Október első hétvégéjén a
felvonulással ünneplik meg világszerte Assisi Szent Ferenc - az állatok és a
természet védőszentjének – napját. Az állatokkal, főleg madarakkal ábrázolt szent nemcsak
értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13.
század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz
minket, legyen az élő vagy élettelen.
Assisi Szent Ferenc legendájának egyik legismertebb része a
gubbiói farkas története. Ezt az első magyar nyelvű könyvben, a Jókai
kódexben is megtalálhatjuk.A szöveghez kattints ide!
"Hallgassatok, én drágalátosim: Ez farkas, ki itt előttetek áll, fogadá
én nékem és fogadásábalól hitet ada, ti véletek békességet tenni, és
sonha meg nem sért titeket valamiben, ha minden napon fogadtok néki
adnia elég eledelt. És én az farkasért kezes lészek, hogy békességnek
kötetét erősen megtartja.” (Jókai kódex)
Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál Giotto freskóján |
Mint ahogy nevében foglalja, az Állatok Világnapján az
emberiséget körülvevő házi- és vadonélő állatok szeretete, védelme a
rendezvények tárgya. Magyarországon az állatvédelem szakértői, az
állatkertek, állatmenhelyek, vadasparkok vesznek részt az országos
rendezvénysorozaton. A családi rendezvények célja, hogy ne csak az
Állatok világnapján, hanem egész évben éljünk harmóniában a minket
körülvevő élőlényekkel és a természettel.
(A részletes programajánlót megnézheted itt.)
A Budapesti Állat- és Növénykert (részben a világnaphoz kapcsolódva) október 1. és 5. között rendezi az Állatszeretet Fesztivált. A rendkívül színes kínálatban mindenki találhat kedvére valót: lehet kézműveskedni, meg lehet ismerkedni a nemzeti parkok világával, lehet madáretetőt festeni, és természetesen nem maradhat el az állatokkal való közvetlen találkozás sem a Tapizoo program keretein belül. Szombaton és vasárnap a Varázshegyben különleges kiállítás mutatja be az Antarktisz csodálatos világát.
(A program .pdf formátumban letölthető innen.)
Mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése