Alessandro Baricco: Selyem

Baricco kortárs olasz író, több regényét olvashatjuk magyarul, A Selyem című kisregénye hozta meg számára a világhírt 1996-ban. Ha a történet keltette benyomásaimat néhány kifejezéssel kellene jellemeznem, talán az alábbiak jutnának elsőként az eszembe: utazás, visszatérés, szerelem, vágyakozás, szeretet. Olyan ez a könyv, mint maga a selyem: könnyű, szépséges, simogatóan lágy, ugyanakkor benne rejlik a titokzatosság, különlegesség súlya is, ami évezredek óta övezi ezt az anyagot, és ami annyi viszályt, konfliktust, bajt okozott a világ sok táján. És hogy miről szól? Az események 1861-ben veszik kezdetüket egy francia kisvárosban, Lavilledieu-ben, ahol Hervé Joncour éli a maga megszokott mindennapjait, mígnem a sors összehozza Baldabiou-val, és azt teszi, amit ez a különös ember mond neki: útnak indul, hogy selyemhernyópetéket szerezzen be Egyiptomból. Amikor az onnan származó petéket járvány kezdi pusztítani, új beszerzőforrás után néznek. A lavilledieu-i selyemgyártók konzorciuma úgy dönt, hogy a legvédettebb és legautentikusabb helyről próbálnak újakat hozni: egyenesen Japánból. Japán ekkor még nagyon szigorúan őrzi titkait, nem létesít kereskedelmi kapcsolatokat a világ más országaival, a főszereplő mégis belevág. És ezzel kezdetét veszi a mintegy húsz évig tartó utazások és visszatérések sora, ami nem csupán és nem elsősorban a selyemről, de otthon hagyott szép feleségéről és a Japánban meglelt titokzatos és ismeretlen lányról szól… És hogy hová vezetnek ezek az utak, az derüljön ki magából a történetből!

És kedvcsinálóul egy mondat a regényből:

„Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika.”

Jó olvasást kívánok!