Novellaelemző verseny

 December 4-én, délután rendeztük meg a Könyves első novellaelemző versenyét, ahol a résztvevők az alábbi novellát kapták.

Tóth Krisztina: Ő még csak negyven

Anyánk új szerelmének maximum egy hónapot adtunk. Az öcsém annyit se: az előző pasikat általában két hét alatt sikerült elüldöznünk. De ez az új elég elszántnak látszott, ráadásul jégkorongozott. Anyánk bukott a magas csávókra, az előző kettő se volt kicsi, ez az új jelölt pedig a két métert súrolta. Apánk csak százhetvenöt volt, és nem is ez volt vele a fő baj, hanem az, hogy piált. Nem akartuk, hogy megint rátelepedjen valaki a családra, és az utóbbi három évben sikerült is mindenkit kiutálnunk innen, aki anyánk közelébe merészkedett.

A legutolsó jelentkezőnél a közös horvátországi nyaralás előtt az öcsém vakbélgyulladást szimulált. A kettővel ezelőtti pasashoz pedig, aki valami zenész volt, egyszerűen nem szóltunk. Egy ideig próbálkozott, aztán köddé vált.

A jégkorongozó nehezebb esetnek látszott. Először is ajándékot hozott, mind a kettőnknek. Tudta, hogy az öcsém Billie Eilish-rajongó, úgyhogy neki egy pólót, nekem pedig egy menő sminkkészletet. Megköszöntük, de nem dőltünk be neki. Tudtuk, hogy ez csak a beetetés.

Eleinte csak a hétvégéket töltötte nálunk. Segített anyánknak zöldséget darabolni, amikor főzött. Még porszívózott is, amire az öcsém csak vágta a pofákat, hogy ez aztán már tényleg a megjátszás csúcsa. Azt mondta, hogy ez az új csávó veszélyesebb az összes eddiginél, és hogy ki kell puhatolnunk a gyenge pontjait.

Hamar észrevettük, hogy rendmániás. Anyánk elég laza ilyen szempontból, gyakran ledobálja a foteltámlára a ruháit, és nem zavarja, ha nincs rögtön ebéd után elmosogatva az edény. A jégkorongozó viszont pedáns rendben, élére hajtogatva rámolta be a cuccait a neki kiürített szekrénybe.

Ez volt az a pont, ahol lépnünk kellett. Nem hagyhattuk, hogy odaköltözzön hozzánk. Mindig fekete vagy sötétkék sportcipőt hordott, és szépen, párhuzamosan tette le őket az előszobánkban. Az öcsém egyenként összecserélte őket, és össze is kötözte az össze nem illő párokat a fűzőjüknél fogva. A csávó nem szólt semmit, ugyanúgy, mosolyogva jött meg este, és nem felemás cipő volt rajta. Radikálisabb módszert kellett találnunk. A tesóm lefröcskölte az állán nőtt pattanással a fürdőszobatükröt, és otthagyta a maszatot. Másnapra valaki letörölte, anyám pedig bejelentette, hogy Gergő, mert ez volt a jéghokis neve, elkíséri az öcsémet bőrgyógyászhoz, aki az osztálytársa volt gyerekkorában. Én vállat vontam, hogy az nem fog menni, mert kiskorút csak a gondviselője vihet orvoshoz, mire anyám csak mosolygott, hogy nem gond, ír majd egy meghatalmazást.

Úgy látszott, teljesen átállt az ellenség oldalára.

Szelíden, észrevétlenül.

Közeledett a szünidő. Meg kellett valahogy akadályoznunk, hogy együtt menjünk nyaralni. Egyik este, amikor Gergő nem volt otthon, leültünk komolyan beszélni anyánkkal. Elmagyaráztuk neki, hogy évek óta szeretnénk kutyát, de azt nem engedte nekünk. Ő viszont nem kérdezte meg tőlünk, hogy idehozhat-e a lakásba egy nagy, kétméteres csávót. Pedig ő is hullatja a szőrét, vigyorgott az öcsém, szokta látni a zuhanytálcában.

Anyánk először csak hallgatott, aztán azt mondta, ő attól ugyanannyira szeret bennünket, de meg kell értenünk, hogy ő még csak negyvenéves, nem élheti le az egész életét egyedül.

Akkor menjenek együtt nyaralni, mondtuk, mi addig elleszünk itthon egyedül.

Anyánk azt felelte, hogy egy tizenöt és egy tizenhárom éves gyerek nem maradhat egyedül egy egész hétre, és igyekszik valakit találni, aki vigyáz ránk, de sokkal jobban szeretné, ha mégis velük mennénk: Gergő hajlandó nekünk kibérelni egy teljesen külön bungalót.

Láttam az öcsémen, hogy ez tetszik neki. Nem valami nagy jellem, ha egy ócska külön bungalóval így ki lehet szúrni a szemét. Amikor este rákérdeztem, hogy mégis, miért nem tiltakozott, azt mondta, hogy akkor semmilyen programon nem kell majd részt vennünk, anyánk beéri majd azzal, hogy egyáltalán ott vagyunk. És Korfu különben sem rossz hely, nézegetett róla képeket a neten.

Aztán a múlt szerdán anyámék bejelentették este, hogy mégsem utazunk el Korfura. Hogy kicsit másképp alakul a nyár, mint tervezték, de biztosak benne, hogy így is nagyszerű közös programjaink lesznek.

Először azt hittük, sikerült Gergőt észhez térítenünk, és esetleg le is lép.

Kiderült, hogy nem erről van szó.

Anyánk rákos, és áttétei is vannak. Valami csövet fognak berakni a veséjébe, mert nem tud rendesen pisilni.

Gergő azt mondta, közösen kell átvészelnünk ezt a nehéz időszakot és támogatni anyánkat a gyógyulásban. És hogy anyánknak hamarosan ki fog hullani a haja.

Az öcsém nagyon szégyellte, amit korábban mondott.

A legfontosabbat majdnem elfelejtettem! Gergő azt mondta, lesz kutyánk. Komolyan! Hétfőn megyünk érte a menhelyre, miután anyánkat bevittük a kórházba. Egész nyáron sétáltatjuk majd. Megtanítjuk mindenre, amit a kutyának tudnia kell.