2021. október 16., szombat

Film, fotó, siker

 A címben említettek mind egyetlen Könyves-diákhoz tartoznak: KRISKA FERENC 10. A osztályos diákunkhoz, aki a szép sikereken túl egy igazán élvezetes napot is szerzett osztálytársainak. Erről számol be osztályfőnöke, Csikós Judit tanárnő:

Kriska Ferenc 10. évfolyamos diákunk rendezésével készült Édesvízi gerinctelenek című film II. díjat kapott a VII. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Kárpát-medence természeti értékei – Rövidfilmek szekciójában.

A győzelem pillanata és az oklevél

A díjat a 2021. szeptember 10–12. között Gödöllőn megrendezett nemzetközi filmfesztivál ünnepélyes gáláján adták át. Az Édesvízi gerinctelenek című film látványos áttekintést nyújt a vizes élőhelyek gerinctelen állatvilágáról. Ezek az állatok az édesvízi ökoszisztéma és táplálékhálózat fontos részét képezik. Életciklusuk legalább egy részét édesvízben, folyóban, patakban, tavakban töltik. Az édesvízi gerinctelenek létfontosságú szerepet játszanak vizünk minőségének fenntartásában, segítenek lebontani a holt szerves anyagokat és táplálékforrást nyújtanak a halaknak, madaraknak és emlősöknek.

Kriska Ferenc

A 10.A osztály tanulójának, Kriska Ferencnek Édesvízi gerinctelenek című rövidfilmje beválogatásra került a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválra, ahová az egész osztály ellátogatott, hogy együtt örüljön Feri sikerének.

A 10. A Gödöllőn

A filmvetítésen kívül az osztály megtekintette újrahasznosított termékekből készült Trash Art szoborkiállítást, a Nemzeti Parkok bemutatóit, valamint az "Érzékeny bolygó" című szabadtéri kiállítást.


A 10.A osztály az ökológiai programokon után önfeledten énekelt és táncolt az Alma együttes koncertjén.

„Nagyon szépen, gondosan, profin megcsinálták a szobrokat, lehetett látni bennük a sok munkát, erőfeszítést és időt. Mindegyik nagyon szép volt, nekem ez maradt az egyik legkedvesebb emlékem.” (Horváth Viktória)

„A mindenféle újrahasznosított műanyagból készült szobrok nagyon jól néztek ki. Jó volt látni, hogy az emberek milyen kreatívan használták fel a különböző anyagokat. A kedvencem az autógumiból készült bika volt.” (Kiss Laura)



„Nagyon tetszett a kastély, és különösen a parkja. Sok-sok program közül lehetett választani, melyek változatosak és érdekesek voltak.” (Kovács Zsuzsi)

„Tetszett, hogy az egész osztály együtt táncolt a gyerekzenére!” (Paluska Heni)

„Jó volt a program. Nagyon tetszett Feri filmje. Érdekesnek találtam a témaválasztását. Hatalmas élmény volt a nap.” (Pátrovics Máté)

„Egy szép szeptemberi napon volt szerencsénk ellátogatni Gödöllőre, hogy megtekintsük a legjobb barátom, Kriska Ferenc természetfilmjét. Bátran állítom, hogy Feri a Nat Geo-t megszégyenítő kisfilmet készített. Nagyon nagy tehetsége van hozzá, csak gratulálni tudok neki. Sok sikert kívánok a további munkájához. Összességében egy fantasztikus napban lehetett részem hála neki és a tanáraimnak.” (Tóth Zsombor)

„Feri a Netflixet lenullázta.” (Tomola Máté)


„Az egész osztály örült Feri sikerének. A film fantasztikus volt, büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen tehetséges osztálytársunk van.” (Bíró Zsófia)

„Szerintem a program jól összehozta az osztályközösséget. Tetszett, hogy Feri filmjét ott néztük meg együtt. Nagyon jó volt, hogy a film után beszélgetni tudtunk Ferivel a film elkészítésének titkairól.” (Türk Roland)

Az Agrárminisztérium a korábbi évek hagyományát követve 2021-ben is országos fotópályázatot hirdetett Az Év BISEL Fotósa 2021 cím elnyerésére. A 7-12. évfolyamos diákoknak szóló felhívás a következő volt:

„Fedezd fel, ismerd és fotóiddal mutasd is meg a közeli vízfolyások sokszor szemünk előtt rejtett, titokzatos élővilágát! Célunk az is, hogy ne csak a fényképezőgép objektívjén át lásd és örökítsd meg ezeket a vízi és vízparti élőlényeket, hanem az is, hogy ülj ki a vízfolyás partjára és merülj el a természet szépségében, sokszínűségében és légy annak oltalmazója, védelmezője.”

A 2021. évi verseny I. és III. helyezettje a 10-12. évfolyamos korosztályban ugyancsak Kriska Ferenc lett a „Makrogerinctelenek” kategóriában A csalárva bolharákokra vadászik és Lakócsöves tegzeslárva című fotóival.

A fotópályázat oklevelei

Csikós Judit

A Könyves minden diákja, tanára nevében sok szeretettel gratulálunk Ferinek az elért eredményeihez. Engedélyével csatoljuk a linket, ahol megnézhetitek a pályázatra készített filmjét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése