In memoriam Nádas Péter

"2026. augusztus 26-án reggel 8 órakor

gombosszegi otthonában elhunyt Nádas Péter."

11 szó, egyetlen mondat, egy rövid, szűkszavú hivatalos közlés. 

Mégis megállt tőle egy pillanatra minden. 

Visszakérdezel egyszer, kétszer. Nem lehet...

De a válasz mindig ugyanaz a 11 kemény szó.

Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista volt. Első műve (A Biblia című regénye) 1967-ben jelent meg, 1979-től csak az írának és az írásból élt. Legismertebb alkotásai többek között az Egy családregény vége (1977), Emlékiratok könyve (1986), Az égi és a földi szerelemről (1999), Párhuzamos történetek (2005) stb. Utolsóként a Halott barátaim című kötet jelent meg tavaly novemberben.

Én egyetemista koromban olvastam először Nádast, az Egy családregény vége volt az első találkozásom vele. Későbbi "találkozásaink" közül nekem egy igen rövid műve lett a kedvencem, a 2016-ban megjelent Az élet sója című könyve. Karcsú kis kötetben furcsa, izgalmas szöveg valódi főszereplő és tulajdonképpen történet nélkül. (A blogon akkoriban írtunk is róla, ITT elolvashatod.)

Ő maga 2022-ben írt esszéjében így fogalmazott:
"A hivatás az én szóhasználatomban a tevékenységre való alkalmasságot jelenti, amit alapos gyakorlás és tanulmány előzött meg, és egy műhely vagy testület, valami olyasmi, mint a középkori kőművesek és kőfaragók közössége, a loge maçonnique vagy a Bauhütte valamilyen formában megerősített. Igen, az illető személy művelheti hivatását. Ez még akkor is így van, ha a szabad művészetek gyakorlására senki nem a szomszédjától kér engedélyt, és még a szeretőjére sem hallgat eléggé.

Valami olyasmi, aminek a görög antikvitás szerzői szerint tyché az egyik, techné a másik ingredienciája, a sorsom és a metódusom. Spirituális értelemben gratia vocationis, a lélek Isten vagy az istenek által adományozott hajlama, ma inkább adottságnak, képességnek mondanánk, ami a megajándékozottat valamelyest el is választja a többiektől. [...]

Szerzetesi munkában eltelt egy élet, de inkább azt szoktam róla mondani, hogy csaknem teljesen letöltöttem hosszú börtönbüntetésemet, és még barátokkal, kollegákkal is ritkán lehetett ilyesmiről szót váltani – olykor Mészöly Miklóssal, olykor Esterházy Péterrel. [...]

Minden áldott napon tárgyakkal dolgozom, de nem állítanám, hogy ne találkoztam volna a semmivel. Reggel nyolckor az asztalomnál ülök, kivételes esetekben hatkor, olykor hajnali négykor, mikor a rendházakban és a kolostorokban elhangzik az első matutinum. Délig biztosan fel nem állok. Nem eszem, nem iszom, telefonjaim ki vannak húzva a világból. Fiatalon kettőig, olykor háromig dolgoztam egyhuzamban. Elégedett lehet velem a rendfőnököm. Mármint a lelkiismeret, a tudattalan, a felettes én vagy a felelősség tudata, amelyek az elégedettségi viszonyokat hírből sem ismerik. Ami azt jelenti, az elégedetlenséget sem ismerik. [...]

Több mint hat évtizednyi munka, azaz a nyelv előtti és a nyelven túli létérzékelés különbségtételének tapasztalatával a múzsák tevékenységéről mindenesetre annyit mondhatok, hogy csók biztosan nincs. Se szájon, se homlokon. "*

Nádas Péter világszerte is ismert magyar író volt, akinek műveit számtalan nyelvre lefordították, munkásságát több külföldi irodalmi díjjal is elismerték, évek óta emlegették nevét a Nobel-díjjal kapcsolatban.

Ám ez az életmű ma reggel 8 órakor lezárult.

"...az árnyalat nem önmagában áll, 

hanem fény áll mögötte, 

a fény mögött pedig egy fényforrás."**

(Nádas Péter)

Most úgy érzi az ember, kicsit sötétebb van mint tegnap. 

És kissé fázunk is.

* A teljes cikk ITT olvasható.

** Forrás itt.

Nádas Péter bibliográfiáját megtalálod ITT.

A templom, amit úgy felújítottak és átadtak, hogy azóta is zárva van

Bélapátfalva közel húsz éve családi nyaralásunk állandó helyszíne. Minden nyáron egy hetet töltünk a Bél-kő lábánál, bejárjuk a környék különböző helyeit, de van egy biztos pont, ami soha sem maradhat el: az apátság. Gyalog vagy autóval, legalább egyszer (de inkább kétszer) elmegyünk az egykori ciszterci apátsági templomhoz és a monostor romjaihoz. A szerzetesek egykori lakhelyén (melyből mára csak a falak vonalai maradtak meg) most is csörgedezik egy forrás, amiből muszáj inni: finom, friss és bélapátfalvai. Nekünk ennyi elég is.

Az apátsági templomot évek óta nem lehetett látogatni, egy időben a monostor romjait sem, mivel nagyszabású feltárási és rekonstrukciós munkálatok folytak. Alig vártuk a befejezést, hogy végre megint látogatható legyen a terület és a templom. 

És végre megérkezett a hír: idén május 30-án Ternyák Csaba egri érsek megáldotta a felújított templomot, volt benne szentmise, felszentelték az oltárt, elhelyeztek ereklyét, vagyis úgy tűnt, a templom működik, ergó látogatható. A hírekben arról számoltak be, hogy: "A bélapátfalvai apátsági templom június 1-jétől megnyitja kapuit: óránként induló tárlatvezetéssel tekinthetik meg a látogatók." (Forrás itt!)

A hír gyorsan végigfutott a családon, nagy volt az öröm: végre megint bemehetünk a templomba! Nagyon régen fordult már elő utoljára, hogy erre lehetőség nyílt.

Egészen július 8-ig tartott az örömünk,  amikor is az alábbi rövid hírt olvastuk több internetes portálon is: "A nemrég átadott, bélapátfalvi apátsági templom, látogatóközpontja és múzeuma restaurálási munkák miatt határozatlan ideig nem fogad látogatókat." Egy picit összezavarodik ilyenkor az ember: most akkor készen van vagy sem? Ezek szerint nincs. Akkor mit ünnepeltek?

Mi azért továbbra is rendíthetetlenül szeretjük ezt a helyet, az apátságot és a romterületet, ezért ma felgyalogoltunk (vagy le, attól függ, honnan közelítesz). 

Ha a Horgásztó felöl, a szerpentinen érkezel, így tárul eléd az apátsági templom

Amikor felértünk (este 6 után), úgy tűnt, most legalább parkolójegyet nem szednek az autóval érkezőktől, amit korábban akkor is megtettek, amikor még a romterület sem volt látogatható. 

A monostor területe nagyon szépen rendbe van téve, bár a laikus szem nyilván nem sok különbséget lát a korábbiakhoz képest a szerzetesek egykori lakóhelyének romjain. Ami feltűnő, hogy két épület van most a romterület mellett, a korábbi hírek szerint ez lehet a látogató központ és a múzeum / kőtár, de ezek is zárva vannak. (Mivel vasárnap este 6 körül voltunk fent, azt nem tudom megítélni, egyébként mennyire lázasan folynak azok a bizonyos munkálatok, ami miatt a templomba nem lehet bemenni, de érdemes lenne felmenni hét közben és megnézni. Sok jelét nem látni, de ez persze nem jelent semmit.)

Az egyik, szépen rekonstruált melléképület, elején a jellegzetes festéssel

A templomba természetesen nem lehet bemenni, de csodálatosan szép kívülről: ha semmi más nem tűnne fel, akkor a korábbiakhoz képest sokkal világosabb falak, a szépen kialakított út, amin körbe lehet járni a templomot, mindenképpen szembetűnő. (Ezt már 1-2 éve is láttuk.) 

Az apátsági templom kisebb részletei

A templom elülső oldalán a béletes kapu díszítéseit szépen restaurálták és / vagy kiegészítették, és egészen máshogy érvényesül most a ciszterci építkezés egyik jellegzetessége: a vörös csíkozás a főbejárat oldalán.

Restaurált oszlopfők és a szépen érvényesülő csíkozás a főbejárat körül

Vagyis Bélapátfalva hozza a kötelezőt. 

Nem is lenne semmi gond azzal, hogy egyelőre nem látogatható a templom, ha nem haragozták volna be akkora nagy csinadrattával az ellenkezőjét. 

Ennyi a tájékoztatás, de az minden létező felületen olvasható. Sokat nem ér vele az ember.

Ami igazán elszomorító, hogy eddig volt egy dátum, amikorra a befejezést ígérték, de most még csak tippelni sem lehet, mikor lehet végre megcsodálni magát a templomot is. 

Pedig nagyon szeretnén. 

Még az idegenvezetéshez sem ragaszkodnék, csak hadd menjek már be végre!

A monostor romai felöl így néz ki a szépen felújított apátsági templom

A templom homlokzati része (Ennek a fotónak a forrása: itt!)

[Ha a templom története, építészete érdekel, itt olvashatsz róla részletesebben!]

Frissítés!!!

Kedd (július 21.) 10:57. Gondoltam, feljövök és a rekonstrukciót végző munkásoktól megkérdezem, mikor lehet majd bemenni. Nos, nem volt kitől megkérdezni. Munkálatoknak semmi nyoma, csak pár turista sétál a kerengőben, iszik a forrás csodásan hűs vízéből és sajnálkozik, hogy nem tud megnézni semmit. Pedig van, aki Kőszegről jött idáig csak ezért. Nos mi mást tehetnénk: várunk. Hátha másodszorra tényleg sikerül megnyitni a templomot.

A Könyves és a magyar irodalom OKTV 2025/2026

 Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny a versenyek versenye a gimnazisták és tanáraik számára. A 2025/26-os tanév sikereiről az eredményesen szereplő diák (Szirányi Hanna, 12. D) és tanára (dr. Balog Edit Otilia) osztja meg gondolatait.

Magyar irodalom OKTV a tanár szemszögéből

Egy szaktanár mindennapjainak üde színfoltja, ha olyan tanulókkal dolgozhat, akiknek az érdeklődése, képessége mellé szorgalom és valami nehezen körülírható készség, vonzódás társul egy tantárgy felé. Számomra (szinte) mindig ilyen az irodalom fakultáció.

A 2025/26-os tanévben három 12. évfolyamos diák [(Jánka Eszter 12. A, Porkoláb Nóra 12. A, Szirányi Hanna, 12. D)] vállalta az irodalom OKTV első fordulójának novemberi megmérettetéseit. A felkészülés során egyrészt korábbi feladatlapokat oldottunk meg, másrészt tematikus ismétlést valósítottunk meg. A három dolgozat közül Szirányi Hannáé lett továbbküldhető.

Néhány hét múlva kiderült: Hanna pontszáma elegendő lett a második fordulóhoz, így újra dolgozni kezdtünk a minél jobb eredményért. Ebben a részben egy választott témából – jelen esetben Szabó Magda drámaírói munkásságából – kellett készülni. Az órák során három szöveget dolgoztunk fel, leginkább elemző beszélgetések során. Ezek az alkalmak számomra is lehetőséget adtak a hangos gondolkozásra, együttgondolkodásra. Talán a Macskák szerdája (1984) Csokonai-figurájának elemzése maradt meg bennem a legjobban. Öröm (volt) a közös munka.

Annak ellenére, hogy Hanna nem jutott be a döntőbe, a második körben körülbelül 10 helyet javított helyezésén, amivel hosszú idő óta ő az irodalom OKTV-n legjobb helyezést elért Könyves-diák.

Magyar irodalom OKTV a diák szemszögéből

Az idei tanévben életemben először (és utoljára) próbálhattam ki magam egy olyan szintű versenyen, mint az OKTV, ráadásul a kedvenc tantárgyamból, magyar irodalomból. A jelentkezés leadása után már az első fordulóba is rengeteg időt és gyakorlást fektettünk évfolyamtársaimmal (Porkoláb Nóra 12.A, Jánka Eszter 12.A) szaktanárunk, Balog Otilia tanárnő segítségével.

 Korábbi feladatlapok megoldásával gyakoroltunk életműveket, verselemzést, tanulmányoztuk az egyetemes irodalom korszakainak nagyjait, valamint készültünk a választott témánk szakszerű indoklására. Ez a folyamat nagyon izgalmas volt számomra, mivel az átlagosnál több irodalmat hozott a mindennapjaimba és nem mellesleg az érettségire való felkészülésben is hasznos volt, mind a szerzett és gyakorlott tudás, mind a vizsgahelyzet által. Az első fordulóra 2025 november 10.-én került sor az iskolánkban. Ez nehezebb volt bizonyos területeken, mint reméltem, de az átfogó felkészülésnek hála sikerült továbbküldenünk a feladatlapot. 

Nagy meglepetésemre és  szerencsémre elértem a megfelelő pontszámot, így továbbjutottam a második fordulóba. Ehhez a választott témámba, Szabó Magda drámaművészetébe kellett beleásni magunkat. A kijelölt három művön kívül a könyvtár szinte összes drámaelméleti művét tanulmányoztuk: a  szerkezettípusoktól egészen a történelmi háttér feltárásáig. Ezenfelül természetesen Szabó Magda életrajzát és munkásságát is jól meg kellett ismerni, a második forduló ugyanis egy, a választott témához kapcsolódó műveltségi feladatsorból és egy hosszú, elemző szövegalkotásból áll össze. 

A második fordulót 2026. február 3-án rendezték a Budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban. A feladatok megoldására összese 300 perc állt rendelkezésre, 60 perc a feladatsorra és 240 perc a szövegalkotásra. Sajnos itt már nem sikerült elegendő pontot szereznem a továbbjutáshoz, de nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogyan is folyik le egy ilyen verseny, valamint kipróbálni magam élesben, egy stresszes helyzetben. Innen is köszönöm a felkészítést és a lehetőséget és bátorítok mindenkit, próbálja ki magát! 

In memoriam Sebő Ferenc

Április 27-én, 79 éves korában meghalt Sebő Ferenc. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán építészként végzett 1970-ben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatának zenetudományi szakán pedig 1989-ben szerzett diplomát.

"Székesfehérváron nőtt fel, ahol apja kereskedőként dolgozott. Első hangszerei – a zongora és a cselló – mellett egy német cserediáktól gitározni tanult. József Attila megzenésített verseivel kezdetben egyetemi társait szórakoztatta, duóban Halmos Bélával, akivel 1970-ben megalakította a Sebő-együttest. Berek Kati meghívására került a 25. Színházhoz zenei munkatársnak. Egy kínai színdarab zenei anyagához keresett ázsiai hangzású hangszert, amikor egy tiszaalpári tanyán rálelt a tekerőlantra és anak utolsó élő mesterére, Bársony Mihályra. Tőle, majd erdélyi útjain gyűjtötte azokat a népdalokat, amelyeket a historikus hangszeren adott elő az általa szervezett táncházakban, illetve olyan tévéműsorokban népszerűsítette az autentikus népzenét, mint a Cimbora, a Zenelánc, az Aprók Tánca." (Idézet a hvg.hu cikkéből. A teljes beszélgetés elérhető itt.

A legtöbbünk számára meghatározó volt alakja és hangja már az óvodától kezdve: tőle hallottuk először azokat a felejthetetlen szövegeket, dallamokat, amelyek olyan sokat jelentettek számunkra a későbbiekben is. Ha igaznak tartjuk Kányádi szavait, miszerint "A vers az, amit mondani kell", akkor igaz az is, hogy Sebő Ferenc hangja és dallamai azok, amiket hallani kell.

Így lesz.

Nyugodjon békében!

U.i.: Sebő Ferencre emlékezve teszem ide azt a linket és azt a videót, ami nekem a kedvencem. Ezt a József Attila-verset nem szoktam felolvasni, inkább megmutatom így, hiszen aligha tudnék hozzátenni bármit is a felolvasással:

József Attila: Rejtelmek 

A magyar költészet napján

    Április 11-e a magyar költészet napja, mert 1905-ben ezen a napon született József Attila. Ő tehát éppen ma lenne 121 éves.

    Ma, amikor eszembe jutott, milyen nap is van, azon kezdtem el gondolkodni, miért is olvasunk verseket. Miért szeretünk verseket olvasni? 

    A kérdés persze költői (milyen szép áthallás, nem?), hiszen erre mindenkinek más a válasza, sőt nekem is változó attól, függően, mit olvasok, mikor vagy miért.

    Részemről az egyik soha sem változó válasz: a nyelv csodája. Ami ebben a gyönyörű és fantasztikusan összetett magyar nyelvben megbúvik. Ezért olvasok Arany Jánost, Berzsenyi Dánielt, József Attilát, Ady Endrét, Kányádi Sándort, Áprily Lajost, Nemes Nagy Ágnest. 

    És még ki tudja ki mindenkit.

    Emlékszem még az első nagy rácsodálkozásaimra, amikor már kicsit nyiladozó értelemmel kezdtem olvasni. Ezért lesz nekem soha nem múló ledves költőm Arany János. A Toldit legalább ötször olvastam egymás után, annyira elvarázsolt. És ugyanezért soha nem múló kedvencem Ady vagy Kányádi. 

    Meg még ki tudja, ki mindenki.

   Aztán ott vannak azok, akiket azért szeretek olvasni, mert kihívás volt elmerülni a szövegeikben, megérteni vagy legalábbis megsejteni valamit a szövegelből. Még mindig izgalmas kaland, amikor József Attilát olvasok, vagy Nemes Nagy Ágnest. 

    Meg még ki tudja, ki mindenkit.

    Olvassatok verseket, mert verset olvasni jó, mert rólunk és nekünk szólnak. Mert segítenek megérteni a világot, saját magunkat. Mert néha az egyetlen vigasztalóink csak ők, a versek. Szóvel ezért olvassatok verseket. 

    Meg ki tudja még mi mindenért. 

    Mindenért. 

    Bármiért.

A mai napon két verset választottam: egy József Attilát és egy Áprily Lajost.

Színházi világnap 2026

Március 27. a színházi világnap 1961 óta. Évekkel később alakult ki a hagyomány, hogy a világ minden színházában üzenettel köszöntik ezt a napot. Idén William Dafoe, amerikai színész gondolatai hangzottak el (remélhetőleg) minden színházban az előadás kezdete előtt. Dafoe üzenetének egyik legmarkánsabb gondolata a technológia és az emberi kapcsolatok, illetve a színház viszonyára vonatkozott:

"A nyilvánvaló problémát az új technológiák és a közösségi hálók jelentik, amik kapcsolatot ígértek, de látszólag inkább elszigetelték az embereket egymástól. Én is naponta használom a számítógépet, még ha nem is vagyok fent a közösségi hálón; rákerestem már magamra színészként, és a mesterséges intelligenciához is fordultam információért. De vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne ismerjük fel azt, hogy az eszközökkel való kapcsolatunk fenyegetés az emberi kapcsolatainkra. Bár bizonyos technológiák jól szolgálhatnak minket, az a probléma, hogy nem tudjuk, ki van a kommunikációs kör másik végén, nagyon mélyen hat, és hozzájárul az igazság és a valóság válságához. Habár az internet képes kérdéseket felvetni, nagyon ritkán ragadja meg azt a csodát, amit a színház tud csak létrehozni. Olyan csodát, ami figyelemből, részvételből és a jelenlévők spontán kialakuló közösségéből születik egy olyan körben, ahol az emberek cselekszenek és válaszolnak egymásnak." (Kiemelés tőlem. A teljes szöveget itt találod: William Dafoe üzenete.)

Különleges élmény volt ezt a szöveget a Pesti Színházban hallgatni éppen az Igazából komédia című előadás előtt. Mintha szándékosan ehhez a darabhoz készült volna a köszöntő szövege. Az előadás ugyanis (részben) éppen azt a kérdést feszegeti, hogy hol van a határ ember és gép között, mitől vagyunk mi többek a mesterséges intelligenciánál, ha egyáltalán többek vagyunk.

Fergeteges komédia játszódik le a szemed előtt, szinte végigröhögöd az előadást. De amikor nem nevetsz, akkor nagyon el kell gondolkodnod: mitől ember az ember? Biztosan emberségesek vagyunk-e még? Jót teszünk-e magunkkal, utódainkkal és a világgal, ha ennyire a gépeknek rendeljük alá magunkat? Számomra az egyik legérdekesebb, többször különbözőképpen felvetett párhuzam volt a mai kor technikai fejlődése és az ipari forradalom korszaka közötti áthallás. A mesterséges intelligencia körül zajló viták miatt nem véletlenül kapod fel a fejedet, amikor a színpadon egyszercsak, szinte a semmiből a luddistáról (a géprombolókról) hallasz.

A komédia alapja egy szerelmi történet egy fiatal író és egy színészetre tervezett android, vagyis egy aktoid között. Történetükben semmi hagyományos sincsen, hiszen már az is kérdéses: van-e az aktoidnak személyisége, akarata, érzelmei. És mégis egy klasszikus történet bontakozik ki a szemed előtt: ők ketten a világ ellen a szerelem jegyében.

Jelenet az előadásból. A kép forrása itt.

Nem tudom eldönteni, hogy, amit láttam, utópia vagy disztrópia-e. Lehet mind a kettő? Úgy tűnik, igen. Ez pedig tulajdonképpen nem túl megnyugtató, ha a jövőre gondolunk.

Az előadás a darab miatt már eleve szenzációs. De erre rátesz, méghozzá nem is keveset, a színészi játék. Elsöprő alakításokat látunk szinte az összes szereplőtől, de kétségtelenül kiemelkedik közülük az aktoidot alakító Varga-Járó Sára játéka. Számtalan karaktert, mozgást, beszédmódot kell megjelenítenie, időnként rendkívül rövid idő alatt többet is. Egészen elképesztő, ahogy szinte a színész mesterség minden elemét felvonultatja 2 felvonás alatt. Miközben nem felejti el a darabbeli rendező alaputasítását sem: A kevesebb több.

Jelenet az előadásból. A kép forrása itt

Az már csak a hab volt a tortán, hogy miközben egy osztálynyi Könyves-diákkal voltunk pénteken a Pesti Színházban, spontán Könyveses találkozó alakult ki, amikor összefutottunk több mint 20 éve és alig 2 éve érettségizett Könyvesesekkel is. Szép este volt.

Nézzétek meg a darabot, mert hihetetlenül jó! És mert színházba járni jó!

További információkat itt találtok: Igazából komédia.

Rákóczi 350

1676. március 27-én Borsiban született II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és I. Rákóczi Ferenc harmadik gyermekeként. Születése nagyon fontos volt a családban, miután az elsőszülött gyermek, György néhány hónapos korában meghalt, másodikként pedig egy kislány, Julianna született, így 1676-ig nem volt fiúörököse a Rákócziaknak. Mindez azonban megváltozott azon a bizonyos márciusi napon.

A borsi kastély ma is megvan a Felvidéken, de maga a szoba, ahol a későbbi fejedelem született, már nem látható. Ez valószínűleg a mára már elpusztult részben volt (egy toronyszoba), ami édesanyja lakosztályait foglalta magában. (A borsi kastélyról itt olvashatsz: Borsi.)

A borsi kastély a 2021-re befejezett rekonstrukció után

Rákóczi később a Vallomásokban így írt születéséről: "Zavar fog el, Uram és elpirulok, midőn születésedet s annak körülményeit megfontolom és a magaméra gondolok. Te Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születsz, én meg palotában; te ökör és szamár közt szegény pásztorok körében, én — a por és a féreg a te szined előtt — udvarjárók nagy csődületében. Szülőid szegények, az enyimek fejedelmek; te szegénységben jösz a világra, én bőségben."

Igaz, kastályban és bőségben született, de korai évei egyáltalán nem voltak nyugodtak. Alig pár hónapos korában elvesztette édesapját, édesanyjára pedig onnantól fogva óriási feladatként hárult, hogy az udvar mindent elemészteni akaró markait távol tartsa a Rákóczi-vagyontól, és a gyerekei nevelését se hagyja elvenni magától. Az ifjúnak ráadásul nem kis elvárások között kellett felnőnie, hiszen egyrészről a Rákócziak, másrészről a Zrínyiek örökségét is hordozta.

Mányoki Ádám 1712-es portréja II. Rákóczi Ferencről (A kép forrása itt: Rákóczi.)

Édesanyja második férjét, Thökökly Imrét finoman szólva sem szerette: "...akár véletlenül, akár a Te rendelésed szerint történt a dolog Uram,… anyánk, a te szolgáló leányod, férjének személyében kígyót fogadott ágyába." Később pedig éppen Thököly mozgalma vezetett a nevezetes munkácsi ostromhoz, ami után örökre elveszítette édesanyját. Így végül mégis a bécsi udvar döntött neveltetéséről és későbbi sorsáról. Legalábbi úgy tűnt.

Végül, mint köztudott, szembefordult az udvarral, és vezérlő fejedelemként a szabadságharc vezetője lett, de annak vége után a száműzetést választotta. Élete utolsó szakaszát Törökországban töltötte, ahogy édesanyja, vagy gyűlölt mostohaapja is.

Pár érdekesség, amit talán nem tudtál II. Rákóczi Ferencről:

1.) Felesége, Hesseni Sarolta Amália révén rokonságba került XIV. Lajos, francia királlyal.

2.) Amikor 1701-ben letartóztatták, felesége segítségével szökött meg a bécsújhelyi börtönből. A későbbi fejedelem tehát megmenkült, de a szökésben résztvevő Lehmann kapitányt később megkínozták és kivégezték.

3.) A száműzetés idején a rodostói házában asztalosműhelyt rendeztetett be, ahol maga készített bútorokat. Egy ilyen szék ma is a kiállítás része.

4.) Ma Magyarországon 3 település őrzi a nevét: Rákóczifalva, Rákócziújfalu és Rákóczibánya.

5.) Talán csak Petőfi ült a legendák szerint több fa alatt, mint Rákóczi. Érdekes módon a fejedelem jellemzően dió- vagy tölgyfák árnyékában szeretett (állítólag) pihenni.

6.) Rodostóban (Tekirdag) 2009 óta Rákóczi nevét viseli az az út, ahol egykor a háza állt. (Ma a rekonstrukció látogatható.)

7.) 1935 óta szerepel arcképe magyar pénzeken: először a 2 pengősön, majd a papír 50 forintoson, végül pedig az 500 forintoson látható jellegzetes ábárzolása.

8.) A fejedelem köszvényben szenvedett.

9.) Egyes pletykák szerint az ő gyermeke volt a 18. század egyik rejtélyes figurája, Saint-Germain gróf. (Róla itt olvashatsz: Saint-Germain.)

10. A fejedelem haláláról Mikes Kelemen 112. fiktív levele tudósít, 1735. április 8-án: 

"Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel. Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyáinknak halálokot kell siratni. Az Isten mára halasztotta halálát urunknak azért, hogy megszentelje halálának áldozatját annak érdemével, aki ma megholt érettünk. Amicsoda életet élt, és amicsoda halála volt, hiszem, hogy megmondották nékie: ma velem lész a paradicsomban. Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságoson reánk szállott."