészt a fekete helyetti szürke színben, másrészt a hímzésben is felfedezni vélek. A hímzett kéz itt ugyan fekete színű, ám a stilizáltan ábrázolt szemnél mintha az ujjak között rés lenne, melyen a kikukucskálva a világ legalább részben befogadhatóvá válik. A hímzés technikájának alkalmazása sajátos, háromdimenziós megjelenítést hoz létre, mely a komfortból, a biztosból való kilépést és a személyiség belső küzdelmeit is szimbolizálja számomra.

Szintén a nyitóbeszédben volt hallható, hogy Farkas Rita „stílusában keveredik az aprólékos kidolgozottság és a nagy, lendületes gesztusok.” Az aprólékosság, a lendületesség és az újítás egyszerre fedezhető fel a tárlat három tájképén (Észreveszed?; Együtt egyedül; Időzz el). A méretében is kiemelkedő tájábrázolások a japán tusrajzokat is eszünkbe juttathatják. Az Együtt egyedül (3. kép) kietlen térséget jelenít meg, ahol az égbolt és a talaj egy része inkább lendületesen, míg a hegyek inkább aprólékosan megrajzoltak. Ez a külső táj minden bizonnyal utalhat egy belsőre, ahol olykor lassan, apránként, máskor pedig gyorsabban, dinamikusabban mehetnek végbe változások. Alkotó és alkotás viszonyáról árulkodhat az Időzz el, (4. kép) hiszen a fekete tusrajzba türkiz, vörös és homokszín vegyül, melyek vélhetően a művész alkotás közbeni helyzetéről (állás, törökülés) tudósítanak.

A kiállítás harmadik egységében portrék kaptak helyet, a címadó Odabent nem kevesebb, mint kilenc változatban készült el, mely ugyanennyi különálló (arc)képet jelent. Ezek a művek a fény-árnyék, a világosság-sötétség ellentétei mellett a vonalvastagságot és a satírozást is kifejezőeszközként használják. Az Odabent IV. (5. kép) férfitekintetét vékonyabb és vastagabb vonalak alkotják, az Odabent VII-re a satírozás különböző változatai jellemzők, míg az Odabent VIII. egyszerre játszik a vonalvastagsággal, a satírozással és az árnyékolással.

Az eseményt nem kizárólag Farkas Rita és Raszler György személye kapcsolta a Könyveshez; az iskola egykori és jelenlegi diákjai mellett számos tanára is részt vett a megnyitón, melynek örömteli hangulata ellentétes hatást keltett a grafikák bizonytalanságot, küzdelmet reprezentáló világával. Emiatt is találó az Odabent cím, a lélekben belül zajló viadal idekint már mássá szublimálva kap helyet.

A grafikák szeptember 11-ig tekinthetők meg hétköznapokon 8 és 18 óra között.

(Dr. Balog Otília)

A Könyves legifjabb doktora

Örömmel tudatjuk, hogy kedves kollégánk, Balog Otília 2021. november 12-én sikeresen védte meg a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájában

A nőkép és a nőszerzővé válás alakzatai a felvilágosodás korának magyar irodalmában

című disszertációját.

Bár a védés és az azt megelőző szigorlat sikere számunkra nem volt kétséges, 

nagyon vártuk már a jó híreket, hogy kollégánk többéves munkáját 

végre megkoronázza a jól megérdemelt siker.

Így most szeretettel mutatjuk be

DR. BALOG OTÍLIÁT,

a Könyves magyar-angol szakos tanárnőjét, a 9. A osztályfőnökét.

Sok szeretettel gratulálunk, és további sikereket kívánunk!

Szigetelés itt-szigetelés ott

Amikor annak idején elkezdtük összeállítani a Könyves öko-iskolai pályázatának anyagát, és eljutottunk a saját vállalásokról szóló részig, két témában rögtön egyetértés volt közöttünk: energiatakarékosság és szigetelés. Az első ügyében hamar tettünk lépéseket, de a szigetelés már nagyobb feladatnak bizonyult.

Konkrétan a tanári, a kistanári és az igazgatóhelyettesi iroda ablakainak szigeteléséről volt szó. Egyrészt nem kis pazarlás minden évben tiszta erőből fűteni a külvilágot, ráadásul mindeközben a tanári lakói kockásra fagynak, és ehhez nem is kell közvetlenül az ablakok mellett ülni.

Az ablakok szigetelése jó megoldásnak tűnt, de ehhez egyrészt anyagi segítség kellett, másrészt egy csapat, aki megoldja a problémát.

Múlt szombaton, november 6-án aztán felvirradt a nagy nap. Miközben a gólyák és ofőik a Margit-szigeten vetélkedtek ("szigetelés ott"), a többi osztály pedig múzeumi programon vagy kiránduláson vett részt, a tanári kar minden fenti jóból kimaradó tagjai az ablakokat vették kezelésbe ("szigetelés itt").

Remek kis csapat jött össze, tele energiával, így aztán a végére nemcsak szigetelés lett a dologból, hanem függönymosás, ablaktisztítás is. A hangulat fokozásához néhány tucat palacsinta is hozzájárult, így aztán nem csoda, ha majdnem teljesen sikerült is befejezni a munkát a nap végére.

Volt egy pár felejthetetlen pillanata a napnak, az biztos. Például, amikor Kevin tanár úr (érthető módon) angolul könyörgött az ablaknak, hogy ugyan hagyja már magát leszedni, vagy amikor az Igazgató úr és Gyuri kalapáccsal estek az ablaknak, hogy be lehessen csukni, vagy amikor Szuetta tanárnő a nagy létra tetején tornázott örömében, miután leszedtük az össze függönyt.

Hogy komolyra fordítsuk a szót: reméljük, hogy a szombati munkának érezhető lesz a hatása. Mi már ma is úgy tapasztaltuk, hogy nem süvít a szél, ahogy korábban, de lehet, hogy csak elfogultak vagyunk.

Ezúton köszönjük az Észak-Budapesti Tankerületi Központnak és a Könyves Kálmán Gimnázium Alapítványának az anyagi támogatást, valamint minden kollégánknak, akik részt vettek a nagy vállalkozásban, a munkájukat, a lelkesedésüket és a jókedvüket.

Már megint megcsináltunk valamit.

És már megint együtt.

Ez annyira jó!

(A másik "szigetelés"-ről, vagyis a gólyák szombati programjáról külön beszámoló készül.)

Egyszer volt, hol nem volt...

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy ember, akit Benedek Eleknek hívtak, később pedig úgy emlegették, hogy "a nagy mesemondó". Több színvonalas gyereklapnak is szerkesztője volt, például az Én újságom címűnek. Ma őt tekintjük a magyar mese- és gyermekirodalom megteremtőjének. Első mesekönyve 1885-ben jelent meg Székely Tündérország címmel. Egyik legnagyobb sikerű gyűjteménye a Millenniumkor (1894-1896) megjelent Magyar mese- és mondavilág öt kötete volt.

Születésnapja, szeptember 30-a 2005 óta 

a magyar népmese napja.

A Könyvesben idén sem felejtkeztünk meg erről a jeles alkalomról.

Csütörtökön a nagyszünetben minden vállalkozó kedvű legkisebb / legnagyobb királylányra, királyfira, vándorlegényre stb. izgalmas kalandok várnak a Díszteremben.

Igaz, a Hétfejű sárkány nem ér rá aznap, de lesznek mások, akikkel találkozhattok, sőt, ha kitaláljátok, kit rejtenek a jelmezek, fotózkodni is lehet kedvenc mesehőseitekkel.

Aki a plüssöket kedveli, szintén rálelhet egy-egy ismerősre a Díszteremben, és megörökítheti a boldog találkozást egy fotóval.

Az ennél is nagyobb kihívásokat kedvelőket Winkler Ágnes tanárnő ravasz kvízkérdései várják értékes, sőt "mesés" nyereményekért. No meg persze a móka kedvéért.

Ha már úgy kezdtem, mint egy mesét, akkor legyen a vége is ilyen:

Aki nem hiszi a fenti kínálatot, járjon utána!

Várunk titeket!

(Nélkületek nincs semmi értelme, nem igaz?)

Egy jó hír tavalyról...

Sokan és sokszor elmondták már, hogy az elmúlt tanév (sőt tulajdonképpen az elmúlt 2 tanév) rendkívüli volt, embert próbáló stb. Ezeknek a körülményeknek volt néhány olyan következménye, amik "adósságba" sodorták a blogot. Elmaradtunk néhány igen örvendetes jó hírrel, s a tanév vége felé már nem volt lehetőségünk a pótlásra. Megtesszük hát most.

Tavaly év vége felé az Észak-Budapesti Tankerületi Központ vezetőjétől kiemelkedő szakmai tevékenységét elismerő oklevelet kapott Monoki Ádám, a DÖK ura,  a Kréta titkainak ismerője, több Könyves-tábor szervezője, vagy ahogy a méltatásban fogalmaztak: "a Könyves Kálmán Gimnázium arculatát jelentős mértékben meghatározó diákélet szervezője", illetve "a gimnázium messzi földön híres rendezvényeinek, táborainak és programjainak szervezője és vezetője".

Ezúton is sok szeretettel gratulálunk Ádámnak!

Egy nem mindennapi évfolyam nem mindennapi érettségijéről

Aligha mond az ember újat azzal, hogy a 2020. évi érettségire mindig emlékezni fogunk. Mert ilyen még soha nem volt. (Reméljük, nem is lesz.)

Általában 2-3-4 döglesztően meleg nap után, ami alatt végighallgattunk több mint 100 feleletet, ott szoktunk állni mi tanárok a vizsgateremben, szemben a frissen érettekkel, és büszkén hallgatjuk a szebbnél szebb eredményeket, látjuk a gyerekek és szülők arcán az örömöt, hogy egyrészt vége, másrészt, sikerült!

Idén mindez csak részben valósult meg.

A döglesztő meleg például most sem okozott csalódást, jött, hogy lássa az idén érettségiző Könyves-diákokat. Ott voltunk mi, tanárok, ott voltak a diákok, de más volt ez az élmény. Hiányzott az a 2-3-4 napnyi izgalom, bár kétségtelenül sokkal gyorsabban zajlottak így az események.

De azért mégis igazi volt: igazi volt, mert szép volt, mert megható volt, és mert nagyon szép eredmények születtek. 

De a legjobb mégsem ez volt. Hanem az a pillanat, amikor az ember bemegy az osztályterembe, ami 3 hónapja elhagyatottan áll, és ott látja Őket, az osztályt gyönyörűen felöltözve, ahogy ülnek a helyükön és úgy dumálnak egymással, mintha nem március 13-án ültek volna utoljára így együtt. 

És akkor az ember tudna bőgni. 

Mert tudod, hogy most látod őket így utoljára, mert meghatóan szépek és boldogok.

Szóval tudnál bőgni, de nem teszed. Egyrészt mert nem akarod elrontani a hangulatot, másrészt mert még hátra van a bizonyítványosztás, harmadrészt, mert már bőgtél ezen eleget és fogsz is. Majd... De most csak büszke vagy, rettentően büszke, hogy ezek között a nem mindennapi körülmények között mit ki nem tudtak hozni magukból ezek a gyerekek. A gyerekeink. Ez a több mint 120 Könyves-diák.

A négy végzős osztály osztályfőnökei nevében szeretnék köszönetet mondani valamennyi kollégánknak, akik az elmúlt 4 / 6 év során elképesztő munkát tettek ebbe a négy osztályba, akik a karantén váratlan helyzetében is tudták tartani a lelket a néha elbizonytalanodó, esetleg egyenesen kétségbeeső gyerekeinkbe, a kollégáknak, akik közül nem egy a nap bármely időszakában akárhány gyerekkel "leült" a discordon még egy kicsit ismételni, vagy egyszerűen csak beszélgetni, hogy túlélhessék ezt az embert próbáló időszakot. És a gyerekek meghálálták, elég csak megnézni az eredményeket.

Könyves Kálmán birodalma ismét jelesre vizsgázott: 

tanár és diák egyaránt.

A végzős ofők nevében

Pusztai Ágnes

az egykori 12. C osztályfőnöke

A 12. C-sek egy része, akiket még idejében elkaptunk egy fotózásra

A 12. D a bizonyítványosztáson

A 12. A hölgyei (részben)...

... és a 12. A-ból a fiúk (szintén részben)

(Amint sikerül a 12. B-ről is fotókat szereznünk, azonnal pótoljuk a hiányukat...)

Egy nem mindennapi évfolyamnak

Az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium

tantestülete

sok szeretettel

engedi útjára

most érettségiző 12. évfolyamosait.

Fogadjátok szeretettel tőlünk az alábbi képet!

(A kép nagyobb felbontásban megtalálható itt.)

Ne felejtsétek:

A Könyves mindig visszavár!

Anna örök

2007-ben mindannyiunkat megrendített kolléganőnk, Striker Anna halála. Hiába tudtuk, hogy mi várható, nehéz volt elfogadni, beletörődni, hogy ennyi volt. Anna biológia-kémia szakos tanárnő volt, több alkalommal osztályfőnök is. Szenvedélyesen szerette és tanította tárgyait, elveihez kérlelhetetlenül ragaszkodott. Az iskolán kívüli időtöltésének nagyon fontos része volt a természetjárás, a hazai tájak ismerete, bebarangolása.

Halálakor hamar megszületett az ötlet a természettudományos munkaközösségben, hogy egy emléktúrát kellene szervezni tiszteletére, melyre a Könyves-diákok közül is szeretettel vártunk jelentkezőket. Belekezdtünk, és jó volt. Jó volt évente egyszer kicsit kiszakadni a mindennapokból, és nyugodt körülmények között, a gyerekekkel az erdőt járva, kicsit vetélkedőzve beszélgetni. Beszélgetni természetről, a természettudományokról, más tudományokról és persze Annáról. Nemcsak szép gesztus volt, de átsegített minket a legnehezebb időszakon is.

Aztán részben érthető okokból, részben a mindennapos fáradtságunkból adódóan egyszer csak nem volt több Anna-túra. Beszéltük, hogy kellene, mert szép volt, és hagyománynak tűnt megszületése pillanatában, de évekig nem történt semmi.

Idén aztán végre megembereltük magunkat, és újra megszerveztük az Anna-túrát. Mostani diákjaink és kollégáink egy része ugyan már nem ismerhette Striker Annát, de a tanáriban sokan ismertük őt, és ez elég indok is volt arra, hogy belefektessük a munkát a szervezésbe és magába a túrába.

A 2020-as Anna-túra a János-hegy és a Hűvösvölgy között egy kellemes séta keretében a mézről és a méhekről szólt, e két téma köré fonódtak a feladatok. 12 Könyves-tanár, 10 DÖK-ös diák és majdnem 50 túrázó, vetélkedő, jókedvű Könyves-diák segítségével újra megtettük, amit meg kellett: emléket állítottunk valakinek, aki közülünk való volt.

Mert ez a mi felelősségünk.
Egyrészt emlékezni, másrészt elfogadni, hogy egy általunk teremtett hagyományhoz ugyanaz a felelősség köt minket, mint a Kis herceget a rózsához.

Nagy értéke egy közösségnek, ha tud hagyományokat teremteni, de valódi értékét egy közösségnek az mutatja meg, ha életben is tudja tartani a hagyományait. A Könyves-birodalom mindazon lakójának, aki a mai naphoz bármilyen módon is hozzájárult, sikerült megmutatnia, mi az értékes ebben a közösségben. Nagyon köszönjük mindenkinek! Szívből.

Anna-túrázók indulásra várva

Megcsináltuk. És jövőre is meg kell csinálnunk, nemcsak Anna miatt, hanem magunk miatt is.
Hogy újra emelt fővel nézhessünk a tükörbe.
Még akkor is, ha könnyes közben a szemünk.

Könyves-diák, -tanár szombaton sem unatkozik!

A takarítási világnap nem kötődik egyetlen konkrét dátumhoz sem, minden évben egy szeptember 20-a körüli hétvégén ünneplik.

Jelszava: Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon.

Az akció Ausztráliából indult, ahol 1989-től szervezik az országos nagytakarítás napját.

A Takarítási Világnapot hivatalosan először 1992-ben hirdette meg az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP). Az ENSZ a Környezetvédelmi Programjához (UNEP) kapcsolódó takarítási világnapon arra buzdítja a Föld lakóit, hogy tisztítsák meg, varázsolják élhetőbbé a környezetüket, és az eredményt lehetőleg hosszú távon őrizzék meg.

Magyarországon ezen a szeptemberi hétvégén a környezet megtisztítására hívják fel az emberek figyelmét. (A szöveg és a kép forrása itt.)

Idén a Könyves is megszervezte a maga takarítási napját. 

Közel 500 diákunk (a többiek futni voltak), 

majd az összes tanár 

együtt lomtalanította a helyiségeket, 

takarította a padokat, 

cipelte, most a bútorokat, 

rendezte a kertet, 

ültette a virágokat, 

és még ki tudja, mi mindent nem csináltak!

Szerencsére jó idő volt, a kiváló hangulatról pedig a soha sem szomorú diákközösség és a remek zenék gondoskodtak.

Köszönjük mindenkinek a hősies erőfeszítéseket!

Ma azzal a jó érzéssel bújhatunk majd ágyba este, 

hogy tettünk valamit a környezetünkért, magunkért 

és (talán) a jövőért is!

Szorgoskodó Könyves-diákok

A fotókat Storcz Vivien, 10. C osztályos diákunk készítette.

Köszönet érte neki!

Csillagászati Diákolimpia magyar módra

Évek óta tudtuk, hogy 2019-ben Magyarország rendezi a Csillagászati Diákolimpia döntőjét.

Kollégánk, Udvardi Imre révén, aki nemcsak a szervezőcsapatnak, de az induló magyar diákokat felkészítő társaságnak is évek óta aktív tagja, kaptunk némi betekintést az előkészületekbe. Minden bizonnyal mi csak a töredékét érzékeltük annak, mennyi munka, szervezés, idegeskedés áll egy ekkora rendezvény előkészítésében majd lebonyolításában. Láttuk és izgultunk, drukkoltunk, hogy minden rendben legyen, a magyar csapatok pedig sikeresen szerepeljenek a hazai rendezésű olimpián.

Jól drukkoltunk.

Röviden:

A versenyzők az elméleti fordulóra várnak

"Augusztus 2-10. között Magyarország adott otthont a 46 ország mintegy 260 diákja részvételével zajló XIII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiának – a magyar diákok 2013 óta a legjobb eredménnyel, összesen 4 bronzéremmel és 6 kiemelt dicsérettel zárták a versenyt." 

[Ez azt is jelenti, hogy valamennyi induló magyar diák valamilyen kiemelt eredményt ért el.]

Bronzérmes lett:

Kozák András

Mendei Barna 

Soós Benjámin 

Varga Vázsony

Kiemelt dicséretet kapott (Honorable Mention):

Bacsó Zétény

Bánhidi Dominik

Császár Kornél

Rajmon Imola

Tófalusi Ádám

Tordai Tegze

Emellett a pontversenyen kívüli “mix” csapatversenyben az aranyérmes és az ezüstérmes csapatban is volt magyar diák, 

Soós Benjámin, illetve 

Rajmon Imola személyében. 

(Forrás: csillagaszat.hu, a link itt.)

A magyar csapat az eredményhirdetés után
(Jobbról a második kék ingben Udvardi Imre tanár úr, a Könyves matematika-fizika szakos tanára.)

Persze mint minden igazán nagyszabású eseményen, itt is voltak Könyves-diákok, igaz most nem az induló csapatok tagjaiként. Az érkező versenyzőket részben Könyveses diákok várták a repülőtéren, és segítettek nekik a megérkezést követő első teendőkben. Később, a verseny után közülük néhányan egy-egy csapattal városnézésre is mentek, ők voltak az idegenvezetők, végül az elutazáskor is ott voltak velük a repülőtéren. Komoly dolog volt, de biztosan szép élmény is.

A dél-koreai csapat idegenvezetőjével, Dömök Katával (12. C)

Sok szeretettel gratulálunk 

a diákoknak, 

a felkészítő tanároknak 

és minden szervezőnek!

A Könyves Ericsson-díjas tanára

2018 júniusában immár 20. alkalommal adták át az Ericsson-díjakat.

„Az Ericsson Magyarország 1999-ben alapított díjat azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a magyar természettudományos alapképzés magas színvonalának fenntartásához, illetve emeléséhez. Az Ericsson-díjat olyan matematikát és/vagy fizikát oktató pedagógusoknak ítéli oda a díj kuratóriuma, akik elismerten sokat tesznek tantárgyuk megszerettetéséért és a tehetséggondozásért.” (Forrás itt.)

Idén a díjazottak között szerepelt 

Udvardi Imre

tanár úr,

az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium

fizika-matematika szakos tanára, 

a csillagász-szakkör vezetője, 

aki

évek óta vesz részt a csillagászati diákolimpián szereplő magyar csapat felkészítésében, 
a 

versenyek során pedig 
a csapat tagjaként a feladatok javításában.

Az elismerést Éry Gábor vezérigazgató, Őexc, Niclas Trouvé Svédország magyarországi nagykövete és Beskid Vilmos kutatás-fejlesztési igazgató adta át 

a Magyar Tudományos Akadémia 

Felolvasó termében 2018. június 8-án.

(A kép forrása itt.)

A blog valamennyi szerzője, olvasója, a Könyves minden tanára, munkatársa és diákja nevében

sok szeretettel gratulálunk a tanár úrnak!

Kívánunk neki a további munkához sok erőt, egészséget és szép sikereket!

A "200 Arany" nyomában

Az egyáltalán nem csonka torony

Az idei Arany János-év apropóján a Könyves néhány vállalkozó kedvű, diákjának, tanárának, azok családtagjainak, barátainak, üzletfeleinek kis csoportja április 8-án egynapos kiránduláson vett részt. Az elsődleges úti célunk Nagyszalonta, Arany János szülővárosa volt, de ha már irodalmi nyomokon indultunk el, hát útba ejtettük Nagyváradot is, megemlékezve kicsit Ady Endréről is.

Nagyszalontán először a "csonka tornyot" látogattuk meg, ami ugyan torony, de 1899 óta bizony már nem csonka, mivel az Arany János Emlékbizottság a költő fiának, Arany Lászlónak a segítségével helyre állíttatta, hogy méltó helyet biztosíthassanak a költő hagyatékának. Ez a hagyaték látható a torony négy szintjén berendezett kiállításon. Ha a negyedik szintig mászik valaki, az kereken 100 lépcsőt jelent, de a kiállítás nagyon érdekes, megéri a fáradtságot. Csak hogy két példát említsünk: szemfüles tárlónézegető útitársaink észrevettek egy levelet, amelyet Arany János mint az Akadémia titkára írt Charles Darwinnak, s értesítette őt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ún. külső tagjává kívánja választani a brit tudóst. A másik érdekesség egy tárgy: az Arany-család kávéfőzője, ami azok közé a kiállítási tárgyak közé tartozik, melyek emberközelivé tesznek egy-egy művészt, és éppen ezért olyan meghatóak.

A torony után az Arany emlékház következett. Az épület nem az eredeti, már Arany életében leégett a család háza, de a porta az ugyanaz. A helyiek még mindig úgy emlegetik: az Arany-porta. Van azonban olyan dolog ezen a portán, ami köthető a költő gyerekkorához: a kút forrása még ugyanaz, a kertben található eperfa pedig az eredeti "leszármazottja", s ahogy kedves kalauzunk hangsúlyozta: ennek ugyanazok a génjei mint az Arany korában itt terpeszkedő fáé. Az emlékházban berendezett kiállítás azokat a körülményeket igyekezett felidézni, melyek 1817-ben, a költő születésekor is meglehettek. Hangulatos kiállítás, egy gyönyörűen kialakított tájházban.

A Könyves delegációja az alatt a bizonyos eperfa alatt. (Ez az eredeti fa dédunokája.)

Az Arany-portától egy rövid idézettel és koszorúzással búcsúztunk, majd visszafelé menet megálltunk Szalonta kis szoborkertjében, ami egy Könyveses diák vagy tanár számára több érdekességgel szolgál, mint az átlag látogatónak. A parkban 5 szobor található: Arany Jánosé, Zilahy Lajosé, Sinka Istváné, Kiss István szobrászművészé és Kulin György csillagászé. Ők mindannyian Szalonta szülöttei. De hol van itt a Könyves? Nos, Kiss István szobrászművész Könyves-diák volt, ő készítette a főlépcsőn lévő szobrot is, amely előtt olyan sok tehetséges diákunk állt már boldogon vigyorogva. De itt nincs vége. Kulin György (akinek a Szalontán látható szobra szintén Kiss István alkotása) a Könyvesben tanított 3 tanéven keresztül, neki köszönheti iskolánk a csillagvizsgálót és az első távcsövünket. Erre emlékezve itt is koszorúztunk, és az Igazgató úr szavaival kicsit fel is idéztük a Tanár Úr alakját.

Utunk következő állomása Nagyvárad volt, ahol az időnkből csak annyira futotta, hogy Ady Endre nyomait kutatva felkerestük két legkedveltebb kávéházát, bebarangolva az egykor bizonyára impozáns és pezsgő szellemi-kulturális életű város szívét.

A közel 700 km-es buszos kirándulásunk mindenkit próbára tevő unalmát irodalmi és történelmi feladatokkal, szójátékkal, kvízzel próbáltuk elviselhetővé tenni mindenki számára. Elmondhatjuk, hogy sikerrel jártunk: fáradtan, de nagyon jó kedvűen érkezett haza a Könyves maroknyi kis csapata.

Köszönet az ötletért és a szervezésért

P. Szabó Melinda tanárnőnek!

Csendben szeretnénk jelezni,

hogy volnának még ötleteink,

s úgy tűnik, igény is volna hasonló jellegű "erőpróbákra"...

Fényképek az útról itt!

A Könyves új emléktáblájáról

A Könyves-diákok által tulajdonképpen napi rendszerességgel szállított versenyeredmények, az iskolában évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő események forgatagában

néha jó megállni, és gondolni azokra, akik előttünk jártak a Könyves gyönyörű épületének folyosóin, akik az előttünk járó, vagy éppen velünk dolgozók generációit tanították.

Mert nemcsak olvasni és színházba járni jó, 

hanem jó emlékezni is.

"Fábry Györgyné, Julika néni az 1970-80-as évek legendás tanára volt. Ezt mint volt Könyves-diák éreztem így. Történelmet tanított, egy-egy periódusban művészettörténetet is. Amúgy levéltár volt az alapdiplomája. Ahhoz a baráti körhöz kapcsolódott, amit emlegetve az emberben Sárfalvi Vera, Bér Lulu néni, Sárossy Edit, Tóth Ferencné, Tóth Ferenc és Verbényi József nevei idéződnek fel.

Julika néni férjének, Dr. Fábry Györgynek a kezdeményezésére a Nádas József Pro Homine és a Könyves Kálmán Gimnázium Alapítványnak támogatásával 2017. február 16-a óta emléktábla is őrzi Julika néni nevét a Könyvesben." (Szakonyiné Cseri Bogáta)

A táblaavató ünnepségen Hirmann László, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, volt Könyves-diák mondott beszédet. Íme:

"Szeretettel, tisztelettel köszöntöm Önöket azon márványtábla avatásán, amely márványtáblán Dr. Fábry Györgyné neve díszeleg. Köszöntöm a Könyves Kálmán Gimnázium igazgatóját, jelenlegi és volt tanárait, jelenlegi és volt diákjait – ezek egyike vagyok magam is – és végül megkülönböztetett tisztelettel üdvözlöm dr. Fábry György professzor urat, a tábla donátorát.

Antik hagyományokat követünk. A Mediterráneum kultúrateremtő népei, a hellének, a latinok voltak azok, akik márványba vésték azon eseményeket, neveket, amelyekről úgy vélték: méltóak arra, hogy az utókor is láthassa, olvashassa azokat.

Egy több, mint száz esztendős gimnázium falai között az évtizedek alatt oly sok tanár és diák fordul meg, hogy akár egy lexikont is megtölthetnek neveik, amint az meg is történt a Lex Pro Homine lexikon esetében. Mégis oly kevesen váltak méltóvá ahhoz, hogy gránitszilárdságú kőbe véssék nevük betűit. Fábry Györgyné rászolgált arra, hogy mostantól örökké fennmaradó emléke legyen szeretett gimnáziuma falai között.

Ács Julianna néven 1930-ban született Győrszentivánon. Kétkezi munkás szülei 1933-ban Újpestre költöztek. Itt taníttatták eszes, szorgalmas kislányukat, aki a Megyeri úti elemi iskolában, majd a leánygimnáziumban, a Kanizsayban tanult. 1949-től a budapesti tudományegyetemen előbb történelem-filozófia, majd levéltár szakos diplomákat szerzett. 1951-ben ment férjhez. A házasságban a Fábry Györgyné nevet vette fel. Egy évig levéltárban dolgozott, majd két évig Soroksáron tanított. 1961-ben került vissza Újpestre, ahol két tanévet a Fóti úti általános iskolában töltött el. Innen került a Könyves Kálmán Gimnázium tantestületébe, mely testület tagjaként 29 tanévet töltött el.

A három évtized alatt tanítványok sokaságát oktatta kedvelt tantárgyára, a történelemre. Az In memoriam Fábry Györgyné c. könyv tartalmazza azokat a visszaemlékezéseket, melyek volt diákjainak tollaiból származnak. Szinte kivétel nélkül minden írás ugyan azokat a jellemzőket emeli ki: a tanárnő mélységes humánumát, bölcsességét, szaktudását és humorát. Nem hiszem, hogy valaha is akadt tanítványa, aki nem úgy érezte: a tanárnő szereti őt, és azon buzgólkodik, hogy bevezesse őt a történelem rejtelmeibe.

Engedjék meg, hogy ezen táblaavató alkalmával én is személyes emlékeimet idézzem fel! Mivel már általános iskolában a történelem volt a legkedvesebb tantárgyam, így nagy kíváncsiság élt bennem a történelem órákkal kapcsolatban. És nem is csalódtam: Julika néni – bár mi nagy tisztelettel csak Fábry Tanárnőnek hívtuk – a történelem oktatásának pont azt a módját művelte, ami engem már korábban is megfogott. Történeteket mesélt, érdekességeket, izgalmas összefüggéseket tárt fel. Az eseményeket térben és időben is elhelyezte, és gondosan ügyelt arra, hogy a magyar történelem eseményeit az egyetemes, az európai történelem folyamatába ágyazza.

Nem keserített meg minket feleslegesen sok évszámmal és fogalommal, de a legfontosabb ismereteket átgondoltan közvetítette felénk. Olvasottsága, a csöppet sem általános műveltsége lenyűgözött minket. Mondandóját versekből vett idézetekkel tarkította, és gyakorta tekintett ki tantárgyának keretei közül. Ha a gótika volt az óra témája, az építészet, ha a reneszánsz korát tanította, a képzőművészet, és ha az ipari forradalom volt a soron következő lecke, a technikatörténet területeire kalauzolta az osztályt. Ma talán úgy mondhatnánk, hogy komplex ismeretrendszereket adott át, de talán mégis pontosabb, ha úgy fogalmazok: a műveltségünket szerette volna megalapozni, mert tudta: a műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.

Derűs egyénisége áthatotta valamennyi tanóráját. Nem emlékszem rá, hogy valaha is felemelte volna a hangját, intőt írt volna, vagy az iskolaigazgató elé utasított volna tanulót. Nem kellett tartanunk haragjától, mégis elérte azt, ami a tanítás-tanulás folyamat feltétele: a tantermi csendet és a maximális figyelmet. Mindezt érdekes előadásokkal, szeretettel, szelíd figyelmeztetésekkel teremtette meg.

Nekem a huszadik század végén, a nyolcvanas évek első felében volt szerencsém Fábry Györgyné tanítványának lennem. Az új évezred eleje másfajta pedagógiai megoldásokat, újfajta oktatásszervezést, korábbiaktól eltérő tanulástámogatási eljárásokat követel. Mégis most, amikor nyolc pedagógus kompetencia mentén minősítjük a pedagógusokat, úgy érzem, hogy a tanárnő ma is megfelelne mindazon indikátoroknak, amelyeket a pedagógus életpálya modell elvár.

Hiszen törekedett a teljes személyiség fejlesztésére, a nevelés és az oktatás feladatait egységben szemlélte. Csoportos tanítás során is figyelt az egyénekre, mondandóját az általa oktatott osztály igényeinek, szükségleteinek megfelelően módosította. Szabad volt óráin hibázni vagy téveszteni, mert ezeket is tanítványai fejlődésének állomásaiként fogta fel. Épített diákjai más forrásból származó tudására, tudatosan emelte be történelemóráira a más tantárgyak által közvetített ismereteket. Személyre szabottan ösztönzött és fejlesztett. A gyengébben teljesítő tanulók fejlődésének is örült. Neki elhittük, hogy a legnagyobb lépés, ha valaki saját árnyékát átlépi, képes meghaladni egykori önmagát.

Mindezen ösztönző fejlesztéseket úgy hajtotta végre velünk és rajtunk, hogy nem telepedett ránk vitathatatlan szellemi fölényével. Talán soha nem mondta ki azt a szót, hogy hit, mégis tudtuk, hogy elkötelezett a magasabb erkölcsi értékrend iránt, a lélek hallhatatlanságába vetett bizonyosság a sajátja. Talán soha nem mondta ki, hogy haza, mégis tudtuk, hogy nemzetünkért, országunkért sokat áldozni kész szellem.

Mostantól egy emléktábla hirdeti emlékét az iskola folyosóján. Azok a legfeljebb 18-19 éves tanulók, akik mostantól fogva nap mint nap elhaladnak előtte, talán elgondolkodnak, micsoda nagy dolog harminc év egy azon iskola falai között. Talán megkeresik Dr. Fábry Györgyné arcképét egy-egy tablón. És talán átéreznek valamit a pedagógus pálya nagyszerűségéből.

Mai táblaavató köszöntőm kapcsán erős késztetést éreztem, hogy idézzek Julika néni egykori diákjainak, hajdanvolt munkatársainak őt méltató gondolataiból. Azután arra az álláspontra helyezkedtem, hogy aki ezeket szívesen megismerné, az lapozzon bele a tanárnőt méltató, előbb említett emlékkönyvbe. Minden bizonnyal megtalálható a Könyves Kálmán Gimnázium könyvtárában is.

Ezen idézetek helyett Németh László gondolatait hívtam segítségül. Idevágó eszmefuttatása így hangzik:

"De kínál nagyobb érzést is ez a céltalan „üdvösség” a bennünk támadó ragyogásnál: a sugárzás örömét, azt, hogy ami bennünk ég, valahogy az egész világon végigrezeg. Én két olyan foglalkozást űztem életemben, amely az üdvözülésben rejlő fönnmaradás két alakjának lehet a modellje. Az egyik a művészi, a másik a tanári. A művész ahhoz az üdvözülőhöz hasonlít, aki egy nagy perselybe, a maga halhatatlanságába rakja szorgalma filléreit, abban a reményben, hogy egy nap feltöretik a persely, s Isten, az utókor, megnézi, mit rakott bele. Barátaim közt voltak, akiket igazán csodáltam a szerzetesi fegyelemért, amellyel minden élményüket, még kihágásaikat is, valahogy e persely számára tudták csinálni; tőlem azonban idegen volt ez a művész-morál, s ha néha prédikáltam is, úgy hiszem, kevesen vétettek ellene annyit, mint én. A másik: a tanári. A tanárnak nincsen perselye; amikorra végzett a pályájával, nem marad más érzése, mint hogy bőkezű volt, s szétosztotta magát. S milyen boldogító ez az adakozás! Én, aki alkotói erőm teljében voltam tanár, legjobb műveim ikertestvéreit szórtam szét a katedráról, s utólag sem bántam meg, hogy ezt az üdvözítő érzést megpróbáltam. S ki számíthatja ki, még „halhatatlanság” is miben van több: egy néhány évtized alatt elfakuló műben vagy a szívről szívre terjedő lökésekben, amelyek követhetetlenül, de nyilvánvalón forrásuk boldogságával fertőzik meg az életet."

(Részlet Németh László: A vallásos nevelésről, A vadember felől. In.:Sajkódi esték. Tudománytörténet. Digitális Irodalmi Akadémia. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011., 625.oldal.)

Kedves megjelentek! Kedves emlékezők! Dr. Fábry Györgyné tanárnőnek, Julika néninek, amikorra végzett a tanári pályával, nem maradt más érzése, mint hogy bőkezű volt és szétosztogatta önmagát. Mostantól kezdve, amíg ez a gimnázium áll és létezik, emléktábla hirdeti ezt a bőkezű adakozást."

"A múlt nem merül feledésbe, épp ezért nem is múlt."

(William Faulkner)

Hazatértek a csillagászok

Tegnap hazaérkezett Indiából a csillagászati diákolimpián résztvevő magyar csapat.

A csapat tagjai között volt Udvardi Imre kollégánk, akinek indiai beszámolóit igyekeztünk eddig is folyamatosan közzétenni. Az utolsó fejezeteknél a technika ördöge megpróbált kibabrálni velünk, de ehhez még ő sem tudott elég korán kelni. Így (tőlünk kicsit szokatlan késéssel, de) nagy örömmel mutatjuk meg 

a Tanár úr úti jegyzeteinek 6. és 7. fejezetét.

Íme:

A hatodik fejezet (2016. december 16.)

"A vezetőség megválasztása, és az olimpiát érintő szervezési kérdések megvitatása után vacsora, majd az adatanalízis feladatainak javítása következett, másnap hajnalig. Pár óra alvás után indultunk a délelőtti programunkra, amitől mindenki sokat várt: a Nandankan állatkert meglátogatása volt a soron. Az állatkert fő látványossága az itt szabadon is élő bengáli tigris, annak is fehér színű változata. Mivel ez az állat a kedvencem, készültem rá, hogy sok-sok fotót készítek róluk. Az biztos, hogy ez egy nagyon felkapott hely lehet, mert hatalmas tömeg várakozott a bejáratnál. Külön kellett venni jegyet a fényképezőgépek számára. ( Az olimpia alapszabályzata szerint a verseny teljes időtartama alatt minden költséget a rendező ország visel.)

Rengeteg iskolai csoport tülekedett (volna!) hogy bejuthasson, de tanáraik rendkívül keményen utasították rendre a megszeppent gyerekhadat. (Nálunk az ombudsman rögtön eltiltaná őket a szakmától!)

Sajnos a hatalmas, gazdag állatvilágot magáénak tudható állatkert nem a mi fogalmaink szerint épült. A kifutók, ketrecek távol vannak a látogatóktól, az állatok a rekkenő hőség elől az árnyékba húzódva hűsöltek, alig láttunk belőlük valamit. Így kedvenc tigriseimet is csak tisztes távolból figyelhettem meg, akár csak az itt szintén honos indiai elefántokat. A hatalmas területen elhelyezkedő intézmény szegényes, elhanyagolt, legjobban a siralmas szó írja le a valóságot. Pedig a csodálatos táj, a trópusi növényzet, az egzotikus állatsereg némi törődéssel csupán tényleg édenkertet varázsolhatna ide. Még az akváriumokhoz sem lehetett közel menni, korlátok mögül nézhettük csupán a Bengáli öböl vizeinekcsodálatos élővilágát. A kirándulás színfoltját a mindenütt szabadon ugráló majomsereg jelentette. A fákról ugráltak az óvatlan látogatók fejére, vállára, egy-egy kalapot, napszemüveget zsákmányolva. A falvakon áthaladva szemtanúi lehettünk annak, hogy a majmok a falvakba is be-be látogatnak, elcsenni, amit csak lehet.

Ebéd után végre a diákok szállására mentünk, mivelhogy ők ekkorra már befejezték a versenyt."

A hetedik fejezet (2016. december 19.)

"Könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó jelentkezésem Indiából. Az idővel való versenyfutást elvesztettem, no meg a kiváló minőségű indiai internetnek hála, az események túl futottak a beszámolóimon, így célszerű a végén kezdeni.

Tegnap este megvolt a záróünnepség. A lényeggel kezdem: Gémes Antal bronzérmes lett, Vígh Benjámin, és Világos Blanka dicséretben részesültek. Ha röviden kellene értékelni ezt az eredményt, azt mondanám, hogy tisztes helytállás. Ha figyelembe vesszük, hogy Blanka még kétszer, Anti egyszer indulhat az eljövendő olimpiákon, optimisták lehetünk. A sok-sok erőfeszítésnek, áldozatnak, amit a csillagászati diákolimpiai mozgalom meghonosítása érdekében egyre többen hozunk meg, lassan, de biztosan meglesz az eredménye. Az is látszik, hogy sok ország előttünk jár ebben, ha csak a környező országok eredményeit tekintjük (Szlovákia, Szerbia, Horvátország, Románia, Szlovénia) azok jobbak, mint a mieink. Igaz, ők korábban bekapcsolódtak az olimpiai mozgalomba, és a tapasztalat, mint mindenhol nagyon sokat számít. Most mi is gazdagodtunk e-téren is. Minden részletre kiterjedő kell hogy legyen a felkészítés. Nem mintha erre ez nagy idáig nem fektetettünk hangsúlyt, de olyan apró részletekre is oda kell figyelni, mint a hibaszámolás, grafikon ábrázolás, vagy a körzővel való szerkesztés. Az irány, amit elkezdtünk a felkészítő szakkörök indításával, a válogató versenyek széleskörűvé tételével jó, látszik is hogy már 20-30-ra tehető azon diákok száma, akiket sikerült megszólítanunk, és az is igaz, hogy lassan ugyan, de évről évre többen vannak, de még ez kevés. A cseh csapat aranyérmet szerzett, de az első körben ők 500 diák közül választanak, mi jó esetben 30-40 közül. De biztos vagyok abban is, hogy hamarosan mi is elmondhatunk hasonlót.

És akkor lássuk az érmet szerző országok eredményeit.(Lehet hozni vendégcsapatot is, de azok részvételét fizetni kell, elég borsos az ár.)

A csapat a meglehetősen botrányosra sikerült záróünnepség után hazafelé vette az irányt, beiktatva egy kis kitérőt. Bhubaneswárból Delhibe repültünk, majd onnan röpke öt óra buszozás után megérkeztünk Agrába. Holnap a várost, elsősorban annak fő látványosságát a Taj Mahalt nézzük meg, aztán vissza Delhibe, és rövid városnézés után Münchenen keresztül irány Budapest.

Mindenkinek köszönjük a szurkolást, sokaktól kaptunk bíztató üzenetet. Talán odahaza kiegészítem a hiányzó részekkel az élménybeszámolómat." (Udvardi Imre)

Szeretettel gratulálunk a csapatnak, a diákoknak és a felkészítő tanároknak egyaránt!

A diákok (A kép forrása itt.)

A Könyves kihelyezett indiai tanszéke jelenti...

Egyre izgatottabban várjuk a híreket Indiából, a csillagászati diákolimpiáról. Egyelőre eredményeket még nem tudunk, de hamarosan arról is beszámol majd Udvardi Imre tanár úr, 

akinek ötödik tudósítását alább olvashatjátok:

"Az előző beszámolóm óta sok víz folyt le a Gangeszen. Az események, ahogy ilyenkor lenni szokott hihetetlenül felpörögnek, az olimpia a végéhez közeledik. Ilyenkor dőlnek el a lényeges kérdések, így az embernek nincs ideje másra, mint a legfontosabbal foglalkozni, azaz a versennyel. Ezért maradtam el tudósításaimmal. Ráadásul az internet-hozzáférés is rendkívül hektikus, sokat szenvedünk miatta.

Itt vacsoráznak a leaderek (Forrás itt.)

A napok teltével kimerültségünk is egyre nő, az utóbbi három napban ágyba-kerülésünk időpontjai: hajnali 4 óra, hajnali három óra, hajnali fél egy. Persze a felkeléseink időpontja változatlanul (egy alkalom kivételével) fél nyolc. Ezt csak azért írom, hogy előre felmentsem magam az időrend esetleges összekeveréséért.(És még mielőtt valaki a zsebkendőjéhez nyúlna- sajnálva bennünket, gyorsan elmondom, hogy ezeket a sorokat a szálloda medencéjének partjáról írom. Gyönyörű, kókuszpálmákkal szegélyezett kertben. Most már Napnyugta közeledtével nagyon kellemes a hőmérséklet, délben még rekkenő volt a hőség, a maga 31-32 fok körüli értékével. Elborzadva látom, hogy Budapesten ez 29-cel kevesebb!)

Szóval a viharosra sikerült elméleti feladatsor-vita után, pár óra alvással a hátunk mögött nekifogtunk az adatanalízis-forduló megtervezéséhez. Ebben a verseny-részben az ifjú csillagász-jelölteknek egy megadott valóságos adatsor ismeretében kell következtetéseket levonni, kérdésekre válaszolni, mint ahogy a valóságban is teszik ezt a csillagászok. Voltak évek, amikor számítógépes volt ez a forduló, de valljuk be, hogy ez a 234 versenyzői létszám miatt heroikus vállalkozás, indiai barátaink nem is vállalták ennek ódiumát, így a grafikonokat milliméter-papíron kellett ábrázolniuk, igen nagy precizitás mellett.

Az első probléma egy kettős pulzár rendszer körül keringett, ők pedig feltételezett körpályán a közös tömeg középpontjuk körül. Ismerve a forgási periódus értékeket és a látóirányú gyorsulás adatsorát, T heliocentrikus epochában mért értékeit csonkolt Módosított Julián Dátumban megadva, ábrázolniuk kellett a megadott adatsort a periódus-gyorsulás síkon, és ezen kívül még 8 alkérdésre kellett válaszolniuk. Ezek tartalmaztak hibaszámítást, adatbecslést, pályasugár számolást.

A második feladatcsoport a Hold-távolság meghatározását célozta. A megadott adatlista a Hold 2015 szeptemberi geocentrikus efemeriszeit tartalmazta, 00:00 UT-hoz tartozva. Ezzel, és az ebben a hónapban lezajlott holdfogyatkozásról készült montázs alapján becslést kellett adniuk a holdpálya excentricitására, a Hold legkisebb és legnagyobb távolságára. ( Könyves Kálmán után meg szabadon: „Szuperholdról pedig, mivel ilyen nincs, semmiféle vizsgálat ne tartassék.”) Becslést kellett adniuk továbbá a Hold sugarára, és kiszámolni a Föld—Nap távolságot.

A harmadik adatelemzési feladat az extragalaktikus távolságok mérésében oly nagy szerepet játszó ún. Ia típusú szupernóvák világába vezette el fiataljainkat. Három szupernóva adathalmazából kellett sok-sok mindent meghatározniuk, a végén becslést adni a Hubble-állandóra, valamint az univerzum Hubble-korára. A feladatsor elnyerte mindenki tetszését, de a mi a lényeg: mint később megtudtuk tőlük, hogy diákjaink is ezen a véleményen voltak.

Az adatanalízis feladat sorának ilyeténképpen való összeállítása után a szokásos fordítás, borítékolás következett, hogy másnap reggelre ott legyen a diákok asztalán. Így is este 10 lett, mire végeztünk. Ekkor kezünkbe kaptuk a megfigyelési, és az elméleti forduló diákjaink által megírt dolgozatainak fénymásolatát. Ez idáig mindig úgy volt, hogy ezekkel egy időben a zsűri által adott pontokat is megtudtuk. Most nem. Hajnali háromig, a versenybizottság pontjainak ismerete nélkül, attól függetlenül kijavítottuk a dolgozatokat. Majd amikor később az adatanalízis értékelésével is készen lettünk, feltöltöttük a verseny számítógépes rendszerébe, és ekkor derült ki, hogy a z indiai javítók értékelésétől mennyire tértünk el. Egy nap áll rendelkezésünkre, hogy egy pontos időrendi beosztás alapján reklamáljunk, természetesen csak akkor, ha ez az eltérés számunkra kedvezőtlen volt. Ellenkező esetben a zsűri pontszáma került az értékelő lapra. Megint Bence volt a hős, fáradtságot nem ismerve vállalt oroszlánrészt a dolgozatok nagyon alapos, minden apró részletet kielemző javításba. Hajnali háromig bírtuk, akkor az ágyba szédültünk. Reggel fél nyolckor csörgött az óra –telefon, és reggeli után máris indultunk a meghirdetett programra, a bhubaneswari városnézésre.

A magyar csapat vezetői Siddeshwarban (Forrás itt.)

Először a várostól 8 km-re levő buddhista szentélyt néztük meg a híres Dhauli Shanti Sztupát, amely egy magaslaton helyezkedik el. Innen nagyon szép kilátás nyílt a környékre, de maga az építmény nem volt annyira lenyűgöző. Buddha óriási, arany-színűre festett szobrai mindenütt, a sztupa tetején, mint valami csáp-szerű, fordított parabolaantennák lennének fehérre meszelt kőből. Már az alsó lépcsőnél le kellett vetni a cipőnket, és zokniban kellett a magasra vezető lépcsőket róni, körbejárva a teraszokat is. És persze a templom körül mindenütt az árusok nyomorúságos bódéi, az elengedhetetlen szeméttel, bűzzel, porban fetrengő kutyák hadával. (Itt tehén nem volt! Pedig szent helyen jártunk.) Érdekes, kézzel hajtott nagy fogaskerekes, legalább 50 éves présgépbe nádszerű növényt tuszkolnak, és annak a kicsorgó levét kínálják a vállalkozó kedvű vásárlóknak. Talán cukornádról lehet szó. 

Aztán vissza a városba, az igazán csodálatos, lenyűgöző, 11. században épült Siddeshwar templomhoz. A gyönyörűen faragott kövek vallási jeleneteket ábrázoltak. Ezt a szent helyet tekintik a hindu építészet egyik csúcspontjának. Gyönyörűen rendezett park veszi körül, ami ritka látvány erre felé. A templom egyik oldalában a kialakított medencében zarándokok végezték rituális fürdőjüket, de fizikai megtisztulást ez biztos nem jelent számukra, a víz ugyanis elképesztően koszos, szemetes volt. A templomkert végében felfedeztünk viszont egy napórát, és tényleg pontos volt, állapotából ítélve, egy idős lehetett az építménnyel.

Az a bizonyos napóra

A kerítésen kívül aztán ránk köszönt ismét az indiai rögvalóság, a kosz, a lepusztultság, a nyomor. A kijáratnál koldusok serege, ők a páriák, a kitaszítottak, ijesztő hangon esedeztek alamizsnáért.

A délelőtti program után az olimpiai mozgalom jövőjéről, szervezeti kérdéseiről kezdődött késő estébe nyúló megbeszélés. Elsőként új vezetőséget választottunk. Kezdetben az elnöki poszt sorsát döntöttük el. Chatief Kunjaja, a bandungi egyetem (Indonézia) csillagász professzora, aki 5 éven át töltötte be ezt a tisztséget, nem jelöltette magát az újabb elnöki ciklusra, helyette az eddigi titkárt, a lengyel Dr. Greg Stakowskit választottuk meg, szinte egyhangúan. A titkári posztért már szorosabbnak ígérkezett a voksok megoszlása, de végül is meggyőző fölénnyel nyerte el a címet Dr. Aniket Sule, indiai csillagász, a helyi rendezők egyike.

A vacsora után az adatanalízis feladatainak javítása következett, hajnalba nyúlóan. 

A következő beszámolómban már eredményekről is be tudok számolni.

(Bhubaneswar, 2016. 12. 16.)" (Udvardi Imre)

Zárásképpen íme egy fotó a diákokról is:

A fotót Lőrincz Szabolcs készítette. A kép eredeti felirata:
"Greetings from the one and only hungarian team!"
(Forrás itt.)

A folyamatosan bővülő képgaléria megtekinthető itt!

Hírek Indiából

Tegnap ideiglenesen félbeszakított indiai híradásunkat ma folytatjuk.

Udvardi Imre negyedik beszámolója (saját elmondása szerint) kicsit szakmaibb jellegűre sikerült.

Lássuk!

"Ha babonás lennék, most azt mondanám, hogy a dátum (december 13.) nem hazudtolta meg önmagát. Pedig jól indult minden, átköltöztünk egy tágas, nagyon exkluzív konferenciaterembe, ami már igazán méltónak bizonyult az olimpiához. Ráadásul a nap elején rögtön kaptuk a jó hírt versenyzőink guide-jától, hogy minden rendben van velük. Kipihenve, jó kedvvel kezdtünk hozzá a napi munkához. Az elméleti feladatok megvitatása volt soron, azaz a második IBM. Így hívjuk ezeket az értekezleteket. (A betűk megfejtése: International Board Meeting. )

Minden olimpia hoz valami újat a szervezésben. A jó ötletekre nagyon oda kell figyelnünk nekünk is, hiszen 2019-ben Budapesten lesz az olimpia. Most az az újítás, hogy az ismertetett feladat után számítógépre írjuk a kommenteket, amit a kivetítőn mindenki láthat.(Mert ugyebár „Verba volant, scripta manent” mondaná a művelt francia, ha tudna latinul.)

A megadott idő elteltével aztán ezeket egyenként vitatjuk meg, és szavazzuk be a feladatsorba. Minden feladatnak van egy előadója, egy, az adott terület jeles képviselője.

A 2014-ben működésben lévő indiai műholdak egy plakáton. (Kép forrása itt.)

Az elméleti feladatsornak azért van nagy jelentősége a verseny során, mert itt szerezhető meg az egész versenyben elérhető pontok fele. Nagy tehát a tét, mindig heves vitákra lehet számítani. A rendező ország terjeszti elő az általa elképzelt feladatsort, azok példáit egyenként vitatjuk meg, és szavazással döntünk sorsukról. A nagyon erős csapattal érkező országoknak tehát a nehéz feladatok kitűzése a céljuk. Az adott rendező ország igyekszik csillagászati hagyományait, a büszkeségre okot adó eredményeit a példasorban megjeleníteni. Arra lehetett számítani, hogy az indiaiak nívós feladatokkal állnak ki, hiszen az igazán büszke csillagászati múltjukon kívül mai eredményeikre is méltán büszkék lehetnek. Nem csak a rádiócsillagászat területén vannak kiemelkedő eredményeik, hanem India igyekszik felzárkózni az űrnagyhatalmak mögé is. Számos műholdjuk gazdagítja modern csillagászati ismereteinket.

Napunk tehát nyugodtan indult, a teljes feladatsort nem ismerve, békés mederben zajlott az első feladatok diszkussziója. Az elméleti tételsor három részből állt. Az első öt, könnyűnek mondott feladatban többek között igaz-hamis állítások közül kellet kiválasztani a megfelelőt, a Titán légkörével kapcsolatban kellett kiszámolni a gázrészecskék relatív atomtömegét, a korai univerzum sugárzásának hőmérsékletét, fotonjainak energiáját, gnómónnal (árnyékvető bottal) földrajzi szélességet meghatározni, és mi másról szólhatott volna még feladat,mint a világ legnagyobb, méteres hullámhosszon dolgozó rádiótávcsövéről, ami persze hogy Indiában van.

Ezután öt közepesen nehéznek titulált feladat került terítékre. Cefeida pulzációról, távcsőoptikáról, fotometriáról, gravitációs lencsehatásról, és vajon még miről? Naná, hogy az indiai Mars-misszióról. 

India saját fejlesztésű hordozórakétái a Mars-programhoz. (Kép forrása itt.)

Aminek a rövidítése (MOM, de ez nem a Magyar Optikai Művek, hanem a Mars Orbiter Mission.)

Közben a Nap is járta a maga útját, olyannyira, hogy ránk esteledett, és immár 9 órája rágtuk a feladatsort, néha még a gittet is. ( Reggel 9-kor kezdtünk és egy rövid ebéd, és két még rövidebb kávészünet volt csak a hátunk mögött.)

Pedig ekkor már lehetett volna érzékelni a vihar előszelét. De hát a program éjfélre ígérte a befejezést, gondoltuk addigra csak készen leszünk a hátra levő 3 nehéz feladattal (Long Questions).

Tényleg nehéznek, hosszúnak, és nyakatekertnek bizonyult mindegyik. (Ugye nem kaptuk meg egyszerre őket, ezért lelkesen végigvitatta a grémium mindegyiket, nem látva mi lesz a vége.)

A 11. feladat egy gravitációs hullám jelének elemzéséből kérdezett rá annak periódusidejére, frekvenciájára, és még számos alkérdés is kapcsolódott hozzá. Szívderítő volt hallani observerünk, Bécsy Bence hozzászólását. Róla tudni kell, hogy Dálya Gergővel együtt (volt olimpikonunk, riói bronzérmes) egyetemistaként annak a LIGO-nak nevezett tudós csoportnak a tagja, akik a múlt év szeptemberében felfedezték a gravitációs hullámokat, bizonyítva Einstein 100 éves jóslatát. Az ifjú tudósjelölt szerényen, de a szakavatottak magabiztosságával járult hozzá a feladat életszerűvé tételéhez. Hát, ha valami, akkor ez a csillagászati diákolimpia igazi értelme. A nagyon tehetséges, csillagászat iránt elkötelezett fiatalok korán belekerülnek a csillagászat tudományának nemzetközi vérkeringésébe, olyan indíttatást, impulzust kapnak az olimpiák során, ami megalapozza jövőbeli tudományos karrierjüket. Ismeretségeket, barátságokat kötnek, természetes lesz számukra az együttműködés a világ bármelyik pontjáról jött hasonló gondolkodású társukkal. Bence és Gergő mindketten a hazai diákolimpiai mozgalomban kezdték pályafutásukat, abban a mozgalomban, amelyért egyre többen, egyre többet dolgozunk, egyre több diákot vonzva magunk köré. És az sem mellékes, hogy ezáltal hozzájárulunk a magyar csillagász utánpótlás biztosításához.

A következő kérdéskör napjaink slágertémáját, az exobolygókkal kapcsolatos ismeretek megszerzését boncolgatta. Annak kellett utána járnia a versenyzőknek, hogy különböző módszerek kombinálásával (radiális sebesség, és tranzit módszer) hogyan deríthető ki sok-sok minden a keringő bolygóról, és gazdacsillagáról. A megadott adatokból eldönteni, hogy kőzet- vagy gázbolygóról van-e szó.

A vihar akkor csapott le, amikor megismertük a harmadik feladatot. Természetesen egy indiai műhold, a lágy röntgensugárzást mérő AstroSat körül forgott most a világ. A röntgencsillagászat ugyan nem tradicionális ága az asztronómiának, de ettől még lehetett volna jó a feladat. De rendkívül bonyolult leírással, inkább a műszerezettséggel foglalkozott, még ránézve is elborzadt az ember. Mi lesz, ha ezt meglátják a gyerekek? Biztos elfogja őket a rémület.

(Kép forrása itt.)

Ekkora már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ez a feladatsor nem tartható. Még ha valaki előre is ismerné a megoldásokat, és csak azok leírásával kellene foglalkozni gondolkodás nélkül, akkor sem biztos, hogy a végére érne. Persze a házigazdáink hallani sem akartak arról, hogy ezt a szép feladatot elhagyjuk, mi lesz India büszkeségével? És ugye rögtön melléjük állt egy-két ország, mondván: a dolgozat mindenkinek egyaránt nehéz, meg különben is, milyen rosszul esik a feladat kitűzőinek, ha elhagyjuk a feladatukat,

Heves, hosszan tartó vita után, a kikényszerített szavazás eredményeként sutba dobtuk India büszkeségét, és könnyítettünk még egy-két helyen, de így is nehézre, hosszúra sikeredett a dolgozat.

Mire a fordítással, nyomtatással, borítékolással végeztünk, hajnali háromnegyed négy volt. Minden olimpiák leghosszabb IBM-je! Szerencsére a másnapi (azaz aznap reggeli) kezdést 9 helyett 11-re tolták, így egy keveset tudtunk aludni.

Még így is hamarabb végeztünk, mint jó néhány csapat, köszönhetően stábunk szakmai vezetőjének, a first-team leadernek, Dr Kovács Józsefnek, az ELTE Gothard Obszervatórium tudományos főmunkatársának, aki először vezeti a nemzeti csillagászati diákolimpiai csapatot. A profik gyorsaságával, pontosságával fordítja a feladatokat, számítógépén keresztül töltjük fel anyagainkat a rendezők szerverére. Nem sok dolgom akad mellette, Bencével minden dolgot megoldanak.

A mai napra szánt beszámolónak a végére értem, az ételekről szóló beszámoló tovább tolódik. Holnap az adatanalízis feladatainak diszkussziója következik, és este már megkapjuk a csapat észlelési fordulóban megírt dolgozatinak másolatát is. Izgatottan várjuk az eredményeket." (Udvardi Imre)