1817. március 2-án született Nagyszalontán Arany János.
Emlékezzünk rá egy versével, amit unokájáról, Széll Piroskáról írt 1877-ben.
(Piroska akkor 12 éves volt.)
Növünk együtt
Soknak lettem már, hogy élek,
A szemében szúró tüske:
De van még egy kicsi lélek,
Aki rám hiú és büszke.
A szemében szúró tüske:
De van még egy kicsi lélek,
Aki rám hiú és büszke.
Ez, hogy nevem is volt "hurcán",
Most eszmél csak, most tanulja:
S lesi már, ha megy az utcán,
Rámutat-e mások ujja.
Most eszmél csak, most tanulja:
S lesi már, ha megy az utcán,
Rámutat-e mások ujja.
Eddig együtt voltunk gyermek,
Én másod-, ő első ízben:
Épűltek fa-tornyok, termek,
Pacskolódtunk porban, vízben.
Én másod-, ő első ízben:
Épűltek fa-tornyok, termek,
Pacskolódtunk porban, vízben.
De, hogy ő nőtt, én is nőttem;
Alig ismerünk egymásra:
Ő kisasszony lett előttem,
Én meg neki óriássa.
Alig ismerünk egymásra:
Ő kisasszony lett előttem,
Én meg neki óriássa.
No, engedjük kedvét telni,
Ha okos lesz, majd elhagyja; -
Legalább még nem szégyelli
Hogy én voltam... a nagyapja.
Ha okos lesz, majd elhagyja; -
Legalább még nem szégyelli
Hogy én voltam... a nagyapja.
 |
| Arany János fényképe az 1860-as évek végéről |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése