A XXV. téli olimpiai játékokat 2026. február 6. és 22. között rendezik Milánóban és Cortina d’Ampezzóban. Ennek apropóján nézzünk meg néhány tényt, érdekességet a téli sportágak eme legnagyobb rendezvényéről!
Az idei megnyitó egy pillanata
Amikor 1896-ban megrendezték az első modernkori olimpiát Athénben, még szó sem esett a téli sportok külön versenyéről. Az első téli olimpiát csak 1924-ben rendezték a franciaországi Chamonix-ban. 1936 és 1948 között a világháború miatt nem rendeztek játékokat.
Természetesen a téli sportok legnagyobb versenysorozatának történetében is megfigyelhető a sportágak szaporodása, az induló országok vagy a női sportok létszámának növekedése.
Téli olimpiát rendezni, ha lehet, még izgalmasabb mint nyárit, mivel (nem véletlenül) elég fontos, hogy legyen hó / jég a versenyek megrendezéséhez. Ugyanakkor az sem jó, ha mindebből túl sok van. Igencsak megnehezítette a szervezők dolgát péládul a hóhiány 1964-ben Innsbruck-ban, ezzel ellentétben viszont 1984-ben, Szarajevóban a hirtelen lezúduló hatalmas hóesés miatt főtt a feje a házigazdáknak. Mára persze már a technikai fejlődés sok probléma megoldását megkönnyítette.
Néhány érdekesség:
Amikor 1924-ben megrendezték az első versenyt, azt eredetileg nem nevezték olimpiának. A hivatalos neve "Téli nemzetközi sporthét" volt. Mivel azonban nagy sikert aratott, utólag nevezték el téli olimpiának, és csak ekkor vetődött fel, hogy 4 évente ezt is megrendezzék. Az első téli olimpián (az egyszerűség kedvéért maradjunk ennél a megnevezésnél) a legérdekesebb a svájci bobosok aranyérme volt, akik spoorteszközüket a verseny előtt nyerték tombolán.
1928-ban St. Moritzban nagyon sokan adták fel a versenyt a sífutás döntőjében, mivel a verseny ideje alatt az időjárás elképesztő fordulatot vett: induláskor 0 fok körül volt a hőmérséklet, mire beértek a végig kitartók, már +25 fok (!) volt.Az 1932-es Lake Placid-ben rendezett verseny hozta az első magyar sikert, mivel a Rotter - Szollás páros harmadik helyezést ért el korcsolyázásban. Ugyancsak ehhez az olimpiához kapcsolódik, hogy itt indult az a versenyző, akiről eddig egyedüliként mondható el, hogy nyári- és téli olimpián is arany érmet szerzett: az aranyérmes amerikai négyes férfi bobcsapat egyik tagja Eddie Eagan 1920-ban az antwerpeni nyári olimpián nyert boxban.
Ugorjunk egyet az időben!
Cortina d'Ampezzo, az idei játékok egyik színhelye 1956-ban egyedüliként rendezett már versenyeket. Ez az olimpia volt az első, amit a televízió közvetített.
1972-ben először került Ázsiába az olimpiai láng, ezúttal a Sapporo (Japán) nyerte el a rendezés jogát. Ezen az olimpián szerezte meg első téli olimpiai aranyát Spanyolország.Az 1988-as Calagaryban rendezett olimpián tűnt fel minden idők egyik legsikeresebb versenyzője, Alberto Tomba, aki elképesztő pályafutását itt rögtön 2 aranyéremmel kezdte. A játékok legtöbbet emlegetett versenye azonban kétségtelenül a négyes bobok versenye, amelyen a jamaicai csapat is elindult. Erről szól a "Jég veled"!" című film. (Érdemes megnézni!)
![]() |
| A jamaicai bobocsapat a versenyek idején |
Ha valaki jól figyelt, észrevehette, hogy valami nem stimmel az évszámokkal. Igaza van. 1992-ig a téli- és a nyári olimpiát ugyanabban az évben rendezték. Ám ekkor változott a rendezés. Mindössze két évvel az 1992-es albertville-i verseny után 1994-ben került sor a lillehammeri téli olimpiára, így innentől kezdve van 2 év elcsúszás a nyári- és a téli játékok között.
A lillehammeri olimpia hivatalos dala a "Se ilden lyse" (angol változatban: Fire In Your Heart) volt, amit eredetileg Sissel Kyrkjebø énekelt. Később az angol változatát duettben Placido Domingoval készítették el. Mindkét változat óriási sikernek bizonyult.
(Az eredetit itt hallgathatod meg: Lillehammer dala 1994, az angol duett-változat pedig itt található: Fire In Your Heart.)
A legsikeresebb olimpia magyar szempontból eddig a 2018-as Pjongcsangban (Dél-Koreában) rendezett verseny volt, ahol egy aranyérmet nyertek férfi gyorskorcsolya váltóban, 1 negyedik, 2 ötödik és 1 hatodik helyet szereztek sportolóink.
(Ha további érdekességekre vágysz, ide kattints: Téli olimpiák története.)
Az idei játékok menetrendje itt található a legfrissebb hírekkel: Menetrend és hírek.
Alberto Tomba és Deborah Compagnoni gyújtotta meg az olimpiai lángot február 6-án



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése