"2026. augusztus 26-án reggel 8 órakor
gombosszegi otthonában elhunyt Nádas Péter."
11 szó, egyetlen mondat, egy rövid, szűkszavú hivatalos közlés.
Mégis megállt tőle egy pillanatra minden.
Visszakérdezel egyszer, kétszer. Nem lehet...
De a válasz mindig ugyanaz a 11 kemény szó.
Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista volt. Első műve (A Biblia című regénye) 1967-ben jelent meg, 1979-től csak az írának és az írásból élt. Legismertebb alkotásai többek között az Egy családregény vége (1977), Emlékiratok könyve (1986), Az égi és a földi szerelemről (1999), Párhuzamos történetek (2005) stb. Utolsóként a Halott barátaim című kötet jelent meg tavaly novemberben.
Én egyetemista koromban olvastam először Nádast, az Egy családregény vége volt az első találkozásom vele. Későbbi "találkozásaink" közül nekem egy igen rövid műve lett a kedvencem, a 2016-ban megjelent Az élet sója című könyve. Karcsú kis kötetben furcsa, izgalmas szöveg valódi főszereplő és tulajdonképpen történet nélkül. (A blogon akkoriban írtunk is róla, ITT elolvashatod.)
"A hivatás az én szóhasználatomban a tevékenységre való alkalmasságot jelenti, amit alapos gyakorlás és tanulmány előzött meg, és egy műhely vagy testület, valami olyasmi, mint a középkori kőművesek és kőfaragók közössége, a loge maçonnique vagy a Bauhütte valamilyen formában megerősített. Igen, az illető személy művelheti hivatását. Ez még akkor is így van, ha a szabad művészetek gyakorlására senki nem a szomszédjától kér engedélyt, és még a szeretőjére sem hallgat eléggé.
Valami olyasmi, aminek a görög antikvitás szerzői szerint tyché az egyik, techné a másik ingredienciája, a sorsom és a metódusom. Spirituális értelemben gratia vocationis, a lélek Isten vagy az istenek által adományozott hajlama, ma inkább adottságnak, képességnek mondanánk, ami a megajándékozottat valamelyest el is választja a többiektől. [...]
Szerzetesi munkában eltelt egy élet, de inkább azt szoktam róla mondani, hogy csaknem teljesen letöltöttem hosszú börtönbüntetésemet, és még barátokkal, kollegákkal is ritkán lehetett ilyesmiről szót váltani – olykor Mészöly Miklóssal, olykor Esterházy Péterrel. [...]
Minden áldott napon tárgyakkal dolgozom, de nem állítanám, hogy ne találkoztam volna a semmivel. Reggel nyolckor az asztalomnál ülök, kivételes esetekben hatkor, olykor hajnali négykor, mikor a rendházakban és a kolostorokban elhangzik az első matutinum. Délig biztosan fel nem állok. Nem eszem, nem iszom, telefonjaim ki vannak húzva a világból. Fiatalon kettőig, olykor háromig dolgoztam egyhuzamban. Elégedett lehet velem a rendfőnököm. Mármint a lelkiismeret, a tudattalan, a felettes én vagy a felelősség tudata, amelyek az elégedettségi viszonyokat hírből sem ismerik. Ami azt jelenti, az elégedetlenséget sem ismerik. [...]
Több mint hat évtizednyi munka, azaz a nyelv előtti és a nyelven túli létérzékelés különbségtételének tapasztalatával a múzsák tevékenységéről mindenesetre annyit mondhatok, hogy csók biztosan nincs. Se szájon, se homlokon. "*
Nádas Péter világszerte is ismert magyar író volt, akinek műveit számtalan nyelvre lefordították, munkásságát több külföldi irodalmi díjjal is elismerték, évek óta emlegették nevét a Nobel-díjjal kapcsolatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése