Indiai beszámoló (3. fejezet)

Nagy örömmel nyújtjuk át 

Udvardi Imre tanár úr 

soron következő beszámolóját, immár a harmadikat:

"Remélem, eddigi beszámolóimból nem az tűnik ki, hogy az európai ember gőgjével, fensőbb rendűségének tudatában ostorozom az ázsiai viszonyokat. Ez a gondolkodás nagyon távol áll tőlem. Nálamnál kevesen méltányolják jobban ugyanis a szegény ázsiai országokban élő emberek mentalitását. Számunkra felfoghatatlan nyomorban élnek, amit mi fél napig sem bírnánk ki. Ők minden nap ezt élik. Felkelnek, dolgoznak egész nap, nyüzsgő hangyabolyként próbálják előteremteni szűkös létük feltételeit. Nem lázadnak, alázattal elfogadják, hogy nekik ez a pálya jutott, ezt a harcot kell megharcolniuk. Egyetlen reményük a kitörésre a tanulás, így azt nagyon komolyan veszik. Ezt láttam a tavalyi olimpián Indonéziában is, bár itt Indiában azért úgy dolgoznak az emberek, hogy mások is odaférjenek a munkához.

No de vissza a csapathoz! Ezekben az órákban fejezik be az észlelési fordulót. Délután még nem sok jót ígért az időjárás, párás, kissé felhős volt az ég, de estére szépen kitisztult. Legalábbis itt a szállodánk felett. Reméljük náluk is így lesz, tőlünk 45 km-re.(Őket is továbbviszik ugyanis a szálláshelyüktől, állítólag egy jó észlelő helyre.) Nincs hírünk felőlük, bár ez megnyugtató, hiszen

csak akkor közölnek róluk információt, ha baj van. A megnyitó ünnepség után nekünk kellett összegyűjteni tőlük az összes kommunikációs eszközt, számítógépet, programozható kalkulátor, okos órát, miegyebet. A verseny ideje alatt senkivel nem tarthatják a kapcsolatot, csak a guide-jukat kérdezhetjük, hogy minden rendben van-e velük. Eddig mindig igenlő választ kaptunk tőle. ( Ha valaki mégis tart magánál ilyen eszközt, és ez kiderül, azonnali diszkvalifikálás az ár, amit természetesen senki nem kockáztat.)

Elkészültek közben a csapatverseny feladatai is. Ezeket a négy versenynap során kell közösen megoldaniuk. A Voyager 2 űrszonda parittya-manőverét kell elemezniük, és ezzel kapcsolatos számításokat elvégezni. Úgy gondoljuk, hogy ez a szép, ötletes feladat testhezálló lesz számukra.

Ahogy a múltkori beszámolómban jeleztem, ma a csapatvezetők, és a megfigyelők kirándulni voltak. Az égiek ehhez ragyogó idővel járultak hozzá. Ragyogó napsütésben indultunk a tőlünk 64 km-re levő hindu szenthelyre, a konáraki naptemplomhoz. Az út jó másfélóráig tartott, nyüzsgő falvakon keresztül, igaz volt benne némi autópálya szakasz is. 

Lehetetlen megszokni a nyomor ezen fokának látványát. A közlekedés sem változott tegnap óta. Továbbra sem kerültek be a köztudatba ilyen kifejezések, mint elsőbbségadás, előzékenység, a másik vezető segítése. Az az érzése az embernek, hogy itt mindenki az amerikai filmekben látható játékon nőtt fel, hogy a két, egymással szembe száguldó autós közül ki rántja el utoljára a kormányt. Egy hatalmas teherautó ma alulmaradt a buszunkkal szemben, így szerencsésen odaértünk célunkhoz, a tervezett menetidőt jócskán túllépve. Még az útvonaltervező sem számol a szent tehenekkel, akik igen nagy számban kószálnak mindenfelé, előszeretettel használva az utakat. Ha kedvük tarja, lefekszenek az út közepére. Ilyenkor a nyüzsgő forgalom új csapást keres, kikerülve a békésen kérődző állatot. Itt tehénnek lenni biztos egzisztencia, élhetsz háborítatlanul, még vigyáznak is rád.

A naptemplom egyébként a hindu építőművészet egyik remeke. Igazán szép, impozáns látvány. Az ezerkétszázas évek közepén épült, a világörökség része. A felújítási munkák miatt egy része fel volt állványozva, de így is lenyűgöző látványt nyújtott. A gyönyörűen faragott kövek a hindu gondolatvilágot tükrözik. Mivel ennek nagyon fontos eleme a teremtés, a kőfaragványokon megjelenített képek némelyikét szigorúan piros karikával, közepén egy 18-as számmal kellene ellátni. Ez az a templom ugyanis, amit a művészettörténet könyvek előszeretettel idéznek, mint a testi szerelem hindu ábrázolásának ékes példáját. Némely jelenet tényleg nem gyereknek való, még Ciccolina is elpirulna a látványtól. Azt hiszem kevés olyan vallási elvet ültettek át olyan sikeresen a gyakorlatba, mint ezt. ( Lásd a korábbiakban India lélekszámáról leírtakat.)

Persze mi nem ezért látogattunk el ide, hanem a templom csillagászati vonatkozása miatt. A tájolás egy olyan napóra kifaragását tette lehetővé, amin állítólag percnyi pontossággal lehet időt mérni. (Ez persze barokkos túlzás, nyilván csak turistacsalogató.)

A templomhoz gyönyörű kert tartozik, szépen gondozott pázsittal, egzotikus növényekkel, madarakkal, ami a ragyogó napsütésben, a több mint harmincfokos hőség ellenére is felejthetetlen élményt nyújtott. (Le is égtünk egy kicsit, nem hoztunk ugyanis naptejet. Hány fok is van otthon?)

Az eltikkadt leader-sereget egy közeli villába hívták ebédre vendéglátóink. Egy hatalmas, de üres terembe vittek bennünket, körben székek voltak, persze közel sem annyi, mint ahányan voltunk, brazil barátaink például nemes egyszerűséggel a földre ültek. Majd kezünkbe nyomtak egy alufólia dobozt, amiben elhűlt készétel volt. (Mindannyiunknak felrémlettek a környéken látott utcai konyhák látványa, és találgattuk, vajon melyikből rendelhették, de mivel éhesek voltunk, elhessegettük magunktól az efféle destruktív gondolatokat.)

Sajnos az étkezésekhez sosem kapunk kést, sokszor még villát sem.(Még a négycsillagos szállodában sem!) Így aztán marad az egy szál kanál. Aki persze már élvezte valaha a Magyar Néphadsereg vendégszeretetét, annak könnyű dolga van!

A jelenség okára később jöttünk rá. Ugyanis itt teljesen természetes, hogy az emberek evőeszköz nélkül, a puszta kezükkel esznek. Gyerekeink már mesélték, hogy az egyetemisták jó része is így étkezik, most nekünk is volt alkalmunk ezt látni. Egyetemista kísérőink ugyanis a terem közepére leterítettek egy lepedőt,ők azon ülve étkeztek, (no meg elhelyezték az elmaradhatatlan ételmaradék-gyűjtő kukát), de közülük páran evőeszköz nélkül. Az indiai ételek gerince a rizs, amit sűrű szaftos hússal, zöldséggel öntenek le. Mint amikor mi a rizsre jó sok szaftos pörköltet rakunk. No, már most, ezt kellene jobb kezünk három ujjával megenni, evőeszköz nélkül. Hihetetlenül ügyesen, és gyorsan csinálják, tényleg jó nézni. Felcsippentenek egy rizs halmocskát, és azt mártogatják a sűrű szaftba, bekerítve közben egy darabka húst, zöldséget. A manővert nagyban megkönnyíti, hogy itt minden étkezéshez kínálnak egy lepényszerű, barnára sült kerek formájú „kenyeret”, ami inkább a mi sós palacsintánkhoz hasonlít. Ebből tépkednek darabokat, amellyel egyrészt ki lehet törölni a tányért, másrészt az ujjainkról is rá lehet kenni az értékes nedűt.

Az ebéd után közkívánatra kivittek bennünket az Indiai-óceán partjára, ami a nap fénypontjának bizonyult. Lenyűgöző látvány fogadott bennünket. Az erős szél, és a haragvó hullámok ellenére gyönyörű kék volt a tenger. A komoly leader-had hirtelen boldog gyereksereggé változott, mindenki fényképezkedett mindenkivel, a bátrabbak cipőjüket levetve gázoltak a habokba. A víz kellemesen meleg volt, de fürdésre nem volt lehetőségünk. Úgy látszik a helyieknek is megunhatatlan a látvány, mert tömegével sétáltak a parton. 

Már beesteledett, amikor hazafelé még megálltunk egy faluban ajándékot venni. A választék nem nyerte el a tetszésemet, így kihagytam ezt a lehetőséget.

Az ételekről szóló beszámoló tovább tolódik a következő beszámolóra, a nap oly hosszúra nyúlt ugyanis, már át is ért a holnapba. Muszáj pihenni, mert holnap (azaz ma) nagyon nehéz napnak nézünk elébe. Megkezdődik az elméleti feladatok megvitatása. Mivel ez a feladatsor adja az elérhető pontszámok felét, fontos, hogy jó feladatsort kapjanak.

Tehát a legutóbbi hírek szerint csapatunk minden tagja jól van, szorítsatok, hogy így is legyen." (Udvardi Imre)

A korábban már közzétett linken (itt) újabb fotók találhatók!

Továbbra is nagyon drukkolunk a csapatnak, 

és érdeklődve várjuk az újabb híradást!