Nekem ez volt úgymond az első teljesítménytúrám, ami elég spontán is zajlott mivel nem nagyon tudtam felkészülni előtte. Viszont szeretem a kihívásokat, így Vincével tartottam. Érzékelhető volt a felkészületlenség, mivel 40 km körül elég erősen éreztem már a térdeimet, ami mellett még a hosszútávon nem tesztelt cipőm teljesen feltörte a lábam. Emiatt sajnos kicsivel féltáv után ki kellett szállnom. Kicsit csalódás volt így számomra, de szerintem ez majdnem, hogy normális ilyenkor. Ennek ellenére nagyon élveztem, egy felejthetetlen emlék és kihívás volt. Ki is tűztem magamnak célokat, szeretném tavasszal végig csinálni több felkészülést követően.
Ahogy én érzékeltem, nekem a legnagyobb segítség az volt, hogy ketten csináltuk, mivel így a tempó is jobb volt és az idő is gyorsabban telt. Másik nagyon fontos dolog a jó cipő, amivel én meg is jártam (jobban jár az ember valami könnyebb, egyszerű cipővel). Fő hiba a felkészületlenségem volt, és hogy amikor éreztem, hogy töri a lábam a cipő, nem tapasztottam le, ezeken kívül én úgy érzem, megtettem, amit tudtam, és remélem, a jövőben sikerrel járok.
Nekem még az is nagyon tetszett az egészben, hogy a szervezők és a részvevők egyaránt nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, mint például a srác, aki adott tűt és cérnát féltávon, hogy tudjunk valamennyit enyhíteni a lábamon.
Összességében szerintem jó volt, így is, hogy nem értem célba.
Ajánlom a kihívásokat kedvelő sportembereknek, viszont nem szabad alábecsülni ezt a 100-ast mert megrág és kiköp.
Adorján Domonkos (12. B)
A Kinizsi Százas alapjáraton tavasszal, már-már nyári melegben kerül évente megrendezésre. Ugyanezen túrán indultunk el Domival, annyi különbséggel, hogy téli hidegben kell teljesítenünk, ráadásul az eredeti túrával ellentétben ezt visszafelé kell megtenni, tehát Szárligetről indulva Budapestre kell megérkezni. Ez a teljesítménytúra kevésbé népszerű, mint tavaszi „testvére”, betudható ez az télies időjárási viszonyoknak és annak, hogy a túra kétharmadát sötétben kell megtenni. Ez a túra azért is nehezebb, mert a nagyobb szintkülönbségek a Budapesthez közelebbi útszakaszokon vannak, aminek a túrázó nem frissen vág neki, mint tavasszal, hanem már 80-85 kilométerrel a lábában. Emiatt a szintidőt is 24 óráról 25 órára emelték, és a táv is 100 km-ről 102 km-re emelkedett.
Szombat reggel 7:30-kor indultunk el Szárligetről. Az első 30-40 kilométert nagyon jó tempóban tettük meg, ráadásul az időjárás is túrázásra ideális volt. Már sötétben értük el Mogyorósbányát, ami a túra felét jelentette. Fejben már kezdtünk fáradtabbak lenni, de a fizikai erőnlétünk még mindig meglepően jó volt.
Sajnos Dominak eddigre már több helyen feltörte a cipő a lábát, amit akárhogy próbáltunk kezelni, sajnos nem sikerült tartósan helyrehozni. Együtt már csak Tokodig (56-57 km) mentünk, itt szállt ki Domi a túrából, ekkor már este 8 óra volt. Így egyedül maradtam.
Innentől vált egyre fontosabbá az, hogy milyen tempót szükséges ahhoz tartanom, hogy teljesíthessem a túrát szintidő alatt, hiszen még csak akkor jöttek a nagyobb szintemelkedések. Eldöntöttem, hogy a továbbiakban a sík terepeknél kocogok, hogy több időm maradjon majd az emelkedők megmászására, és az ellenőrző pontoknál sem tölthetek el 1-2 percnél többet. Ezeket végül sikerült is megvalósítanom.
Nagy lendülettel indultam neki a Nagy-Gete csúcsának, amit Tokod központjától számítva fél óra alatt sikerült is elérnem. Futólépésben haladtam át Dorogon és Kesztölcön is, majd éjfél előtt megérkeztem a Pilis lábához. Ekkora már körülbelül -2°C volt hőmérséklet, ráadásul még szeles is volt az időjárás.
Az erdőben teljes csönd volt és sötétség, ráadásul egymagam voltam. A lényegesen kevesebb induló (~220 fő) miatt alig találkoztam útközben másokkal, így volt olyan is, hogy 1-1,5 óráig nem futottam össze egyetlen túrázóval sem. De szerintem ennek is van egy varázsa, amikor tényleg csak egyetlen lámpával mész előre az erdőben, picit jobban el tud magában mélyedni az ember.
Csobánkától kezdődött a túra legnehezebb része, a Kevély-nyereg és a Nagy-Kevély megmászása. A legkevésbé sem hiányzott még egy 200 méteres hirtelen szintemelkedés, de ezt is sikerült viszonylag gyorsan legyűrnöm.
A Nagy-Kevélyről levezető út már sokkal inkább egy kínszenvedés volt, mint egy megváltás, mert itt már nekem is feltörte a cipő a lábamat, bicegve pedig nem a legkényelmesebb a lefelé menet. Reggel 6:45-re már csak az utolsó 3,5-4 kilométer maradt, de mindez már aszfaltos úton.
Végül vasárnap reggel 7:23-ra értem be a békásmegyeri célba. A 23 óra 50 perces menetidőmmel abszolút meg vagyok elégedve, hiszen sikerült mindent az elképzeléseimnek megfelelően végrehajtanom. Tanultam a tavasszal elkövetett hibáimból (például, hogy 40-50 km után nagyon nem tanácsos leülni, mert összeállnak az izmaid) és újabb tapasztalatokat szereztem az őszi-téli túrázásokkal kapcsolatban.
Ez a túra határozottan nehezebb, mint a tavaszi 100 km, szóval aki még annál is nagyobb kihívásra vágyik, annak tudom ezt ajánlani!
Szeretnék gratulálni Dominak, hiszen neki ez volt az első igazi nagyobb túrája, ráadásul egy 100 km-es, és ennek ellenére nagyon szép teljesítményt tudott elérni!
Köszönöm a barátaimnak, akik még hajnalban hívásban is bíztattak engem, illetve köszönöm édesapámnak, hogy végigkísért engem a túra folyamán!
Sándor Vince (12. C)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése