Általános iskola első osztályából emlékszem a matematikakönyvünkből egy feladattípusra. Volt egy "gép", amibe betettek egy számot, a végén kijött egy másik szám, és azt kellett kitalálni, vajon mi történt közben. Nem én voltam a legügyesebb ebben a feladatban, de izgalmas rejtvény volt számomra.
Umberto Eco Leona királynő titokzatos tüze című könyve olvasásakor valami hasonló gondolat suhant át a fejemen: adott egy ember, akivel történik valami, és az eredmény egész más, mint a kiindulás volt. Mi történt vele?
A regény főhőse egy hatvan év körüli antikvárius, aki kómából ébredve kénytelen újra tabulni az egész életét. De nemcsak azt, hogyan kell fogat mosni, autót vezetni, vagy az unokáival játszani, de azt is, ki is ő valójában.
Egyszerre izgalmas és rémületes kérdést fogalmaz meg a könyv: mitől leszek én ÉN? Az emlékeimtől? A tanult dolgaimtól? Az érzéseimtől? A kultúrától, amibe beleszülettem? Vagy attól a kultúrától, amit már magamtól tanultam hozzá? És mi van akkor, ha ezek egyik elveszik? Hova lett? Megtalálhatom újra? És ha megtaláltam, újra én leszek ÉN?
A Leona királynő titokzatos tüze sokféle és sokrétű regény. Én-regény, mert azontúl, hogy a pszichológia egyik örök kérdését, az egyéniség mibenlétét boncolgatja, tele van önéletrajzi utalásokkal.
A szó metaforikus értelmében utaztató regény is, időben, térben és lélekben is megmozgatja az olvasót.
Mindezek mellett történelmi regényny is, mert a gyerekkori emlékek után kutató főhős az 1930-as évek Olaszországát idézi fel, főleg a mindennapokon és a diákkor jelenetein keresztül.
Lehetne még sorolni tovább a műfaji kategóriákat, de valahogy mégsem tudom egyikkel sem megragadni a lényegét ennek a könyvnek. Talán érzékeltetni tudja a összetettségét, ha megemlítem, hogy mennyire elképesztett a magyar fordítás színvonala. Barna Imre hihetetlen szép munkát végzett. Olaszul nem tudok, de ha csak arra gondolok, hogy a regény némelyik hosszú, féloldalas, vagy még hosszabb mondatában mennyi intertextuális utalás van, akkor nem tudok nem a legmélyebb tisztelettel szólni a regényről és a fordtásról is.
Csak egy kiragadott példa a sokból:
"Üres ugyanis nem volt a fejem, csak úgy kavarogtak benne a mások emlékei, egy meleg tavaszi estén, az alkonyat órájában, az emberélet útjának felén, magánosan, mélázó baktatással vánszorogva [...], Ábrahám nemzé Izsákot, Izsák nemzé Jákobot, Jákob nemzé Júdát, Roccót és fivéreit, egyszer elmúlt régen éjfél, ekkor láttam meg az Ingát, a Comói-tó déli nyúlványát leszarták a legyek, [...], olaszok, testvérek, ti rabjai a földnek, [...] ó, Hold, hová vonulsz, oly szép vagy, állj, maradj velem, I am lost! - suttogta milady Róma harci árka fölött, a jobb szélről az első volt a sorban, La Mancha egyik falujában, dús fejét magas Palatinra hajtva, nyár, tenger s havasok közt jajong, busong a tájon egy perzselő februári délelőtt, és mindjárt este lesz, most rajtunk a sor [...], parázna, vérnősző barom, hajnalodom, ne kérdezd, kiért szól a tavalyi hó, [...], római nemtő, férfiuról szólj nékem, John Anderson, szívem, mint egy virág, olyan vagy, a csókodra szomjazom én, mert hí a citromok hona, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak, micsoda nagyszerű dolog, amikor én írok önnek, haragot, istennő, zengd üde, mámoros ajakkal a szent harcot, a vezért, [...], téged magasztal füstben a kis herceg, kezdetben vala a föld, s ahogy megdermedett, elfújta a szél, Licht mehr Licht über alles, fényes a haja, holnapután bejöhetsz." (Európa kiadó, 2007) (Az aláhúzások tőlem vannak. Jó játék: ki mit ismer fel belőle?)
Izgalmas könyv nemcsak a tartalma és a fordítás fenti is említett színvonala miatt, hanem azért, mert (ahogy néhol emlegetik is) Econak ez a műve egy képeskönyv (a borítón "képes regény"-nek nevezik), tele korabeli színes illusztrációkkal, plakátokkal, rajzokkal, amiknek az atmoszférateremtő hatása hihetetlenl erőteljesen érvényesül a regény egészében.
Szép kihívás elolvasni. Nem azért, mert hosszú, hanem mert nem lehet közben nem gondolkodni: saját magamat vajon miből tudnám összerakni újra? Nekem mik azok az emlékeim, könyveim, fényképeim, amikkel újateremthetem magamat? És vajon újra tudnám magamat teremteni? Egyáltalán: akármám-e...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése