2014. március 31., hétfő

OKTV 5. helyezés!



Kis Márton 12.b osztályos diákunk a mozgókép- és médiaismeret OKTV-n 5. helyezést ért el. Kiemelkedő eredményére büszkék vagyunk, reméljük követőkre talál. Az ő beszámolóját olvashatjátok az alábbiakban.


            Tavaly, 11-ben érettségiztem mozgókép és médiából, és gondoltam akkor, hogy nekifutok az OKTV-nek is, nem a pluszpontokért (bár 100 pont jár a döntőbe jutásért, én nem olyan szakra megyek, ahol ezt beszámítják), hanem a gyakorlatért. Igazából ezek a nem-mainstream tantárgyakhoz kapcsolódó versenyek a tapasztalat miatt értékesek (és persze jól néznek ki az ember önéletrajzában). Előnye szerintem, hogy önálló és kreatív munkát igényel, nem megtanult sablonokat kell követni, hanem a saját műveltségre építve kell dolgozni. A tantárgy felemás helyzete (viszonylag új tantárgy) miatt, mind az érettségin, mind az OKTV-n nagyobb teret kap az ember érett gondolkodása, és inkább a tájékozottságra helyezik a hangsúlyt. Természetesen fel kell rá készülni, szükséges egy filmes alapműveltség (szakirodalom, filmtörténet), de ha az embert érdekli a tantárgy, esetleg filmezéssel/médiával akar foglalkozni, akkor ez nem okoz akadályt. Én például úgy készültem föl, hogy kaptam Szakács tanárnőtől egy listát szakirodalomból és alapfilmekből. Elkezdtem szelektálni innen, olvastam szakkönyveket, rendezői önéletrajzokat, néztem rengeteg filmtörténeti klasszikust, és persze az érettségi miatt már volt egy rutinom. Én mindig is filmezéssel akartam foglalkozni, úgyhogy ez körülbelül olyan volt, mintha egy kezdő focistának focit kellene néznie a tévében.
            A verseny három részből áll. Az első fordulóban kell készíteni egy 6-8 oldalas esszét, illetve egy videót. Adva volt 3-3 lehetőség, amiből választani kell egyet-egyet, én a Toy Story 2-ről és 3-ról írtam elemzést, illetve csináltam egy 12 perces dokumentumfilmet az érettségizők problémáiról. A második fordulóban egy filmelemzést, illetve egy média témájú esszét írtunk. A harmadikban pedig vitázni kellett egy másik versenyzővel az előző fordulóban készített esszékről, majd a feladat egy fotósorozat  elkészítése volt megadott témáról a helyszínen, amit később prezentálni kellett.
            Az egész verseny alatt, de főleg a döntőben kreatívan kell dolgozni. Sajnos, ha a saját ízlésed nem egyezik a zsűriével, akkor meg vagy lőve. Igyekeznek objektívek maradni, de érződik a szubjektivitás. Végülis egy ilyen tárgynál, nem lehet kizárni a saját véleményt. A verseny egésze alatt nagyon sokszor szembesül az ember a saját hibáival, emiatt erősen jellemformáló. Nagyon sokszor kell szembenézni azzal, hogy mit rontottál el. Emellett sok hasonló érdeklődésű emberrel ismerkedsz meg.
            Szóval tényleg érdemes belevágni, ha érdekel a tantárgy. Gyakorlatot szerzel, magadat is képzed, emberekkel ismerkedsz meg. Megéri a sok munkát.

Projektmunkám: https://www.youtube.com/watch?v=87OyMtcQIj8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése