2016. február 2., kedd

Könyves-diákok a PPKE tanulmányi versenyén

Tegnapi bejegyzésünkben azt ígértük, jó híreink lesznek mára is. Bizony vannak is jó híreink, ráadásul nem is akármilyenek!
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara idén is meghirdette országos tanulmányi versenyét. A Kar honlapján olvasható tájékoztató szerint idén az angol nyelv, magyar irodalom, történelem és matematika tantárgyakban kiírt versenyre közel 400 diák nevezett be októberben. Közülük a legjobb 40 (tantárgyanként 10-10) jutott a szóbeli döntőbe.
Idén két tantárgyban is indultak Könyves-diákok, akik kitűnő eredménnyel szerepeltek.
Pádár Anna
Magyar irodalomból Pádár Anna, a 12. D osztály diákja vett rész (idén már második alkalommal) a versenyen. Írásbeli feladatai alapján bejutott a tízes döntőbe, amit 2016. január 22-én, a Magyar
Kultúra Napján rendeztek. Anna (akinek aznap volt a szalagavatója is) ezen a fordulón is sikeresen szerepelt, s végül mindössze 3 ponttal maradt le a dobogóról.
Nagyon sok szeretettel gratulálunk Annának ehhez a ragyogó eredményhez, amit hatalmas befektetett munkájának és óriási elszántságának köszönhet.
No meg egy kicsit az osztálytársainak is. A zsűri döntésénél külön figyelembe vették és pluszponttokkal jutalmazták azt a tény, hogy az egyik előre elkészíthető munka (egy plakát) megalkotásakor Anna az egész 12. D-t munkára fogta, s ennek eredményeképpen egészen egyedi megoldás született. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon nem kellett győzködni a 12. D-t.)
A 12. D és a falanszter

Tavaly még csak egy indulónk volt a PPKE tanulmányi versenyén, ám idén új tantárgyban újabb próbálkozó is megmutathatta, mire képes: 
Történelem tantárgyból Nagy Antal indult el, s végül a 15. helyet szerezte meg
Ez önmagában is elismerést kívánó eredmény, de két további tény még jobban megvilágítja ennek jelentőségét. Antal mindössze 2 ponttal maradt le a 10. helyezett mögött, vagyis ennyi kellett volna még a döntőbe jutáshoz. Neki azonban bőven lesz még ideje próbálkozni, mivel egyelőre csak tizedikes (a 10. C osztály tanulója), s így a 11-12. évfolyam számára kiírt versenyen elért helyezése még inkább figyelemre méltó.
Nagy Antal és a király

Szívből gratulálunk mindkét Könyves-diáknak, s egyúttal biztatunk mindenkit, hogy jövőre bátran próbálkozzanak ezzel a nagyon érdekes és rendkívül korrekt versennyel, hadd készüljön még több fotó az egyre elégedettebb Könyves Kálmán társaságában!

 A humán munkaközösség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése