2021. november 8., hétfő

Szigetelés itt-szigetelés ott

Amikor annak idején elkezdtük összeállítani a Könyves öko-iskolai pályázatának anyagát, és eljutottunk a saját vállalásokról szóló részig, két témában rögtön egyetértés volt közöttünk: energiatakarékosság és szigetelés. Az első ügyében hamar tettünk lépéseket, de a szigetelés már nagyobb feladatnak bizonyult.

Konkrétan a tanári, a kistanári és az igazgatóhelyettesi iroda ablakainak szigeteléséről volt szó. Egyrészt nem kis pazarlás minden évben tiszta erőből fűteni a külvilágot, ráadásul mindeközben a tanári lakói kockásra fagynak, és ehhez nem is kell közvetlenül az ablakok mellett ülni.

Az ablakok szigetelése jó megoldásnak tűnt, de ehhez egyrészt anyagi segítség kellett, másrészt egy csapat, aki megoldja a problémát.

Múlt szombaton, november 6-án aztán felvirradt a nagy nap. Miközben a gólyák és ofőik a Margit-szigeten vetélkedtek ("szigetelés ott"), a többi osztály pedig múzeumi programon vagy kiránduláson vett részt, a tanári kar minden fenti jóból kimaradó tagjai az ablakokat vették kezelésbe ("szigetelés itt").


Remek kis csapat jött össze, tele energiával, így aztán a végére nemcsak szigetelés lett a dologból, hanem függönymosás, ablaktisztítás is. A hangulat fokozásához néhány tucat palacsinta is hozzájárult, így aztán nem csoda, ha majdnem teljesen sikerült is befejezni a munkát a nap végére.

Volt egy pár felejthetetlen pillanata a napnak, az biztos. Például, amikor Kevin tanár úr (érthető módon) angolul könyörgött az ablaknak, hogy ugyan hagyja már magát leszedni, vagy amikor az Igazgató úr és Gyuri kalapáccsal estek az ablaknak, hogy be lehessen csukni, vagy amikor Szuetta tanárnő a nagy létra tetején tornázott örömében, miután leszedtük az össze függönyt.

Hogy komolyra fordítsuk a szót: reméljük, hogy a szombati munkának érezhető lesz a hatása. Mi már ma is úgy tapasztaltuk, hogy nem süvít a szél, ahogy korábban, de lehet, hogy csak elfogultak vagyunk.

Ezúton köszönjük az Észak-Budapesti Tankerületi Központnak és a Könyves Kálmán Gimnázium Alapítványának az anyagi támogatást, valamint minden kollégánknak, akik részt vettek a nagy vállalkozásban, a munkájukat, a lelkesedésüket és a jókedvüket.

Már megint megcsináltunk valamit.
És már megint együtt.

Ez annyira jó!

(A másik "szigetelés"-ről, vagyis a gólyák szombati programjáról külön beszámoló készül.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése