De a zenét szeretem, a klasszikus zenét pedig különösen. Éppen ezért, amikor hallottam, hogy a MÜPA-ban november elsején Requiem-koncert lesz, azonnal felvillanyozódtam és szereztem jegyet (kis segítséggel).
Előzetesen annyit tudtam, hogy a Magyar Rádió Szimfonikus zenekara az énekkar kíséretével, Kovács János vezénylete alatt fog játszani . A műsoron két darab szerepelt, Orbán György 2003-ban komponált műve és Mozart halhatatlan klasszikusa 1791-ből.
A koncert kezdete előtt egy órával az érdeklődők részt vehettek az ún. Előhangon, egy felvezető, rövid előadáson a Requiemkeről. Fazekas Gergely zenetörténész félórás előadásában beszélt a Mozart művét kísérő legendákról, a mű születésének tényleges körülményeiről, Orbán György művének születéséről, majd rátért a két alkotás hasonló és eltérő vonásaira. Érdekes és abszolút közérthető volt.
Nagyon megragadt bennem, amit a mesterember-szemléletről mondott a 18. századi zeneszerzőkkel kapcsolatban, és ahogy idekötötte Orbán György egy interjújának gyaluforgácsokról szóló részletét. Izgalmas volt az is, ahogy egy-egy motívumon keresztül összefűzte Händel, Mozart és Orbán alkotását. Tartalmas félóra volt.
Mint mondtam, nem értek a zenéhez, de azt tudtam, a kortárs zene általában nem az én világom. Így ültem be a MÜPA hangversenytermébe tegnap este.
A hangverseny első felében Orbán György Requiemje szólalt meg.
Nem állítom, hogy innentől kezdve értem és szeretem a kortárs zenét, de egy kicsit úgy éreztem a végén, hogy beleshettem a függöny mögé. Ilyen is lehet a kortárs zene. Elvarázsolt a kórus minden "megszólalása" a fantasztikus dallamaival, a zenekar hol filmzenéket (a horrortól a musicalig), hol oratóriumokat idéző dallamaival, és nagyon érdekes volt, hogy a szokásostól eltérően itt egy férfi (bariton) és három női szólista énekelt (szoprán, mezzoszoprán és alt). Amikor vége volt, bevallom, nem a megnyugvás, inkább a zaklatottság érzése volt bennem, de furcsa módon, nem volt kellemetlen.
Külön érdekesség volt, hogy a szerző is jelen volt az előadáson, és bár hosszan kellett a karmasternek kérlelni őt, végül csak felment ő is a színpadra. Szép pillanat volt.
Ezután következett Mozart.
Mozart Requiemje azok között a művek között szerepel, amiket a legtöbbször hallgatok. Bárhol, bármikor, bárhányszor. Nagyon jó volt, hogy ez volt a porgramban a második. Egyrészt az ismeretlen után jött egy ismerős, másrészt a felzaklató után jött, amiről biztosan tudtam: feloldó lesz.
Fantasztikus volt. Az ember hajlamos elfelejteni, hogy a zene, különösen a klasszikus zene arra született, hogy meghallgassák. Élőben. Az ott és akkor megismételhetetlensége kell a hatáshoz. Érezned kell, hogy a fejed bubjától a talpad közepéig járnak át a dallamok, benne vagy a zenében. Megjártuk tegnap este a poklot, a purgatóriumot, ahogy kell, és a megvátlás reményével álltunk fel a végén. Elképesztő élmény volt.
Mert hangversenyre járni jó.
(A MÜPA elkövetkező időszakának programjait megtalálhatod itt.)
(Orbán György interjúja, ahol a forgácsról is szó esik itt található
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése