2026. november 18., szerda

Hogy találtuk meg II. Lajost

Beismerem, a cím nem kicsit megtévesztő, mégis van benne sok igazság. Mert II. Lajos tényleg eltűnt. Leaglábbis egy kis időre lelépett a Nemzeti Galériából.

A Nemzeti Galéria épülete a Várban

Az osztályommal jártunk a Várban, hogy kolléganőmmel (Szász Regina tanárnővel) megmutassuk nekik a történelmi festményeket, és némi kis keresgélésre is késztessük őket egy feladatlappal. Napokkal előtte meséltük nekik, mi minden lesz a kiállításon. Külön kiemeltük, hogy milyen érdekes lesz majd éppen a mohácsi csata 500. évfordulójának évében látni Székely Bertalan festményét II. Lajos holttestének megtalálásáról.

Ám a kép nem volt sehol. A teremben, ahol meg szokta találni az ember, más, hasonló témájú  Székely Bertalan-képek vannak és köztük egy tenyérnél nem sokkal nagyobb fotó az ominózus, általunk olyan nagyon várt festményről. Gondos kiállításrendezők szépen ráírták a fotóra, hogy "reprodukció", nehogy az óvatlan látogató azt találja hinni, hogy ez maga a festmény. Köszönjük szépen a figyelmes gondoskodást. 

Ám ha már erre volt gondja valakinek, igazán odaírhatott volna alá még egy sort arról, hol van maga a festmény. Kérdeztük először a teremőr nénit, de nem tudott a kép hollétéről. Viszont ő legalább pontosan tudta, melyik festményről beszélünk. Nem így az információs pultnál, ahol tovább érdeklődtünk. A két hölgy nagyon kedvesen próbált segíteni, de láthatóan nem igen tudták, miről beszélünk. Végül miután megmutattuk a telefonunkon, miről van szó, közölték, hogy ez a kép nem látható a kiállításon. 

És ilyenkor az ember nem tudja, hogy most idegbajt kapjon, vagy nevessen. Az úrinő-modor mellett döntöttünk: mondtuk, köszi, tudjuk, láttuk (illetve nem láttuk), azért kérdezzük. Akkor megnézték valami belső adatbázsban, így derült ki, hogy a kép nincs a múzeumban. Logikus volt a következő kérdésünk, hogy akkor hol van. Nos ezt nem tudták megmondani. Nem kicsit kerekedett el a szemünk ennek a mondatnak a hallatára. Kínomban annyit bírtam kinyögni, hogy akkor ugyan tegyék már meg, hogy szólnak a raktárosnak, hogy lába kelt egy Székely Bertalan-képnek, hátha akkor előkerül. Ezek után távoztunk.

Engem viszont csak nem hagyott nyugodni a dolog. Nagyon szeretem ezt a képet, mindig is szerettem, bár őszintén szólva, bajban lennék, ha meg kellene mondanom, pontosan miért. Van egy halvány gyerekkori emlékem, bár inkább csak mesélték nekem. A sztori szerint (valószínűleg akkor láthattam először ezt a festményt) állítólag folyton a kép sarkát néztem, és azt vártam, mikor kezdenek el kihullani a göröngyök a keretből. Teljesen elbűvölt. Szóval miután elmaradt az újabb nagy találkozás (az idei) fent a Várban, tudni akartam, hova tűnt, ezért emailben érdeklődtem a Galériánál. 

Bevallom, nem igazán számítottam válaszra. De kaptam. Hamar (két napon belül) egy nagyon részletes, kedves válasz érkezett. II. Lajos nem ment messze, csak a Múzeum körútig, ahol a Nemzeti Múzeum jövő héten nyíló új, időszaki kiállításán lesz vendégszereplő, de a nagy fellépés előtt még egy kicsit rendbe akarták hozni, ezért már korábban átvitték oda a Várból.

Furcsa történtet kerekedett egy egyszerű múzeumlátogatásból. Egy egyszerű infomáció keresése többkörnyi érdeklődést hozott magával, amit egyetlen egy felirattal el lehetett volna intézni. Mégsem hagyott teljesen rossz szájízt bennem a eset. Igaz, csalódottak voltunk, hogy nem volt ott II. Lajos, ahol vártuk, de ennek kapcsán több kedves, segíteni akaró emberrel beszéltünk, leveleztünk és végülis megkaptuk a választ, amit kerestünk. 

De nem ez a legjobb az egészben. A legjobb az, hogy megtaláltuk II. Lajost, és a jövő héten végre ismét találkozhatunk vele. Hátha vannak még göröngyök abban a sarokban.



(A Nemzeti Múzeum november 23-án nyíló új időszaki kiállítása a Jagell korról április elejéig lesz látogatható. A részleteket megtalálod itt: Fénytörés.)

2026. október 22., csütörtök

Csapó!

Amikor tavaly tavasszal úgy döntöttünk az osztályommal, a 11. D-vel, hogy idén elvállaljuk az október 23-ai megemlékezést, csak utólag tudatosult bennünk, hogy a 70. évfordulóra készülünk. (Szinte hallom a hátam mögött a morgást: "Méghogy eldöntöttük... Az ofő eldöntötte, mi meg nem tiltakoztunk." Igaz. 😊)

Májusban bukkant fel először az ötlet, hogy forgassunk filmet, mert ilyen még nem volt. Remek ötlet volt, de itt aztán meg is állt a tudomány egy időre, jött az év vége, aztán a nyár. A napok meg peregtek. És lassan be kellett látnunk: ötletünk sincs, hol kezdjük el az egészet. De azért forogtak a kerekek az agyakban és megérkeztek az első ötletek, ötletecskék. Azt biztosan tudtuk, hogy a korabeli filmeket / fotókat szeretnénk felhasználni, de megmutatnánk a jelent is. Tudtuk, hogy szeretnénk elmenni egyes helyszínekre és ott koszorúval emlékezni az eseményekre. Aztán az is eszünkbe jutott, hogy jó lenne bevonni a többi osztályból is diákokat.

Így lassan, lépésről lépésre formálódott a dolog. De mi legyen az egész kerete? Kaptunk ötleteket másoktól is, és végül az egyik megtetszett: mutassuk be, hogyan készülődünk a megemlékezésre és közben tegyük szépen sorba, mi után mi történt. Kicsit persze olyan lesz mint egy törióra, de a filmekkel, képekkel, a mai jelenetekkel talán könnyebben érthetővé válnak az események.

A forgatókönyv nagyjából tehát összeállt, de azt egyikünk sem tudta, hol kezdjünk hozzá. A jelenetekkel? A hangfelvételekkel? A fotókkal? Aztán ahogy lenni szokott két dolog történt: egyrészt kiválasztottunk egy pontot, ahol logikusnak tünt elkezdeni és onnan már mentek a dolgok a maguk útján. Másrészt megérkeztek, akikre mindig lehet számítani: a többi Könyves-diák és a kollégák. Ki ehhez ért, ki ahhoz. Volt, aki a hangot vette fel, volt, aki az operatőr volt (három is akadt!), volt aki a díszletet tervezte, volt, aki a zenét válogatta, volt, aki a régi filmfelvételeket szedte össze a netről, volt aki a diákokat szervezte és egy tovább.

Aztán egy szép napon, nagyjából két héttel a megemlékezés előtt, összegyűlt minden nyersanyag, és elkezdhette a legfontosabb és legkritikusabb munkát Boros Réka (11. D), akin az egész vállalkozás sikere múlt: ő volt a vágónk. Mondanom se kell: fantasztikus munkát végzett!

Finoman szóva is nagy munka volt. Szeptember 2-án beszéltünk először a konkrét ötletekről és onnantól kezdve minden héten, sőt szinte minden nap történt valami egészen máig.

Az eredmény egy 16 perces film, ami az 1956-os eseményeket mutatja be október 23. és november 10-e között sok korabeli filmfelvétellel, fotóval, miközben kis jelenetekben látható, ahogy a 11. D számára is világos lesz, mit csinálunk és főleg hogy miért.

A díszlet (Gáspár Brigitta fotója)

A film záróképei során a Himnusz hangjai alatt láthatjuk a Könyves mind a 6 évfolyamának sok-sok osztályát, akik a város különböző pontjain helyezték el az emkékezés koszorúit, nem felejtkezve meg arról sem, milyen események játszódtak le a Könyves épületében és Újpesten.

Koszorúzó Könyves-diákok

Hatalmas munka volt, de felejthetetlen élmény is egyben. Nem minden iskolában lehet összehozni egy ekkora vállalkozást. Kellenek hozzá a diákok, a kollégák, a minden ötletet támogató légkör és az a biztos tudat, hogy valaki fog segíteni, ha megakadsz, elbizonytalanodsz vagy egyszerűen csak elfáradsz.

Ezúton szeretné(n)k köszönetet mondani mindenkinek, aki bármilyen módon is hozzájárult a 11. D filmjének elkészítéséhez:

Tanárkollégáimnak ötleteikért, konkrét segítségükért: Berecz Andreának, Csikós Juditnak, Németh-Bihari Ritának, Szász Reginának és Széll Tamarának.
A diák-operatőröknek: Boros Rékának (11. D) és Dankó Istvánnak (11. A).
Állandó kísérőnknek, testőrünknek, minden részletre odafigyelő asszisztensünknek: Baffia Marcellnek (11. D).
A hangfelvételeket készítő Zobory Györgynek valamitnt a film bemutatásakor nyújtott segítségért a Könyves Média Teamjének.
A film plakátját tervező és a díszletet kitaláló, összeállító Szász Regina tanárnőnek.
A zenei rendezőnknek, Németh-Bihari Rita tanárnőnek.
Köszönjük az osztályfőnököknek, aki segítettek a külső forgatások megszervezésében, és valamennyi diákunknak, akik velünk tartottak a koszorúzásokra.

Én a magam részéről nagyon hálás vagyok az osztályomnak is, mert ha ők ebben nem partnerek, ezt soha össze nem hoztuk volna. Azt nem állítom, hogy mindenki egyforma lelkesedéssel fogadta a lehetőséget, hogy a filmvászonra léphet, de azért mindig akadt valaki, aki elvállalt egy-egy jelenetet, szöveget. Ami pedig még ennél is fontosabb, kiválóan tűrték, ha hisztiztem. Mondjuk, hozzá vannak szokva. De akkor is.

A filmet készítő (szinte) teljes stáb

Amikor ma 5 körben bemutattuk az eredményt a Könyves 20 osztályának, jó volt látni, hogy láthatóan tetszett a végeredmény. Remélem, az enyéim évek múlva is emlékezni fognak ezekre a hetekre, a készülődésre, de főleg arra a jó érzésre, amikor hallhatták a tapsot, amit teljesen megérdemeltek.

A film az alábbi linken tekinthető meg: 

Néhány érdekes fotót nézhetsz meg az alábbi linken Budapest egyes részeiről: hogy néztek ki a forradalom idején és hogy néznek ki ma: régen és ma.



2026. október 14., szerda

Halhatatlanság és méz

Akinek jó gyerekkora volt / van / lesz, annak nem is lehet kérdés, mire utal a cím. Illetve kire. 1926-ban mutatkozott be a világnak Micimackó és a Százholdas Pagony minden további lakója.

Az eredeti állatok közül hiányzik Malacka, aki elveszett egy almáskertben


Bevallom, én teljes mértékben elfogult vagyok: egyszerűen imádom ezt a könyvet, és nemcsak kellemes szórakozásnak, hanem nagyon okos könyvnek is tartom. 

Kellemes szórakozás, mert Micimackó csekélyértelműsége annyira bájos, Malacka annyira ijedős, Bagoly annyira tudálékos stb., hogy azon nem lehet nem mosolyogni.
Természetesen nem lehet elmenni szó nélkül a mindent elsöprő magyar fordítás mellett sem. Minden idők kétségtelenül legnagyobb poénjai / szóviccei között szerepe a mindenki által ismert mondat: "Lehet, hogy a menyét magával hozta a menyét is". De nem csak ezért az egy mondatért kellemes szórakozás maga a fordítás. Karinthy mondatai annyira gördülékenyek, mégis annyira választékosak, hogyha valaki Micimackót hallgatva nő fel, az nagyon nagyot tud dobni az alapszókincsén, ráadásul a nyelvi játékosságból is megszerzi az alapokat.

Hogy miért okos könyv?
Egyrészt azért mert az elfogadásra tanít. Róbert Gida mindegyik állatát szereti (bár tudjuk, ki az igazi kedvence), nem számít, kinek mi a hibája, ki mennyire idegesítő vagy unalmas egy külső szemlélő számára.
Másrészt azért, mert alapvető emberi értékeket közvetít nagyon egyszerű formában, mégis teljesen egyértelműen. Gondoljunk csak arra, hogy Mackó mindig segíteni akar, Malacka nagylelkű is tud lenni, Tigris hajlandó lenne alkalmazkodni, Kanga következetes, de gondoskodó és így tovább.
De amiért én igazán okos, sőt egyenesen bölcs könyvnek tartom, az más. Ha egy felnőtt ember kicsit meg akarja érteni a gyerekek világlátását, személyiségük alakulásának folyamatát, ezt a könyvet kell elolvasni. Mert Róbert Gida nem egyszerűen csak az állatok gazdája. Ha a plüssöket együtt szemléljük, tulajdonságaikat összerakjuk egybe, akkor látjuk magát Róbert Gidát. Ő érzi magát néha csekélyértelműnek, mint Micimackó, félősnek mint Malacka, okosnak mint Bagoly, szorgosnak mint Nyuszi, szeleburdinak és / vagy szófogadónak mint Zsebibaba, féktelennek mint Tigris és felelősségteljesenek mint Kanga. Ebben a történetfolyamban benne van egy iskolába készülő kisfiú minden féleleme, öröme, szeretete, jószándéka. És a szomorúsága, hogy végül mégiscsak fel kell nőni.

Sokunknak ez a kiadás "A Micimakó".


A Szászholdas Pagony egy csodavilág. Száz éve változatlan, bár írtak hozzá "folytatást" (nem is rosszat), Walt Disney bájos rajzfilmet készített belőle (majd folytatásokat is persze), írtak belőle horrort, szállógiék születtek, amik sohasem szerepeltek a könyvben, egész iparág épült rá. A Pagony mégis érintetlen vadon maradt, ahol a mai napig játszik együtt Róbert Gida és barátai, köztük minden idők legkedvesebb mesehősével, Micimackóval.

Boldog születésnapot, Micimackó!




Ha érdekelnek a részletek: 

2026. október 6., kedd

Az aradi vértanúkra emlékezve

1849. október 6-án hajnalban az aradi várbörtön udvarán és a várárokban kivégeztek 13 honvédtisztet. Ugyanezen a napon Pesten az Újépület udvarán golyó általi halált halt az első felelős magyar miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos is.





Ám nem ők voltak sem az elsők, sem az utolsók, akiket Ferenc József bosszúvágya és Haynau precizítása és haragja miatt Aradon kivégeztek.

Legelőször augusztus 22-én Ormai Norbert ezredest végezték ki. Őt mivel korábban lengyel hazafiakkal került kapcsolatba, a császári bíróság várbörtönre ítélte. Ez alól a Batthyány-kormány idején kegyelmet kapott, és beállt a honvédseregbe, ahol vadászezredeket szervezett. 36. születésnapján Arad város kezelében, a Csála erdőben akasztották fel.

Október 6-a után tovább folytatódtak a tárgyalások és a kivégzések. Október 25-én, 5 nappal 29. születésnapja után végezték ki Kazinczy Lajost, a nyelvújító, irodalomszervező Kazinczy Ferenc legfiatalabb gyermekét, aki az aradi vétanú között is a legifjabb volt. Az aradi vársáncban lőtték agyon.

Bár nem végezték ki, mégis a 16. aradi vértanúként emlékezünk Lenkey János tábornokra, aki századával együtt visszatért Magyarországra, amikor a honvédelmi miniszter hazahívta a magyar katonákat. Az ő történetük ihlette Sára Sándor 80 huszár című filmjét, ők voltak a Lenkey-huszárok. Részben róluk mintázta Jókai A kőszívű ember fiai című regényében Baradlay Richárd csapatának hazatérését is. Lenkey János a fogságban halt meg 1850. február 8-án, az aradi temetőben nyugszik, ahova bátyja temette el őt.

Az utolsó, immár 17. aradi vértanú Ludwig Hauk alezredes, akinek nem maradt ránk arcképe. Haynau azért akasztatta fel 1850. február 18-án (vagy 19-én), mert a bécsi forradalom idején az uralkodóház elleni pamfletet írt, majd csatlakozott Bem seregéhez, akinek segédtisztje lett, később pedig Vécsey seregében is harcolt. Sorsát a nála talált, korábbi Habsburg-ellenes röpirata pecsételte meg.


Már a 13 honvédtiszt kivégzése is hatamas felzúdulást keltett Európában, de 1850 februárjára már akkora volt a felháborodás, hogy leállították a kivégzéseket, Haynaut pedig rövidesen menesztették. De addigra már késő volt.

A 17, Aradon kivégzett honvédtiszt és Batthyány már nem éltek.

A kortársakra maradt a gyász és az ellenállás legkülönfélébb formája. Ezek egyike a hölgyek által hordott karkötő, melyen ezek a betűk szerepeltek: PVDTNAKLS. Hogy mit jelentettek a betűk? Íme a megfejtés!


A német nyelvű mondat jelentése:
"Pannónia, ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!"


Ezt a karkötőt egy tízéves kislány készítette. Ma a Hadtörténeti Múzeumban őrzik.


2026. szeptember 15., kedd

Ehető erdő program - a PR és a megvalósítás

"Minél jobban csodáljuk 
és minél mélyebben megértjük a természetet, 
annál több remény van arra, 
hogy megmentsük - és vele magunkat is." 
(David Attenborough)

Aligha lehetne a mai témánkat méltóbb idézettel kezdeni, mint a fenti: benne van az egyik legalapvetőbb ökológiai felismerés, ami sok magyarázatra nem is igen szorul. 

Ahogy nyilván az sem igényel hosszabb magyarázatot, miért olyan fontos a magyarországi erdők védelme, megismerése, a természet adta lehetőségek minél szélesebb körű megismerése, tudatos felhasználása, vagy az embernek a természethez való közeledése. Ezért hangzik olyan jól, sőt egyenesen felvillanyozóan az Ehető Erdő Program (a honlapjuk ITT található). A honlap ígérete szerint "eljuthatnak a Bükkben található Ehető Erdő megállóba, ahol a résztvevők vadnövénykutató túrán fedezhetik fel a minket körülölelő bükki erdő ehető részeit szakmai vezetés, erdei stand up keretén belül. [...] Az erdei kisvonatozás során megismerkedhetnek a különböző vadzöldség, vadgyümölcs, gomba gyűjtés rejtelmeivel és felhasználási módjaival." A leírás további részéből az is kiderül, hogy [a program bejutott] "a Green Destinations Top 100 dobogós fenntartható turisztikai kezdeményezései közé, és elnyerte az első helyezést." (Erről a díjról és a helyezésről ITT olvashatsz.)

A kép forrása ITT.

A program nagyon vonzó elemeket tartalmaz már első olvasásra is: kisvasúttal utazhatunk a Bükkbe, majd onnan leszállva egy túra során megismerkedhetünk az erdőben található ehető növényekkel. Visszatérve a kiinduló állomásra, ha akarunk, résztvehetünk egy 4 fogásos fine dining étkezésen is, ahol az erdőben megismert ízekkel találkozhatunk. A program kitalálói, szervezői mindezt kifejezetten ajánlják "gasztronómia iránt érdeklődőknek; tudatos utazóknak; természetkedvelőknek; baráti társaságoknak; családoknak; pároknak; céges csapatépítésre; szakmai csoportoknak; fenntartható turizmus iránt elkötelezett döntéshozóknak; edukációs programot kereső intézményeknek".

A program 30-nál is több aktív helyi szervezet, vállalkozás együttműködéséből született meg, és mivel ebből az egyik a Bükki Nemzeti Park Erdőgazdálkodása, ez már eleve garantálni látszik a valódi szakmaiságot.

A program nagyon jól hangzik, kiváló a honlapjuk, minden információ pontosan és könnyen megtalálható rajta. A téma pedig nagyon vonzó, napjainkban pedig különösen is időszerűnek tűnik, nem véletlen hát a nemzetközi elismertsége sem.

Éppen ezért csalódás maga a megvalósítás. Előre szeretném bocsátani, hogy a fentieket fentartva a magánvéleményem következik, és mint tudjuk, az ízlések pont olyan változatosak mint a nyaklevesek.

Amikor megérkezel a kisvasút végállomására, a gyülekezőre, el sem tudod téveszteni, ki körül kell gyülekezni, mivel feltűnik egy erdész. De azért nem vagy benne biztos, hogy erdész-e tényleg, vagy valami komédia szereplőválogatására érkezett: kicsit egy tiroli jódliénekes és Hófehérke vadászának keveréke, vállán egy hangszóróval. (Hangszóró és erdő. Hát... Nekem valahogy üti egymást a kettő.) Különösen azért bántó ez a belépő, mert aki a jelmez alatt van, tényleg szakember, sőt, maga Bózsó Gyula, ennek az egész programnak a kitalálója, valóban szakember és pillanatok alatt kiderül, hogy nagyon is ért ahhoz, amiről beszél. Mivel a leírás egyfajta stand up-ot ígért, ennek is megpróbál eleget tenni kezdettől fogva, de erről majd később.

Az erdész a hangszóróval
(A kép forrás ITT.)

A kisvonatozás rövid, de kellemes egy olyan vágányon, amin a hivatalos járatok nem közlekednek, tényleg úgy érzed, bevittek az erdő közepére. Innen indul a túra. Bár én azért túrának nem nevezném. Egy átlagos vasárnap többet gyalogolsz a lakásban, mint ennek a sétának a során. Ez elvileg persze nem lenne gond, hiszen nem teljesítménytúrára jelentkeztél. De azért ez a véglet is túlzás. 4-5 helyen álltok meg, és amit a kezedbe adnak, hogy megkóstolj, azoktól tényleg máshogy nézed az erdő aljnövényzetét, a bokrokat, fákat. Ráadásul, ha szerinted is a világ legkifejezőbb nyelve a magyar, akkor ennek itt újabb ékes bizonyítékát kapod, mert olyan növényeket rágcsálsz, látsz, vagy tapintasz, mint podagrafű, medvesóska, szagosmüge, erdei tisztesfű, hagymaszagú kányazsombor, madárberkenye, kígyóhagyma, kis téli zöld meténg vagy az egybibés galagonya. Gyönyörűek, nem?

De a szöveg többi része! Amikor az ehető erdőről van szó, azt érzed, holnapig elhallgatnád, mert olyan valakit hallgatsz, akinek minden szavából érződik, hogy imádja a munkáját, az erdőt. Csakhogy stand up-ot is ígértek és ennek is meg kell felelni. Az mellékes, hogy magukról a poénokról ki mit gondol, de két dolog nagyon zavaró. Egyrészt az arányok. Túl sok a nem témához kapcsolódó szöveg, főleg mert némelyik még annál is messzebb van a témától mint Makó Jeruzsálemtől. A másik azért mégis a stílus: rettentően disszonáns a téma és ez az erőltetett poénkodás. Óriási maga az ötlet, a Bükk fantasztikus hely, önmagában elvinné a programot, ezért olyan hihetetlenül hangulatromboló az összehatása annak, amit hallasz és annak, amit látsz.

A visszaúton megkóstolhatsz különböző mézeket, lekvárokat, egyéb készítményeket, amik legnagyobb részt olyan dolgokből készültek, amiket láttál. Ha befizettél az ebédre is, az valóban fine dining. Kétségtelenül érdekes tapasztalat és az ételek nagyon finomak.

A programot úgy hírdetik (mint fentebb már idéztem), hogy többek között családoknak is kifejezetten ajánlott. Ha valaki csak a túrát választja, ez akkor sem biztos, hogy így igaz. A kisebb gyerekeknek szörnyen unalmas a sok egy helyben álldogálás, miközben a szöveg nekik nem sokat mond. Mondjuk a poénok egy jelentős része meg nem is nekik való, de ezt csak mellékesen jegyzem meg. Ha a gyerekek 10-12 évesek, kifejezetten érdeklődők, akkor valóban élvezetes lehet számukra, de a kisebbeknek ez nem elég ingergazdag, sem a figyelmüket, sem az energiáikat nem köti le.

Nagyon sok érdekes dolgok hallottunk, gyönyörű helyen jártuk (hiszen ez a Bükk!), nagyon fontosnak tartottuk a témát és jó volt látni elkötelezett embereket, főleg úgy, hogy tudjuk, ez a program közösséget teremtett, összefogással jött létre és rendkívül edukatív (lehetne). Éppen ezért volt olyan szomorú az összhatás: mint egy szakmai konferencia és egy elfuserált termékbemutató véletlen találkozásából született valami. Kellene még dolgozni rajta, mert nagyon megérné.

2026. szeptember 7., hétfő

Az ajtók háza (könyvajánló)

Az ajtó az egyik legegyértelműbb toposz az irodalomban. Be-, ki- vagy átlépés valahonnan valahová. Lehet ez a mozdulat izgalmas vagy ijesztő, kényszerű vagy önkéntes, jó vagy rossz stb. Annyi mindenféle helyre lehet átlépni. De át lehet lépni az időkön is.

Tan Twan Eng legújabb regény, Az ajtók háza mindezt megteszi, átlép helyekre, átlép időkön, sorsokon, világokon, a cím mégsem erre utal. Az ajtók ház, pontosan az, ami: egy ház tele ajtókkal. Ez a ház bizonyos szempontból a regény legfontosabb helyszíne, mégis keveset szerepel. Utazunk. Térben és időben, sorosokon és történelmen át. Az ajtók háza a hely, ahol megpihenünk, ahol magunk vagyunk és ahol boldogok lehetünk. De lehetünk-e azok egy felfordult világban?

A magyar kiadás borítója és a szerző

Az ajtók háza Eng két korábbi regényétől (Az esti ködök kertje, Esőcsináló) merőben különbözik. Pedig most is Keleten járunk, ám a történet sokkal kevésbé véres, brutális mint elődjei. Nyilván ennek egyik oka, hogy nem a II. világháború alatt vagy közvetlenül előtte játszódik.

A két korábbi, ,agyarul megjelent kötet

Letehetetlen könyv (mint elődjei is). Három elbeszélő, Lesley Hamley, Somerset Maugham és a narrátor három idősíkon vezet minket végig: az 1910-ben, 1921-ben és 1947-ben történteket ismerhetjük meg. A főszereplő Lesley, alapvetően az ő szemszögéből látjuk a Maláj-félsziget sajátos világát, az ott élő európaiak és a helyiek életét. Közben megelevenednek a történelem ismert figurái közül is többen: a regény egyik lényeges szála Szun Jat-szen malájföldi útja a forradalom kitörése előtt. A történet több szálon fut, amelyek mind Lesley és férje házába, a Kazuár-házban futnak össze, Maugham érkezése pedig jó alkalmat teremt, hogy régi, elhallgatott történeteket végre el lehessen mesélni.

A háttérben végig ott vibrál a századelő minden feszültsége. Sok minden mergragadhatja az olvasó figyelmét: a politika, az emancipáció különböző kérdései, a nők kiszolgáltatott helyzete (a látszólagos jólét és biztonság mögött), a kultúrák együttélése, olykor megnemértése vagy ütközése és persze a legősibb emberi történetek: szerelem, féltékenyég, önzés, irigység, csalódás, elkötelezettség, hűség stb.

Azt mondtam, a könyv letehetetlen. Igaz, de nagyon elgondolkodtató is egyben. Amikor befejezed, nem vagy benne biztos, milyen is a vége: boldog? Talán. Remélhetőleg.

Ami viszont biztos: mindenképpen érdemes elolvasni és nemcsak azért, mert olvasni jó.

2026. szeptember 2., szerda

A mesék

A szájhagyomány a népköltészetben nem csak következmény. Az alkotások sokféleképpeni továbbélését megteremtve, hanem lehetőség. A gazdag mesevilág az utókor értelmezésében újabb és újabb variációban jelenhet meg anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben karcolná meg magát a mesét. A görög mitológia az antik világ gyönyörű, rémséges mesehálója, kimeríthetetlen lehetőséget nyújtva az alkotóknak, hogy megírják belőle a saját meséjüket.

Erre gondoltam, amikor megnézetem a nyári filmkínálat egyik slágerét az Odüsszeiát. A hős kalandor alakját olyan sokan és olyan sokféleképpen mutatták már be, hogy kíváncsi voltam a legújabb inerpretációra. Persze a viszonyítási pont ebben az esetben egy kanonizált műalkotás, egy Homérosz névvel illetett szerző gyűjteménye az utazóról. De a mű keletkezése körüli sok-sok kérdés miatt a homéroszi Odüsszeia mégsem a hagyományos értelemben vett egy szerzőjű műalkotás. Tekintsük most ezt is egynek a mesevariációk közül.

A film pedig Christopher Nolan meséje Odüsszeuszról. A technika rajongóit biztosan lenyűgözi a nagyméretű IMAX- kamerákkal létrehozott látvány. Az is érdekes megoldás, hogy az óriás laisztrügonok tényleg hatalmas méretű emberek.



A néha horrorba átcsapó történet azonban alapvetően követi a műfajt. Kalandfilm. Bár a főhős a phaiákok szigetére el sem jut, és Kalipszó folyamatosan eteti lótusszal, nagyjából megvannak az állomások, útra kel Télemakhosz is, a kérők gonoszak, Pénelopé visszafejti a látszatra készülő vásznat és a küklopsz fantasztikus. Charlize Theron pedig még 51 évesen is illúziót keltő Kalipszó nimfa. Az egyes jeleneteknél kicsit hosszan elidőző történetmesélés közben a távolba szintén hosszan el-elmerengő főszereplő Matt Damon elsősorban nem saját sorsán kesereg. Az emberiség civilizációját siratja. Amit nagyon úgy néz ki, hogy az a Trója képviselt, amit az ő hathatós segítségével oly sikeresen leromboltak. De a hazatérés nemcsak a személyes sorsának békéjét hozza meg, hanem a reményt is, hogy az emberiség saját pusztulásába való rohanás még megállítható, és eljöhet még a „világbéke”. Nem torkollik persze a film hollywoodi giccsparádéba. Ezt azért ellensúlyozza a woke-nak is tett néhány gesztus, például a Helénát és ikertestvérét, Klütaimnésztrát alakító színes bőrű gyönyörű színésznő.

Három óra után kicsit elzsibbadt lábbal és egyéb fájó testrésszel felállva nem bántam meg, hogy megnéztem Christopher Nolan meséjét.

Berecz Andrea