A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Költészet napja. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Költészet napja. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. április 11., szombat

A magyar költészet napján

    Április 11-e a magyar költészet napja, mert 1905-ben ezen a napon született József Attila. Ő tehát éppen ma lenne 121 éves.

    Ma, amikor eszembe jutott, milyen nap is van, azon kezdtem el gondolkodni, miért is olvasunk verseket. Miért szeretünk verseket olvasni? 
    A kérdés persze költői (milyen szép áthallás, nem?), hiszen erre mindenkinek más a válasza, sőt nekem is változó attól, függően, mit olvasok, mikor vagy miért.
    Részemről az egyik soha sem változó válasz: a nyelv csodája. Ami ebben a gyönyörű és fantasztikusan összetett magyar nyelvben megbúvik. Ezért olvasok Arany Jánost, Berzsenyi Dánielt, József Attilát, Ady Endrét, Kányádi Sándort, Áprily Lajost, Nemes Nagy Ágnest. 
    És még ki tudja ki mindenkit.
    Emlékszem még az első nagy rácsodálkozásaimra, amikor már kicsit nyiladozó értelemmel kezdtem olvasni. Ezért lesz nekem soha nem múló ledves költőm Arany János. A Toldit legalább ötször olvastam egymás után, annyira elvarázsolt. És ugyanezért soha nem múló kedvencem Ady vagy Kányádi. 
    Meg még ki tudja, ki mindenki.
   Aztán ott vannak azok, akiket azért szeretek olvasni, mert kihívás volt elmerülni a szövegeikben, megérteni vagy legalábbis megsejteni valamit a szövegelből. Még mindig izgalmas kaland, amikor József Attilát olvasok, vagy Nemes Nagy Ágnest. 
    Meg még ki tudja, ki mindenkit.
    Olvassatok verseket, mert verset olvasni jó, mert rólunk és nekünk szólnak. Mert segítenek megérteni a világot, saját magunkat. Mert néha az egyetlen vigasztalóink csak ők, a versek. Szóvel ezért olvassatok verseket. 
    Meg ki tudja még mi mindenért. 
    Mindenért. 
    Bármiért.

A mai napon két verset választottam: egy József Attilát és egy Áprily Lajost.





2025. április 11., péntek

120 éve született József Attila

 

Kevés olvasottabb költője van (ha van egyáltalán) a magyar irodalomnak József Attilánál; aki 120 évvel ezelőtt 1905. április 11-én született Budapesten.

Élete során ugyanakkor fájón hiányzott életéből az olvasók elismerése, visszajelző szeretete. 

Erről is ír Zelk Zoltán "Szép a réz kerek virága" című esszéjében, melyet az alábbi linken letölthető Jelenkor lapszám közölt először: https://www.jelenkor.net/userfiles/archivum/1980-4.pdf

A magyar költészet napját 1964 óta ünnepeljük április 11-én. 


József Attila

Születésnapomra


Harminckét éves lettem én -

meglepetés e költemény

csecse

becse:


ajándék, mellyel meglepem

e kávéházi szegleten

magam

magam.


Harminckét évem elszelelt

s még havi kétszáz sose telt.

Az ám,

Hazám!


Lehettem volna oktató,

nem ily töltőtoll koptató

szegény

legény.


De nem lettem, mert Szegeden

eltanácsolt az egyetem

fura

ura.


Intelme gyorsan, nyersen ért

a "Nincsen apám" versemért,

a hont

kivont


szablyával óvta ellenem.

Ideidézi szellemem

hevét

s nevét:


"Ön, amig szóból értek én,

nem lesz tanár e féltekén" -

gagyog

s ragyog.


Ha örül Horger Antal úr,

hogy költőnk nem nyelvtant tanul,

sekély

e kéj -


Én egész népemet fogom

nem középiskolás fokon

taní-

tani!


1937. ápr. 11.

32. születésnapja egyben az utolsó is volt, hiszen 1937 decemberében Balatonszárszón (fájdalmasan fiatalon) meghalt.




2021. április 11., vasárnap

Költészet napja - karanténban, mégis határtalanul


Lassan nemigen van az életnek olyan apró-cseprő, vagy nagyon is jelentős szegmense, amiről ne mondtuk volna el az elmúlt hónapokban, hogy így, járvány idején más, mint korábban. Így van ez a mai nappal is.De mi lenne, ha most nem ezekkel a borongós gondolatokkal foglalkoznánk, hanem kivételesen erőt próbálnánk meríteni ebből a másképp-ünnepből?
Ma, a magyar költészet napján vegyük elő Ady mégis-morálját! Gondoljunk arra, és élvezzük, hogy történjen bármi, az irodalom, a költészet mindig határtalan és korlátlan marad. Ha akarjuk...
Hát akarjuk!
Legyen mindenkinek szép napja idén is április 11-e, József Attila születésnapja, a magyar költészet napja!
Csak azért is!


2018. április 11., szerda

"A vers az, amit mondani kell"

Ahogy arról tegnapi blogbejegyzésünkben már beszámoltunk, idén a Könyves Kálmán Gimnázium rendhagyó, nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte ma a magyar költészet napját.
Reggel 7 és este 7 óra között felhívásunkra Újpest vállalkozó kedvű iskolái, kis-, nagy- és még nagyobb diákjai, az ő tanáraik 12 órán keresztül szavalták a magyar irodalom szebbnél-szebb alkotásait.
Hogy ebben mi volt a különleges?
Röviden: MINDEN.
Különleges volt maga a helyszín: 
a felújítás miatt a korábbiaknál kicsit néptelenebb, de így is mindig nyüzsgő aluljáró.
Különleges volt a szavalók összetétele: 
elsős kisgyerekek, komoly gimnazisták, felnőtt emberek, 
sőt a Könyves öregdiákjai is mondtak verset.
Verset mond a Lázár Ervin Általános Iskola
Különleges volt a versek sorozata, 
mivel a szervezők semmiféle feltételt nem szabtak a versválasztáshoz, így volt alkotás, ami a nap során kétszer, háromszor is elhangozhatott, és volt, amit csak egyszer lehetett hallani.
Különleges volt a szervezők, lebonyolítók csapata: 
szerényen azt mondhatnánk: a Könyves komplett lakossága aktivizálta magát ma kora reggeltől késő estig, hogy ez a mindennél nagyobb szabású rendezvény tökéletesen sikerüljön.
Éppen ez utóbbiért álljon itt a 
KÖSZÖNET
szava minden diákunknak, aki a mai nap sikeréhez bármit is hozzátett.
Aztán álljon itt a 
KÖSZÖNET
szava minden kollégánknak, akik átsegítettek mindannyiunkat ezen napon.
Végül álljon itt a
KÖSZÖNET
szava minden egykori és mai magyar költőnek / költőért, akik ma megelevenedtek az újpesti aluljáróban.

Nem biztos, hogy szavakba lehet önteni pontosan ezt a mai napot. Mi tagadás:iszonyatosan nagy munka volt a szervezés, előkészítés, de nem volt kisebb vállalkozás a lebonyolítás sem. Talán egy-két emlékezetbe vésődött jelenet vissza tudja adni kicsit a nap hangulatát. Próbáljuk meg!
Wintermantel Zsolt polgármester úr verset olvas
Egyik visszatérő megoldandó feladatunk volt, hogy a versmondás folyamatossága ne szakadjon meg, vagyis legyenek kéznél beugró versmondók a Könyvesből. Természetesen gondoltunk erre, volt minden órára beosztott különítményünk. Ám eljött a pillanat, amikor ők is kevésnek bizonyultak. Mit lehet ilyenkor tenni? Nos a legegyszerűbb elkiáltani magadat a folyosón, hogy "Van valakinek kedve kimenni az aluljáróba verset olvasni?" Ez mindig bejött.
Az egyik pillanatban aztán két különítményes versmondónk szépen visszaballagott a gimibe. Nagyon megörültünk nekik: de jó, végre vannak kint elegen, őket biztosan pihenni küldték. Nos nem egészen. Visszajöttek fizika dolgozatot írni, utána szépen leballagtak megint az aluljáróba, és ott folytatták, ahol abbahagyták.
Bájos és üde színfoltja volt ennek a napnak a sok kisiskolás, hiszen elsős és másodikos gyerekeket ritkán látni a Könyvesben. Nagyon szeretni való volt, ahogy a szervező nagy diákok azon drukkoltak: még ők legyenek ügyeletben, amikor a "kicsik" megérkeznek.
Megjöttek és tündériek voltak. Különösen az egyik kisfiú, aki a versmondás után megkapva a perecét tágra nyílt szemekkel mondta a kísérő tanár néninek: "Ez a perec nagyobb mint a fejem!" Majd kényelmesen letelepedett egy székre, és megette a percét azzal a mélységes komolysággal, amivel csak egy 6-7 éves kisgyerek tud táplálkozni.
Az aluljáróban csak a nap végén jutottam le, de így is volt, ami nagyon megragadt az emlékeimben: például a haza felé siető emberek, akik megálltak egy vagy két vers erejéig, de volt, aki majd egy órán át támasztotta az egyik oszlopot s jól láthatóan teljesen átadta magát a versek világának.
Nagyon jó volt látni, ahogy a kitett versidézeteket magukkal vitték az arra járók, vagy ahogy a plakátunkat látva egymásnak mondogatták: "Tényleg! Ma van a költészet napja."
Ám számomra legemlékezetesebb az utolsó másfél-két óra marad. Lent az aluljáróban ekkor már csak a Könyves szavalói voltak, eredetileg 30 fő ugyanennyi verssel. Ám ez kevésnek bizonyult a kétórányi idő kitöltésére. Gyorsan végigkérdeztük a gyerekeket: ki tudna még másik verset is olvasni / mondani. Több mint 40 alkotást tettünk hozzá együtt, és amikor 7 óra előtt két perccel Szepesváry László igazgató úr a mikrofonhoz lépett, hogy elköszönjön és elmondja a nap utolsó versét, a srácokon látszott: volna még mondanivalójuk.
És ez felemelő pillanat volt.
Verset mond a Könyves 10. A osztálya
Minden résztvevőnek és szervezőnek őszintén mondom:
nagyot alkottunk.
Megtettük, ami a dolgunk és a célunk volt:
értéket, örömöt, ünnepet vittünk az emberek közé, 
s hogy ez számunkra is ünnep és érték volt, az a mi örömünk.
Megértettük és beteljesítettük Kányádi Sándor sokat idézett szavait:
"A vers az, amit mondani kell."
Mondtuk.
Rendületlenül.
(A bejegyzésben szereplő fotókat Szabó Richárd, 10. C osztályos diákunk készítette.)

2017. április 11., kedd

A költészet napján

1964 óta József Attila születésnapján a magyar költészetet ünnepeljük.
A Könyvesben régi, szép hagyományunkat folytatva ma együtt szavaltak diákok és tanárok a Díszteremben. Szombati kirándulásunk méltó felidézése volt a műsor Arany János-blokkja, sőt Ady Endre alakját is felidéztük egy vers erejéig. A hagyományokhoz híven az idegen nyelvi alkotások sem hiányozhattak a költemények közül.
Zsolnai Dorottya fotója (11. A osztály)
Az idei műsorban ezeket a verseket hallottuk / mondtuk:
József Attila: Április 11
József Attila: Bolyongok
Juhász Gyula: Arany Jánoshoz
Arany János: Kertben
Arany János Visszatekintés
Arany János Itthon
Arany János: Juliska elbujdosása
Varró Dániel: Változatok egy gyerekdalra
Lawrence Ferlinghetti: Dog
Vicotr Hugo: Attante
Eugenio Montale: A questo punto
Viszockij: Én nem szeretem
Heivi Juvonen: Touhilippi ja lähde
Radnóti Miklós: Nem tudhatom
Pilinszky János: Mielőtt
Ady Endre: Ember az embertelenségben

Az ünnep tiszteletére álljon itt egy vers József Attilától!

József Attila: Istenem

Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél, 
segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.

A műsor során Zsolnai Dorottya (11. A) készített képeket, ezeket itt láthatod.
Ezúton is köszönjük Dóri munkáját!