A Budapest Nagyregény grandiózus vállalás, mely
Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából jelent meg 2023-ban.
A 23 kerület egyediségét,
milyenségét, történetét lehetetlen egységesen bemutatni, ezért lehet csalódott,
aki egyetlen történetet kívánt volna olvasni. A kötet természetesen nem regény,
hanem novellagyűjtemény, így aki egyetlen fikciós alkotás olvasására készült,
nem „kapta meg” azt, amit várt. A csillogó- villogó, élfestett, színes,
látványos, igen, a giccses borítók és külcsín kedvelői ugyancsak vállukat
rántva, orrukat felhúzva nézhetnek a borítóra, hiszen az nagyon puritánra
sikerült. Igen, mint egy olyan tárgyé, aminek a belsejébe rejtett fehér lapokra
nyomtatott fekete betűk hordozzák a lényeget. (Igen, a könyv nálam is
szétesett, remélem az új kiadás már megkíméli ettől olvasóját.)
A 23 szerző természetesen
szerteágazóan sokféle.
Ez a diverzitás megmutatkozik az életkortól kezdődően a
munkájuk során preferált műnemiségen, műfajiságon túl a stílusukban, a
kerületek megjelenítésében. Az elkészült szövegeket a város mellett összeköti
az is, hogy mindegyikben van idősíkváltás, azaz legalább két történetegysége
van, amelyeket néhány, vagy jónéhány év választ el egymástól. Emellett vannak
karakterek, melyek több kerületnél szerepelnek, illetve többször felbukkan
utalás James Joyce Ulysses című regényére.
Az egyes kerületekben játszódó
események, a városrészeket megjelenítő történetek, mozzanatok a helyszínek
mellett és helyett sokszor az ott élő, oda költözött, ott idegen vagy otthonos
embert állítják a középpontba. Majdnem minden Magyarországon, vagy a világ más
pontján született magyarnak van Budapest-képe, élménye, emléke, viszonyulása a
fővároshoz. A kötet szerzőinek is. Ők ezt az összetett érzetet és tapasztalatot
az adott kerület történetébe ágyazottan örökítik meg.
Az olvasó érzéseit az egyes
fejezetekkel kapcsolatban nagyban befolyásolják önnön emlékei, tapasztalatai a város adott
részéről. Ahol boldog éveket töltött, arról azt kívánja, valahogyan ez jelenjen
meg a szövegben, és ugyanígy, ahol valami fájó esett meg vele, abba a fejezetbe
ezt a változást, a szomorúságot vetíti előre. Úgy gondolom, amiatt is lehet sok
csalódott olvasó, mert hiába keresi saját Budapest érzetét a szövegekben.
Önnön életem folytán (többek
között) a 4., 10., 13. fejezetet olvastam kíváncsian.
Újpest fejezetét Tompa Andrea
írta, melynek az Andor látogatása címet adta. a címszereplő Andor, politikus,
akinek húsz év után, nem önszántából ugyan, de az újpesti pártirodában
folytatódik pályafutása. (Természetesen) előítéletekkel telve érkezik, majd
szinte észrevétlenül és akaratlanul máris egy szimbolikus üggyel kell
foglalkoznia. Az ügy (új botlatókövek elhelyezése) kicsinyítő tükörként mutat
rá a kerület (vélt) tulajdonságaira: a jelenlévő lokálpatriotizmusra, a lakók
sokféleségére, tenni vágyására, hagyományhoz kötöttségére, problémamegoldó
készségükre, kezdeményező mivoltukra.
A 10. kerületet Mán-Várhegyi Réka
öntötte szavakba, a fejezet címe: Vonatkozó naplórészletek. Ez a szöveg egy
kislány szemszögéből mutatja be azt a szinte megfogalmazhatatlan változást,
amit számára az Erdélyből a kerületbe költözés jelentett. Sokat elmond a
viszonyulásáról, hogy annak nevét nem írja le naplójába: „nem írom le, mert
csúnya” (190. oldal.) Tetszik ebben a részben az, ahogyan a gyermeki nézőpont
abban is érvényesül, hogy úgy tűnik, mintha a mondatokat valóban egy
Barbie-házzal játszó, kisiskolás kislány írta volna.
A 13. kerület szerzője Németh
Gábor, a címe: Zsidó nyaralás. A fejezet egyik idősíkja a jelen, míg a másik a
vészkorszak, amikor is a kerület, a Pozsonyi út védett házai sokak életét
mentették meg. A főszereplő egy idős, 86 éves építész, Tábori, aki Amerikába
emigrált, és a jelenben visszalátogatott az egykori teraszra, ami mára szinte
semmivé, leromlott állapotúvá vált, de jógázásra épp alkalmas terület. A fiatal
jógázó nő, Lili és Tábori párbeszéde nemcsak az épület, hanem a társadalmi
érintkezés szabályainak teljes változásáról tanúskodik. (Érdekes, hogy Tábori
alakja egy másik novellában is megjelenik, ezt a szöveget Zuglóról írta Tóth
Krisztina. A 14. kerület története a vidámparkhoz, témája a szocialista
életlehetőségekhez és a családi élethez kapcsolódik.)
Szeretném még megemlíteni a Háy
János-írta 12. egységet, melyben egyszerre van jelen éles társadalomkritika az
emberi kapcsolatok megjelenítésében és egyfajta fájdalmas viszonyulás korunk
emberi problémáihoz, különösen a család atomizálódásához.
Ezeken kívül a többinél jobban megmaradtak még bennem az 1.
(Cserna-Szabó András), a 17. (Grecsó Krisztián) és a 18. (Dunajcsik Mátyás)
kerületet megjelenítő részek.
(A kötet kölcsönözhető az iskolai könyvtárból.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése