In memoriam Sebő Ferenc

Április 27-én, 79 éves korában meghalt Sebő Ferenc. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán építészként végzett 1970-ben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatának zenetudományi szakán pedig 1989-ben szerzett diplomát.

"Székesfehérváron nőtt fel, ahol apja kereskedőként dolgozott. Első hangszerei – a zongora és a cselló – mellett egy német cserediáktól gitározni tanult. József Attila megzenésített verseivel kezdetben egyetemi társait szórakoztatta, duóban Halmos Bélával, akivel 1970-ben megalakította a Sebő-együttest. Berek Kati meghívására került a 25. Színházhoz zenei munkatársnak. Egy kínai színdarab zenei anyagához keresett ázsiai hangzású hangszert, amikor egy tiszaalpári tanyán rálelt a tekerőlantra és anak utolsó élő mesterére, Bársony Mihályra. Tőle, majd erdélyi útjain gyűjtötte azokat a népdalokat, amelyeket a historikus hangszeren adott elő az általa szervezett táncházakban, illetve olyan tévéműsorokban népszerűsítette az autentikus népzenét, mint a Cimbora, a Zenelánc, az Aprók Tánca." (Idézet a hvg.hu cikkéből. A teljes beszélgetés elérhető itt.

A legtöbbünk számára meghatározó volt alakja és hangja már az óvodától kezdve: tőle hallottuk először azokat a felejthetetlen szövegeket, dallamokat, amelyek olyan sokat jelentettek számunkra a későbbiekben is. Ha igaznak tartjuk Kányádi szavait, miszerint "A vers az, amit mondani kell", akkor igaz az is, hogy Sebő Ferenc hangja és dallamai azok, amiket hallani kell.

Így lesz.

Nyugodjon békében!

U.i.: Sebő Ferencre emlékezve teszem ide azt a linket és azt a videót, ami nekem a kedvencem. Ezt a József Attila-verset nem szoktam felolvasni, inkább megmutatom így, hiszen aligha tudnék hozzátenni bármit is a felolvasással:

József Attila: Rejtelmek 

Hangversenyre járni jó

    Soha életemben nem tanultam zenét, nem játszom hangszeren, az énekhangom pedig gyakorlatilag biológiai fegyver.
    De a zenét szeretem, a klasszikus zenét pedig különösen. Éppen ezért, amikor hallottam, hogy a MÜPA-ban november elsején Requiem-koncert lesz, azonnal felvillanyozódtam és szereztem jegyet (kis segítséggel).

    Előzetesen annyit tudtam, hogy a Magyar Rádió Szimfonikus zenekara az énekkar kíséretével, Kovács János vezénylete alatt fog játszani . A műsoron két darab szerepelt, Orbán György 2003-ban komponált műve és Mozart halhatatlan klasszikusa  1791-ből.

    A koncert kezdete előtt egy órával az érdeklődők részt vehettek az ún. Előhangon, egy felvezető, rövid előadáson a Requiemkeről. Fazekas Gergely zenetörténész félórás előadásában beszélt a Mozart művét kísérő legendákról, a mű születésének tényleges körülményeiről, Orbán György művének születéséről, majd rátért a két alkotás hasonló és eltérő vonásaira. Érdekes és abszolút közérthető volt. 

    Nagyon megragadt bennem, amit a mesterember-szemléletről mondott a 18. századi zeneszerzőkkel kapcsolatban, és ahogy idekötötte Orbán György egy interjújának gyaluforgácsokról szóló részletét. Izgalmas volt az is, ahogy egy-egy motívumon keresztül összefűzte Händel, Mozart és Orbán alkotását. Tartalmas félóra volt.

    Mint mondtam, nem értek a zenéhez, de azt tudtam, a kortárs zene általában nem az én világom. Így ültem be a MÜPA hangversenytermébe tegnap este. 

    A hangverseny első felében Orbán György Requiemje szólalt meg. 

    Nem állítom, hogy innentől kezdve értem és szeretem a kortárs zenét, de egy kicsit úgy éreztem a végén, hogy beleshettem a függöny mögé. Ilyen is lehet a kortárs zene. Elvarázsolt a kórus minden "megszólalása" a fantasztikus dallamaival, a zenekar hol filmzenéket (a horrortól a musicalig), hol oratóriumokat idéző dallamaival, és nagyon érdekes volt, hogy a szokásostól eltérően itt egy férfi (bariton) és három női szólista énekelt (szoprán, mezzoszoprán és alt). Amikor vége volt, bevallom, nem a megnyugvás, inkább a zaklatottság érzése volt bennem, de furcsa módon, nem volt kellemetlen. 

    Külön érdekesség volt, hogy a szerző is jelen volt az előadáson, és bár hosszan kellett a karmasternek kérlelni őt, végül csak felment ő is a színpadra. Szép pillanat volt.

    Ezután következett Mozart.

    Mozart Requiemje azok között a művek között szerepel, amiket a legtöbbször hallgatok. Bárhol, bármikor, bárhányszor. Nagyon jó volt, hogy ez volt a porgramban a második. Egyrészt az ismeretlen után jött egy ismerős, másrészt a felzaklató után jött, amiről biztosan tudtam: feloldó lesz. 

    Fantasztikus volt. Az ember hajlamos elfelejteni, hogy a zene, különösen a klasszikus zene arra született, hogy meghallgassák. Élőben. Az ott és akkor megismételhetetlensége kell a hatáshoz. Érezned kell, hogy a fejed bubjától a talpad közepéig járnak át a dallamok, benne vagy a zenében. Megjártuk tegnap este a poklot, a purgatóriumot, ahogy kell, és a megvátlás reményével álltunk fel a végén. Elképesztő élmény volt.

    Mert hangversenyre járni jó.

(A MÜPA elkövetkező időszakának programjait megtalálhatod itt.)

(Orbán György interjúja, ahol a forgácsról is szó esik itt található

    

Zenét hallgatni is jó

Zenét hallgatni is jó

Michel Petrucciani  

Sok legnagyobb muzsikus van a világon (bár ez kissé képtelenség, a „leg” már kijelöli az egyetlenséget...), de hát mégis így van ez, hiszen műfajonként, stílusonként, hangszerenként vannak kiválóságok. Talán megengedhetjük magunknak, hogy legyen saját legnagyobbunk. (Még akkor is, ha kicsit csalunk, mert nekünk is van műfajonként, stílusonként, hangszerenként...) Számomra Michel Petrucciani a „leg”. Zongorista, jazz zenész és komponista. 

És. 

Annak a példája, hogy hogyan kerekedhet felül az ember a legszörnyűségesebb dolgokon. Röviden: üvegcsontúként születve, 1 méter fölé sosem nőve, harminc kiló körül, betegségekkel együtt...Négy évesen elhatározta, hogy zongorista lesz. És az lett. Mindenki elképzelheti a nehézségeket. Legyőzte őket. Mert le akarta győzni a nehézégeket. 

Mert muzsikálni akart. 

Így játszott

Mint egy álom. 

20 éve halt meg. Párizsban, a Père Lachaise-ben nyugszik (hol máshol?) Chopin és Jim Morrison társaságában. 

Koncertre járni jó

Mert koncertre járni is jó

Verdi: Falstaff

BFZ

Fischer Iván

Ha valami nagyon jó, ha valami tökéletes – azt mondjuk: a csillagok szerencsés együtt állása. S ezzel kitágítjuk, a végtelen univerzummal kapcsoljuk össze az élményt.

A csillagok...Igen. Verdi. Shakespeare. Budapesti Fesztiválzenekar. Fischer Iván. És az európai operaénekesek színe-java. Különleges színpad, ahol az énekesek a zenészek között járnak-kelnek, s ahol a zenészek néha leteszik hangszerüket, s énekelnek egy kicsit. A jelmezek, oh. A hölgyek Fellinit idéző eleganciával, Falstaff pedig nagyon mókás ruhákban.

Ez mind együtt. A Művészetek Palotájában, a budapesti közönségnek, vasárnap (és kedden, szerdán) este.

Nekünk, hogy átéljük a csodát. Hogy elringasson és megnevettessen minket ez a mese. Mert mi is az opera? Egy egyszerű történet – persze rólunk szól ez is – énekelve, zenekari kísérettel.

Falstaff, vagyis: Sir John Falstaff, a pénzszűkében szenvedő korhely lovag úgy gondolja, terjedelmes pocak, gyér hajkorona, éltes kor nem számít, személyes varázsa és előkelő rangja még mindig lehetővé teszi számára az udvarlást, a csábítást. Mindjárt egyszerre két hölgy szívét veszi célba. A híres becsület-áriában osztja meg velünk minderről gondolatait. Ez a monológ filozofikus magasságokban szárnyalva mondja el Falstaff lesújtó véleményét erről a társadalomban hazugsággá vált elvárásról. A turpisság azonban kiderül, s Falstaff végül a Temzében végzi. De a hölgyek és társaságuk alaposabb leckét kíván adni (a csurom vizes, s némiképp elkeseredett) Falstaffnak, így éjféli randevúra hívják a windsori erdő tisztására. És itt kell adóznunk Giulio Boito nagyságának, és librettójának, melyet Shakespeare IV. Henrik és A windsori víg nők című darabjai nyomán írt meg. Így válhatott valóra Verdi álma, hogy vígoperát írhasson kedvence Shakespeare nyomán. És jöhetett létre a harmadik felvonásban Verdi 19. századi zenéjével egy reneszánsz csoda. Egy olyan éjféli-erdő, melyben tündérek és koboldok – a zenekar tagjai, mesés türkizkék, türkizzöld, csillogó ruhákban, a fejükön ugyanilyen fejdíszekkel, melyek életre kelve, kis lámpásokkal világítanak, ez tényleg mese, varázslatos szépség volt -, álarcos „bosszúállók” és az Falstaff találkozik, aki nem egy egyszerű megöregedett lovag, hanem egy lovag, aki megőrizte a lovagi világot, világlátása reneszánsz, életkedve pedig töretlen. És ez az, amiért csodálatos a Falstaff. Fischer Iván szavaival: „Falstaff szeretetreméltó figura. Csodálatosnak tartom például azt a tulajdonságát, hogy egy-egy bosszantó epizód után csak rövid ideig kesereg, optimizmusa és humora villámgyorsan helyrebillen. És ez kölcsönös, mert környezete is humorra kezeli őt. Megkínozzák, vízbe dobják, ijesztgetik, piszkálják, megszégyenítik, de a keserűség nem tart sokáig. Nekem nagyon tetszik, hogy nem taszítják ki, hanem együtt mulatnak vele a darab végén.”

Mondtam, hogy ez is rólunk szól.

Csodálatos este volt. Mese. Muzsika.

Az első magyar opera

Vetélkedők biztos versenyzőt elbuktató zárókérdése lehetne, hogy ki írta az első magyar operát. A legtöbben valószínűleg Erkel Ferencre gondolnának. Pedig tévednének.

Az első magyar opera Chudy József alkotása volt, s 1793. május 6-án mutatta be Kelemen László híres társulata. A mű címe Pikkó herceg és Jutka Perzsi volt, ami (a fennmaradt címlap szerint) egy szomorú-vígopera volt. Az eredeti mű Haffner Prinz Schnudi und Prinzessin Evakathel című német nyelvű operájának fordításán alapult. Az eredeti darab a francia tragédiák paródiája volt, és ez a jelleg maradt meg a magyar nyelvű változatban. Nyilván erre utal a műfaj megnevezése is.

Az első magyar opera színlapja két nyelven

Az opera kirobbanó sikert aratott a bemutatón, egy év alatt 12 alkalommal adták elő, s így összesen 512 néző láthatta. A műről a korabeli kritika is elismerően nyilatkozott.  Verseghy Ferenc a Magyar Hírmondóban így írt a második előadásról:

"Tegnap, úgymint Májusnak 13-dikán, ismét énekeltetett a' Pesti Magyar Theátrumban a' Pikkó Hertzeg nevezetű darab. El-fogott az öröm, a' mint tapasztaltam, hogy várakozásomat az éneklő személyek meg-halagyák. Chudy Urnak musikája olly jó, hogy akármellyik Orchesterbe be-illene. A' versekben foglallt indulatokat a' darabnak tzéllya szerint tökélletesen ki-fejezi, és a' mellett, hogy melódiás eggyügyüségével a' szívre hat, harmoniájával a' fület is gyönyörködteti. Az énekesek, úgymint Termetzky Leányasszony, Várady, Láng, és Kelemen Urak, ki mondhatatlanul többet tettek, mintsem kezdőktül várni lehetett." (Forrás itt.)

Sajnos az utókor sem élvezni nem tudja a művet, sem megítéli a kritikát, mivel az opera zenéjét nem ismerjük. Néhány feltételezés látott csak ezzel kapcsolatban napvilágot. Eszerint részben magyaros, verbunkos stílusú, részben külföldi, mozarti hatást mutatónak vélik. Sőt, Pikkó és Jutka duettjének szövege alapján (ahol a papa és a mama szavakat ismételgetik) egyenesen A varázsfuvola Papageno–Papagena kettősének hatására lehet következtetni. (Forrás itt.)

Az első magyar opera szerzője, Chudy József 1813. március 4. hunyt el Pesten, ma rá emlékezünk.

Titokkoncert

Mert koncertre járni is jó… Különösen akkor, ha Titokkoncertre megyünk. Ez nagyon különös élmény. Jegyet veszünk valamire, amiről nem tudjuk, mi is lesz. Bizalom. És mert koncertre járni jó, az az izgatott érzés, amikor tudjuk, hogy az az este más, mint a többi, ezúttal még különösebb, rejtélyesebb.

Fischer Iván gondolatai alapján olyan ez, mint amikor bontogatjuk a szépen becsomagolt ajándékot izgatottan várva: mit is kapunk. És azért is jó, mert nem abból a kb.ötven zeneműből hallunk néhányat, amelyeket amúgy is ismerünk és szeretünk (dúdoljuk a fürdőszobában?). Valami újat, ismeretlent kóstolgathatunk, próbálgathatjuk: szeretjük-e? És persze szeretjük. Mert Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar 100% garancia. Mindaz, amit bemutatnak – nagyon jó. Ahogyan megszólaltatják – hibátlan. És tényleg meglepetés. Például az Ormányosok Falkája J (Az pedig különösen szép volt, ahogyan Fischer Iván fejet hajtott a pedagógusok előtt…) Vagy az, hogy mernek filmzenét játszani. Mert a mérce az a zenei érték. És milyen különleges hallani egy japán szerző valcerét! 

Pont olyan, mint egy bécsi klasszikus! Micsoda kulturális asszimiláció ez. 

Vagy Prokofjev. 

Vagy a rózsaszín párduc ismert sompolygása - koncertteremben. 

Vagy az, hogy a muzsikusok egyszer csak énekelni kezdenek.

A Titokkoncert csudaszép este volt. Meglepetés. Varázslatos. Művészet.

Könyves Karácsonyi Koncert

Mert muzsikálni és énekelni is jó! Ha Advent, és ha közeleg a karácsony, akkor a Könyvesben karácsonyi koncert van. Alig férünk el a díszteremben, és csak hallgatjuk, hallgatjuk a Könyves-diákok és Könyves-tanárok zenekarát, kórusát. Ez az este hozza el számunkra a karácsony közeledtének különös, megmásíthatatlan, érzését. Amikor együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk, énekelünk, zenélünk, nevetünk és meghatódunk. 

Ajouter une légende

(Hamarosan több és jobb kép a kkg.hu-n, és persze CD is lesz...)

Egy kora középkori polihisztorról...

856. február 4-én meghalt a IX. század egyik legnagyobb tudósa, Hrabanus Maurus mainzi érsek. Hrabanus Maurus a Karoling-reneszánsz egyik legkiemelkedőbb képviselője volt. Filozófiai iskolája megalapítása, munkássága kapcsán utódai a praeceptor Germaniae (Germánia tanítója) névvel illették. De universo (A világegyetemről) című enciklopédikus munkájának eredeti címe – A dolgok természetéről és a szavak tulajdonságáról és a dolgok titkos jelentéséről – kifejezi a középkori tudományosság misztikummal átszőtt lényegét. Maurus nevéhez fűződik többek között egy latin–német szótár összeállítása (Glossaria Latino-Theodisca címen); bibliai kommentárok, illetve egy Grammatica (Nyelvtan). Terjedelmes levélváltásban állt jelentős kortársaival, és különösen örült a Jámbor Lajossal és hasonló nevű fiával, a keleti birodalom uralkodójával való szoros kapcsolatának. Mint költő is kiváló; neki tulajdonítják a Veni Creator Spiritus pünkösdi himnuszt. 

,,Üdvösebbnek tűnik számomra az alázatosság megőrzése és az atyák tanításának követése, mint hogy önteltséggel fűzzem hozzá saját magyarázataimat... Azok, akik az emberek dicséretét és figyelmét keresik, azt írhatnak, amit akarnak, és úgy kereshetik a dicséretüket és hízelgésüket, ahogy csak tudják. Számomra az a legfontosabb, hogy életem minden idejében Istent kövessem, és belé vessem reményemet.''  (Forrás: itt és itt.)

Veni, creator, Spiritus,

Mentes tuorum visita,

Imple superna gratia

Quae tu creasti pectora. 

Jövel, teremtő Szentlélek,

És híveiddel légy vélek,

Szent ajándékiddal szívek

Újuljon és teljesedjék.

(Hrabanus Maurusz pünkösdi himnuszának kezdő versszaka latinul és magyarul)

(Forrás: itt .)

A pünkösdi himnusz gregorián változatát meghallgathatjátok itt. Szerintem érdemes.

Hrabanus (bal oldalon) ábrázolása egy fuldai kódexben