Shakespeare: V. Henrik 

(részlet)

A százéves háború során V. Henrik király seregeivel az azincourt-i csatára készül. Az összecsapás kezdete előtt a király katonáihoz szól:

Az istenért, ne kérj eggyel se többet.
Inkább kiáltsd ki Westmoreland, 

hogy kiben a harcra nincsen étvágy, eresszék el.
Kapjon útlevelet, s útravalóul pénzt.
Nem akarunk olyannal együtt halni, ki velünk halni fél.
E nap neve Crispián ünnepe. 

Ki e napot túléli, s hazaér, emlékétől újra lázba jő, s Crispián nevére vére felbuzog.
Ki e napot túléli, s aggkort láthat, szomszédait vendégli s mondja majd: 

"Holnap van Szent Crispián."
Felgyűri ingujját, sebét mutatja: 

"Crispián-nap szereztem e sebet."
Vénség felejt. De kamatosan emlékszik, hogy e nap miket vitt végbe.
Száján nevünk otthonosan cseng majd: Harry király, Bedford, Exeter, Warwick és Talbot, Salisbury, Gloster,
habzó kupákból friss emlékkel éled.
ErrőI beszél majd apa a fiának. 

És Crispián el nem múlik e naptól fogva világvégeztéig,
és benne minket is megemlegetnek, a keveset, a boldog keveset, a falka testvért.
Mert ki vérét vélem osztja ma, fivérem lesz. 

Legyen bármilyen alantas, mára nemes leszen.
S sok úr, ki Angliában van most, magát, hogy itt nem volt, sorsvertnek érzi, s olcsolja férfivoltát hallva mástól, hogy velünk harcolt Szent Crispián napon.