Két őszi nap Ujpesten

    Jolsvai András legújabb Újpest-regénye izgalmas események és korszak közepébe röpíti az olvasót. Magyarország első bankrablásának eseményei elevenednek meg a karcsú kötet lapjain, miközben ott zsong az események körül az egész dualista világ.

    Mi hát a legújabb Jolsvai-kötet? Történelmi regény? Krimi? irodalmi szociográfia? Vallomás a hőnszeretett szűkebb hazáról? Egy kicsit mindegyik. Sajátos elegye minden korábban felsoroltnak, s közben ott van a sorok mögött megannyi emberi gyarlóság, küzdelem, félelem, néha a nyomor, a gyász, a kilátástalanság, máskor az apró örömök, egy kis szerelem, és a mindent átható gyengéd humor, amivel a szerző mindezt elénk tárja.

    Legyenek bármennyire szomorúak is egyes részei a kötetnek, mégis egy halvány mosollyal az arcunkon olvassuk a történetet, kiválasztjuk a kedvenceinket, rácsodálkozunk egy-egy mondatra, fordulatra, vagy (ha ismerjük Újpestet) egy-egy helyszínre.

    Ez a könyv (kis túlzással) bebarangoltatja az olvasóval egyrészt a teljes dualista világot, másrészt a korszak tipikus kisvárosainak minden sötét (vagy nem annyira sötét) bugyrát. Ahogy haladunk sorról sorra, egy-egy félmondatból, kikacsintásból értesülünk a szereplők korábbi és későbbi sorsáról, látjuk a döntések mögött húzódó érdekeket, de közben érezzük ennek a világnak a kézzelfogható részeit is: a lovak szagát (vagy inkább illatát?) az Árpád úton, a kiskocsmákból és vendéglőkből kiszivárgó étel- és borszagot, érezzük talpunk alatt a még nem kövezett utcák porát, az ajtógombok tapintását, a női parfümök és férfi szivarok szagát, halljuk a patkók kopogását, a bekanyarodó villamos hangját, a templom harangjának kondulását. És mindezt úgy, hogy a szerző semmire sem veszteget feleslegesen szót. Sem a leírásokra, sem az elbeszélésre.

    Mégis. Valami elemi erővel jelennek meg előttünk a figurák. Ha valamelyikük belépne az ajtón, azonnal tudnánk, kivel állunk szemben. És valahogy szeretnénk is találkozni velük. Pedig nem típikus hősök. Többségük kisember, a maga egyszerű életével, annak mindennapos gondjaival-bajaival, az állandó megfelelési és feltörekvési kényszereikkel. Mellettük persze ott vannak a felsőbb körök is: az újpesti politika jellegeztes figurái, a rendőrség vezető emberei, de még maga a belügyminiszter és a miniszterelnök is színrelép. 

    Igazából, bár érdekel mindenkit, mi lesz a két őszi nap vége, de valahogy mégsem ez a legfontosabb a történetben. Inkább a megismert emberi sorsok alakulása ragad meg az ember fejében, és azon gondolkodik: kinek hogyan sikerült a további élete.

    Lebilincselően jó történet, könnyed, de nagyon élvezetes stílussal. Közben pedig most is süt a sorokból a nagyon egyértelmű, de nem tolakodó lokálpatriotizmus, mint már nem egy Jolsvai-kötetben.

    Nem vagyok tipikus újraolvasó, de ezt a könyvet biztosan nem most olvastam utoljára.

    (A kötete a Kalligram kiadásában jelent meg 2023-ban.)