A Lánchíd születése

1832-ben ezen a napon alakult meg gróf Széchenyi István kezdeményezésére a Hídegylet. A Hídegylet feladata lett mind gazdasági, mind politikai téren a vállalkozás problémamentes véghezvitelének biztosítása, valamint a közvélekedés megnyerése céljából a megfelelő propaganda előkészítése. Széchenyi elsőként a tehetősebb pest-budai polgárok segítségére számíthatott, így a Hídegylet tagjainak túlnyomó része a legtöbb adót fizető polgárok közül került ki. A Lánchíd létrejöttében jelentős szerepe volt Pest egyik leggazdagabb emberének, a török hódítások után Magyarországra települt görög kereskedőcsalád leszármazottjának, Derra Anasztáznak, és Sina György bécsi bankárnak, a később létrejött Lánchíd Részvénytársaság megalapítójának. Az egylet elnöki tisztségét báró Steinlein Eduárd töltötte be, aki a bajor király követe volt, az alelnöki posztot Széchenyi töltötte be.

(Forrás és további részletek itt.)

A Lánchíd építkezési munkálatai végül 1839-ben kezdődtek el, az elkészült hidat pedig a szabadságharc leverése után Haynau adta át 1849-ben.

A világ legszebb hídja éjjel...

.... nappal

Amikor 1842-ben lerakták a Lánchíd alapkövét, Kossuth Pesti Hírlapja így írt:

"És már most a híd nem hypothezis többé; alapja letéve s vele egyszersmind egy nagy elv lőn szentesítve; mert institutioinknak ezen első találkozása az örök joggal, legelső kövét tevé le a polgári egyenlőségnek, legelső lépést tőn a terhek közös viseletére. És e híd, melyet annyi küzdés és várakozás után végre csakugyan létesülni enged a magyarok istene, legyen intő kéz, melly előttünk az ember és polgár kötelességének ösvényére mutasson. Eljövend egy szebb kor, midőn ennyi küzdelmet mellyekkel jövendőnk előkészítésében megvívnunk kell, nem igénylendenek többé az utó nemzedéktől illy erőmegfeszítést, midőn a jelennen kivetett magnak érett gyümölcseit élvezendik az utók, és akkor e híd emlékül álland, egy lehúnyt nagy időre emlékeztetvén az utókort, midőn a polgárnak lemondással és a jelennek nélkülözésével kell a boldogabb jövendőért harcolnia; és akkor ezerszeres fényben ragyogandnak azon jelesek nevei, kik soha nem csüggedő lélekkel munkálkodnak e hon jövendőjén, millió ajak magasztalandja nevét a nagy honfinak, ki a tespedés és elaljasultság korában merészen emelé föl férfiszavát, villám gyanánt szórta az igazságot az alvó nemzet közé, ki fáradatlan munkássággal igyekezett jólétet teremteni e honban, s ki sikerrel koronázott tetteivel dicsöbb emléket építe magának, mint minőt nekie a művészet nyújthatna."

(Pesti Hírlap,  1842. augusztus 24.)