2013. október 6., vasárnap

Október 6-án

"Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!" (Kossuth Lajos, 1890)

A szabadságharc leverése után megkezdődött a Haynau vezette - egy éven át tartó - véres megtorlás. Ennek első lépése volt a tábornokok aradi, és Batthyány Lajos miniszterelnök pesti kivégzése 1849 október 6-án. [...] 
Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor): Lázár Vilmos, Gróf Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő tábornok, Schweidel József. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek. Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után): lovag Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezićh Károly, Nagysándor József, Gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Gróf Vécsey Károly. [...]
A kivégzést követően elrettentésül az elítéltek holttetemét közszemlére tették ki. Október 6-án este az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottak testét levetkőztetve a bitófa tövébe helyezték, majd melléjük döntötték a bitófák oszlopait. (Forrás itt.)
 Fájl:Aradi13.jpg
Az ítélethozatalról és a kivégzésekről olvashattok a Rubikon honlapján is itt.
Hernádi Zsolt tanulmányát, melyet az aradi vértanúk asszonyairól írt, itt találjátok meg.

A Magyar Hadtörténeti Múzeum számtalan személyes tárgyat őriz a szabadságharc utáni időszakból. Található ezek között egy apró színes gyöngyszemekből fűzött, bőrrel bélelt  karkötő, melynek zárószerkezetét részben egy 1849. évi ezüst hatkrajcárosból alakították ki. Hossza 188 mm, szélessége 43 mm. A karkötőt fiatalon, alig tíz évesen, Reök Emília készítette.(Későbbi férje, Hofmann Gula anyai nagynénje volt Buchwald Franciska, akit Ruszkabánya főterén Haynau megvesszőztetett.) A karkötőn fekete mezőben nefelejcs koszorú keretezi a középütt sorakozó arany színű kilenc betűt. A kilenc betűben tizenhárom aradi vértanú neve rejlik.
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEivj9OXhjulEtv9Hft3LTeqimQWkNB7gyEMm_XLcAaHnrMqq0akvu2ngrWBgvJz60LyGb7POpfdostvUhW6XaGOdZAgOOotttZabWrJ8knQQQOsjvZ0UcZ1MBBX08cQJ_lx091SkcDllqrn/s1600/ari1.JPG
Jól olvashatók a betűk: PVDTNAKLS

A karkötőn látható összeolvashatatlan betűk a kortársak számára, mind magyar mind német nyelven közismert utalást rejtettek.
Pokol Vigye Dinasztia Tetteit, Nemzetünk Átka Kísérje Léptöket Sírjukig
vagy
Pannonia Vergiss Deine Toten Nicht, Als Kläger Leben Sie
(Pannónia ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők)
(Forrás és további információk itt találhatók.)

1 megjegyzés:

  1. Faludy György: Október 6.

    A vesztőhelyre sáros út vitt
    és kikericsek kékjei.
    Száz év, s meghaltam volna úgyis-
    vígasztalódott Vécsey.
    Lahner György sírt s a földre nézett,
    Damjanich szekéren feküdt,
    Leiningen felmentő honvédek
    árnyát kereste mindenütt.
    S a táj olyan volt, mint a fácán:
    tarlók, fák vérző foltjai,
    és ők, tarkán, libegve, hátán:
    elhulló, bús-szép tollai.

    Aradon így. A pesti téren
    is ütötték a dobokat,
    de ő; nem félt, csak arca széle
    vetett rózsálló lobokat.
    Mosolygott. Mi bánta, hogy vége?
    Branyiszkónál nevét az égre
    karcolta kardja, a híres.
    Ez volt Dembinski hadsegéde,
    Abancourt Károly ezredes.
    S mi elfeledtük. A miniszter,
    bár hívták, maradtak egyedül.
    - Az Al-Dunán szólt mély a gázló
    s vénember már nem menekül.
    Leszek bitófán harci zászló,
    ha sorsom ezt így rótta ki-
    s habár magyar volt Csány László,
    úgy halt meg, mint egy római.

    A többit, mintha friss, mély sebből
    fröccsen szét érdes csepű vér,
    Kuftsteinbe, Grácba, Josefphstadtba,
    Olmützbe vitte a szekér.
    Húszan egy odvas pincelyukban,
    nehéz bilincsben, pipájukkal
    egyensúlyozták magukat:
    így éltek, sakkoztak, dohogtak
    és elmélkedtek, jó urak.
    Kegyelmet vártak s forradalmat,
    áldottak-átkozták a hont
    és írtak vert hadakra verset,
    tábornok Bemre disztichont.

    Volt, aki bírta; más kivénhedt;
    olyik megőrült, de az élet
    sodrából mind-mind kiesett.
    Kinn szöszke osztrák hadnagyoktól
    gömbölyödtek a hitvesek.
    S az ország rothadt. A rabságot
    mindjárt megszokta s elfeküdt
    a földön, mint télvízkor vágott,
    rózsás rügyekkel tele bükk.
    E rügyből egy se bontott zászlót:
    a nagy tavaszi láz heve
    kilobbant, múló szalmaláng volt
    vagy átköltözött másfele,
    Londonba, New Yorkba, Turinba
    és hûs lidércként messze táncolt.

    Száz év s a magyar börtönéjjel
    nem változott száz év alatt
    Száz év s az első fordulóra
    ébredtetek és lassan róva
    a lépést, méláztatok róla,
    mit hozott Világos, Arad:
    száz év hűséges ingaóra,
    én folytatom járástokat,
    mások járják lépéstetek,
    s míg árnyékunk a kőpadlóra
    hull hány nap, hét és hónap óta!
    s kihúnyunk, pisla mécsesek:
    sok szép magyar fej, hervadt rózsa,
    Lonovics! Barsi! Berde Mózsa!
    árnyatok felénk integet.

    VálaszTörlés