Szombaton Vörös-kőre kirándultunk egy lelkes Könyveses csapattal. Hála a csapat aprajának - no meg a túravezetőknek, Ágoston Éva és Pej Zsuzsa tanárnőknek -, szinte felszaladtunk a nem kevés emelkedő leküzdését megkövetelő kilátóhelyre.
Szeretek kirándulni. Kiszabadulni a város forgatagából, a mindennapok zűrzavarából, a zajból és a benzingőzös forgalomból...Miért is?
Ha nekiindulsz az erdőnek, egy más világba csöppensz. Az erdő titkokat rejt. Távolról oly homogénnek tetszik, ha viszont belépsz és figyelsz, sok apróságra leszel figyelmes, amit távolról nézve nem láthatsz: gombák bújnak meg az aljnövényzetben, a réten virágok virítanak, a fák kérgén feltűnhet egy havasi cincér, a lábad előtt egy pocsolya izgő-mozgó életébe leshetsz be. Ha szerencséd van, még őzet vagy nyulat is láthatsz, de lehet, a lábnyomukat fedezed fel az úton, amit éppen taposol. Ha fülelsz, hallhatod a harkály kitartó kopogását, az állatok neszezését, nyáron a tücskök állandó ciripelését, ősszel a szél zúgását.
Aztán kiérsz a tetőre és szétnézel: minden olyan másnak hat. Fentről nézve minden, ami odalent olyan fontosnak tűnt, távoli és a nagy egész apró alkotórésze. Látod a hegyeket, a városokat, a kanyargó folyókat vagy a csendesen pihenő tavakat, kis pocsolyákat. Fent-lent, közel-távol, fontos-érdektelen....minden megfordul.
Vadgesztenye, mezei árvácska, apró veronikavirág, őszi kikerics, őzlábgomba és még sok más, óriási fehér, barna vagy piros kalapos gomba, a Dunakanyar párában úszó látványa..... Ez alkalommal ezek a "szerzemények". No meg hogy letüdőztük az erdei levegőt, és hallgattuk az erdő csendjét. Ez utóbbit leginkább. ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése