2016. július 1., péntek

Duna-menti biciklis tábor 2.0

Véget ért a Könyves-nyár legnagyobb szabású rendezvénye, 
a 20. biciklis tábor.
A facebookos kép június 24-én
Idén a közel 140 táborozó (diák, segítő és tanár együtt) Szekszárdról indulva a Könyves épületéig kerekezett, miközben a 8 nap alatt összesen 44244 km-t tekertek le.
Fantasztikus de nagyon nagy vállalkozás volt az idei tábor. Három szálláshelyen, két átköltözéssel és egy hazahurcolkodással tarkítva igazi kihívás elé állítottuk a táborozókat. De sikerült, méghozzá nem is akárhogyan. A biciklis tábor néhány ember álmaként született, s az első alkalommal mindössze 28 fős volt. Ma ez egy igazi nagy vállalkozás: idén 138 résztvevővel, 8 autóval, rengeteg segítővel, öregdiákkal érkeztünk haza. De a lényege még mindig ugyanaz:
sport-kultúra-szórakozás:
ez a biciklis tábor.
Kiosztásra váró pólóhegyek (Zsolnai Dóri fotója)
A 2016-os jubileumi tábor a Duna mentén haladt Szekszárdtól Budapestig. Eleinte a szokásoknak megfelelően 3 túra indult reggelente: egy kicsi, egy közepes és egy nagy. A tábor második felére azonban a kis túra gyakorlatilag megszűnt, s mivel ezeket az utakat is középtúrának tekintette a táborvezetőség, idén minden táborozónk, aki végig kitartott, kapott színes pólót is.
A nyolc együtt töltött nap alatt nagyon sok szép és érdekes helyen jártak a táborozók. A teljesség igénye nélkül például jártak a Sió duzzasztógátjánál, Sárszentlőrincen a Petőfi-házban és a Lázár-házban, jártak a Szelidi-tónál, kisvasútoztak a gemenci erdőben (ahol, bár nem akartak, mégis megismerkedtek a bögöly nevű állattal), megnézték az ún. alföldi Duna-kanyart, az igazán vállalkozó kedvű nagy túrások, pedig akik a sárga pólóra hajtottak, egy nap még az agárdi strandig is eltekertek.
Indul a kis túra Bogyiszlóról
Bár a tábor útvonalai szokás szerint most is előre le voltak járva, azért adódott néhány érdekes pillanat: aligha fogják elfelejteni például a nagy túrások azt a bizonyos géderlaki túrát, ahol kénytelenek voltak a vállukon-hátukon felcipelni a biciklit, ha tovább akartak kerekezni.
Lépcsőzik a nagy túra
Az utolsó nap a befutó napja azonban végül mindenért kárpótolhatta a 8 napig bicikliző táborozókat. A segítők és a táborban ott nem lévő, de lelkes barátok segítségével valódi táborzáró hangulat teremtődött a Könyves gyönyörű épületének udvarára. Ide érkeztek meg a biciklisták 18:03-kor, s elkezdődhetett a táborzárás az igen nagy számú érdeklődő (szülők, rokonok, barátok) jelenlétében.
Íme a befutó pillanatai..:


Oravecz Petra fotói
Minden bicikliző táborozónak szeretettel gratulálunk! 
Hordjátok büszkén a pólóitokat, mert megdolgoztatok érte!
Minden résztvevőnek, segítőnek, előkészítőnek köszönjük a sok-sok munkát, a rá / ránk fordított időt.
Táborlakók, ne csüggedjetek, 
már csak kb. 358 nap, és kezdődik a 21. tábor!
Mindenkinek szép nyarat kívánunk!
A fekete alapon zöld képeket Brassányi Máté készítette. Köszönet érte!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése