Pár szóban a Nyugat szerkesztőjéről

1929-ben ezen a napon vetett véget életének Osvát Ernő, a Nyugat című folyóirat legendás hírű szerkesztője, aki nélkül a lap és a századelő irodalma is (minden bizonnyal) más utat járt volna be. 

Irodalmi és színházi kritikák írásával kezdte pályafutását, 1902-től egy évre átvette a Magyar Géniusz szerkesztését. 1905-ben Fenyő Miksával együtt elindította a Nyugat elődjének számító, csak néhány számot megélt Figyelőt, mely a későbbi szerzői és szerkesztői gárda alapját adta: itt volt már Ady, Kaffka Margit, Kosztolányi, Gellért Oszkár.

A Nyugatindulásakor hozzájuk csatlakoztak új felfedezettjei, köztük Móricz, Babits, Füst Milán, Tersánszky. Működése alatt legfontosabb feladatának tekintette új tehetségek felfedezését; a legtöbb támadás is emiatt érte. Elvei mellett következetesen kitartott, akár saját egzisztenciája vagy a Nyugatfennmaradása kockáztatásával is. Hatvany Lajossal 1912-ben párbajig éleződött a szerkesztés körül támadt nézeteltérésük.

A Nyugatot élete végéig Osvát szerkesztette, függetlenül attól, hogy a neve hogyan szerepelt a címlapon. Kizárólag ennek a tevékenységnek élt, ő maga szinte semmit nem írt többé.

1923-ban, működésének 25. évfordulóján a Vígszínházban, majd egy összevont Nyugat-számban 90 pályatársa köszöntötte, de az irodalmi közeg változásai, a szerkesztőségen belül élesedő konfliktusok felőrölték erejét. Magánéleti tragédiák is érlelték végső elhatározását: tüdőbeteg leányának halálát követően szíven lőtte magát.

 

"Az ő kritikája elsősorban az élet szolgálatában állott. Nem hiszem, hogy élt valaha is ilyen életszerű kritikus. Minden volt számára a kézirat, melyet bírált, akkor nem számított se ő, aki olvasta, se az író, aki írta, csak az érték. Emellett lázasan izgatta az az ember, aki írta, sőt tulajdonképpen csak ez izgatta, ennek az embernek az élete… Minden foglalkoztatta, ami rá vonatkozott, hónapos szobája, keresete, cigarettája, kalapjának alakja, nyakkendőjének színe, kötése, csatja, egészen a kicsinyességig. Olyan kapcsolatban állt az összes írókkal, legtávoliabbakkal is, akikkel sohasem érintkezett, mint más a családja tagjaival, a legközelebbiekkel… Ítéletei a legteljesebb személytelenség és a legteljesebb személyesség szerencsés vegyülete, elfogulatlanság és elfogultság, irodalom és élet, elmélet és gyakorlat, ige és tett együtt, eszme, vérrel összeragasztva, s ezért oly helytállóak, jövőbe mutatóak. Kritikusi nagysága abban rejlik, hogy titokzatos módon, melynek kulcsa egyéniségében lelhető, mindig helyes mértékkel forrasztja az ellentétes elemeket eleven ötvözetté. Alkotó ítéletei voltak…."  (Kosztolányi Dezső)

(Forrás és további információk itt.)

Osvát Ernő kézírása