Umberto Eco képeskönyve

    Általános iskola első osztályából emlékszem a matematikakönyvünkből egy feladattípusra. Volt egy "gép", amibe betettek egy számot, a végén kijött egy másik szám, és azt kellett kitalálni, vajon mi történt közben. Nem én voltam a legügyesebb ebben a feladatban, de izgalmas rejtvény volt számomra.

    Umberto Eco Leona királynő titokzatos tüze című könyve olvasásakor valami hasonló gondolat suhant át a fejemen: adott egy ember, akivel történik valami, és az eredmény egész más, mint a kiindulás volt. Mi történt vele? 

    A regény főhőse egy hatvan év körüli antikvárius, aki kómából ébredve kénytelen újra tabulni az egész életét. De nemcsak azt, hogyan kell fogat mosni, autót vezetni, vagy az unokáival játszani, de azt is, ki is ő valójában.

    Egyszerre izgalmas és rémületes kérdést fogalmaz meg a könyv: mitől leszek én ÉN? Az emlékeimtől? A tanult dolgaimtól? Az érzéseimtől? A kultúrától, amibe beleszülettem? Vagy attól a kultúrától, amit már magamtól tanultam hozzá? És mi van akkor, ha ezek egyik elveszik? Hova lett? Megtalálhatom újra? És ha megtaláltam, újra én leszek ÉN?

    A Leona királynő titokzatos tüze sokféle és sokrétű regény. Én-regény, mert azontúl, hogy a pszichológia egyik örök kérdését, az egyéniség mibenlétét boncolgatja, tele van önéletrajzi utalásokkal. 

    A szó metaforikus értelmében utaztató regény is, időben, térben és lélekben is megmozgatja az olvasót. 

    Mindezek mellett történelmi regényny is, mert a gyerekkori emlékek után kutató főhős az 1930-as évek Olaszországát idézi fel, főleg a mindennapokon és a diákkor jelenetein keresztül. 

    Lehetne még sorolni tovább a műfaji kategóriákat, de valahogy mégsem tudom egyikkel sem megragadni a lényegét ennek a könyvnek. Talán érzékeltetni tudja a összetettségét, ha megemlítem, hogy mennyire elképesztett a magyar fordítás színvonala. Barna Imre hihetetlen szép munkát végzett. Olaszul nem tudok, de ha csak arra gondolok, hogy a regény némelyik hosszú, féloldalas, vagy még hosszabb mondatában mennyi intertextuális utalás van, akkor nem tudok nem a legmélyebb tisztelettel szólni a regényről és a fordtásról is. 

    Csak egy kiragadott példa a sokból: 

    "Üres ugyanis nem volt a fejem, csak úgy kavarogtak benne a mások emlékei, egy meleg tavaszi estén, az alkonyat órájában, az emberélet útjának felén, magánosan, mélázó baktatással vánszorogva [...], Ábrahám nemzé Izsákot, Izsák nemzé Jákobot, Jákob nemzé Júdát, Roccót és fivéreit, egyszer elmúlt régen éjfél, ekkor láttam meg az Ingát, a Comói-tó déli nyúlványát leszarták a legyek, [...], olaszok, testvérek, ti rabjai a földnek, [...] ó, Hold, hová vonulsz, oly szép vagy, állj, maradj velem, I am lost! - suttogta milady Róma harci árka fölött, a jobb szélről az első volt a sorban, La Mancha egyik falujában, dús fejét magas Palatinra hajtva, nyár, tenger s havasok közt jajong, busong a tájon egy perzselő februári délelőtt, és mindjárt este lesz, most rajtunk a sor [...], parázna, vérnősző barom, hajnalodom, ne kérdezd, kiért szól a tavalyi hó, [...], római nemtő, férfiuról szólj nékem, John Anderson, szívem, mint egy virág, olyan vagy, a csókodra szomjazom én, mert hí a citromok hona, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak, micsoda nagyszerű dolog, amikor én írok önnek, haragot, istennő, zengd üde, mámoros ajakkal a szent harcot, a vezért, [...], téged magasztal füstben a kis herceg, kezdetben vala a föld, s ahogy megdermedett, elfújta a szél, Licht mehr Licht über alles, fényes a haja, holnapután bejöhetsz." (Európa kiadó, 2007) (Az aláhúzások tőlem vannak. Jó játék: ki mit ismer fel belőle?)

    Izgalmas könyv nemcsak a tartalma és a fordítás fenti is említett színvonala miatt, hanem azért, mert (ahogy néhol emlegetik is) Econak ez a műve egy képeskönyv (a borítón "képes regény"-nek nevezik), tele korabeli színes illusztrációkkal, plakátokkal, rajzokkal, amiknek az atmoszférateremtő hatása hihetetlenl erőteljesen érvényesül a regény egészében.

    Szép kihívás elolvasni. Nem azért, mert hosszú, hanem mert nem lehet közben nem gondolkodni: saját magamat vajon miből tudnám összerakni újra? Nekem mik azok az emlékeim, könyveim, fényképeim, amikkel újateremthetem magamat? És vajon újra tudnám magamat teremteni? Egyáltalán: akármám-e...?

Hannibál tanár úr

Színházba járni jó.  

HANNIBÁL TANÁR ÚR

Az Átrium Színház, a Kultúrbrigád és a KULT2 közös produkciója 

Színházba járni jó. Mert elvarázsol. Felemel. Megnevettet és megrendít. Jobbá tesz.

Pedig fáj.

Az előadás Móra Ferenc Hannibál feltámasztása című novelláját és ennek filmes adaptációját, pontosabban annak forgatókönyvét (Fábri Zoltán, Gyenes István, Szász Péter) jelöli meg alapjául.

A novella a két világháború között, a Horthy-korszak Magyarországán keletkezett.

A film 1956-ban.

Az előadás 2022-ben.

A Horthy-korszak Magyarországán a kultúra és az oktatás kiemelt szerepet játszott. A GDP 8-9 százalékáról indulva, Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége alatt a tíz százalékot is meghaladta. A miniszter humanista és európai gondolkodóként a kultúra felemelő voltát tartotta a legfontosabb erőnek a trianoni Magyarországon. Száz évvel később a GDP kevesebb, mint négy százaléka jut az oktatásra.

A történet: a tanításnak és emellett a tudománynak élő, egyszerű, őszinte és nagyon naiv tanárról szól: Nyúl Béla tanár úrról. Ír egy tanulmányt, amelyre senki sem kíváncsi, de amely egy véletlen folytán mégis reflektorfénybe kerül. Először hős lesz, majd nagyon gyorsan ellenség, sőt hazaáruló.

Hogy lehetséges ez? A harmincas évek Magyarországának jobbra sodródó politikai légköre, az egyre agresszívabb megnyilvánulások, az ellenségkeresés mindennapivá váló jelenléte új támadási felületet talál Nyúl Béla személyében. Mert végül is mindegy, ki az ellenség. A lényeg az, hogy őt gyűlölve közösségnek érezhessék magukat mások. A hangadó az az országgyűlési képviselő, aki egykor Nyúl Béla tanítványa volt, s akiről maga sem hitte, hogy valaha megtanul olvasni, aki kineveti "nevetséges fizetésből élő" tanárát, aki csak fölösleges valaminek tartja a kultúrát, a tudást, akinek pénze és hatalma van, aki bort iszik és vizet prédikál, aki erkölcstelen életet él, de ordítva hirdeti a hazafiságot, a "faj tisztaságát", az ősi erkölcsök erejét.

Nyúl Béla elbukik.

Mert ő az, aki támadható. Aki meghurcolható. Mert ő nem akar mást, csak tanítani. Aki nem tud más lenni, mint ami: tisztességes, őszinte, a humanista értékekért élő tanár.

Mucsi Zoltán lélegzetelállítóan formálja meg Nyúl Béla alakját. Még meg sem szólal, de testtartása, mozdulatai, tekintete már összeszorítják a szívünket: igen, a "nemzet napszámosa". S a többi színész is mind, mind nagyszerű játékával idézi meg a kort és hozza létre az azonnali konnotációt. Mert ilyen a jó színház: nem aktualizál, csak megteremti a gondolkodás lehetőségét. Megtiszteli és felemeli a nézőt.

Igen. Megint rólunk van szó. Itt és most. 2023. Magyarország.

Még ha fáj is.

Vidovszky György rendezése.

https://youtu.be/_TPM6VUMaJQ

A gyerekek és a mese (Emberismeret és etika érettségi)

Sziasztok!

Deák Eszter vagyok és idén, azaz 2023-ban érettségizem etikából. Erre az alkalomra készítettem el egy rádióműsort, amelyet ezen az oldalon tudtok meghallgatni. (A rádióműsor a bejegyzés alján lévő linkre kattintva érhető el.)

A műsor témája a gyerekek meseolvasási és mesenézési szokásai, melyet három részen keresztül járok körbe interjúalanyaimmal. 

Az első és második részben 4. osztályos gyerekekkel beszélgettem. Az első részben arról, hogy milyen módon szoktak mesékkel találkozni, majd a másodikban a mesékben megjelenő, számukra kedvelt értékekről hallhattok. 

A harmadik, egyben utolsó részben, Buda Klaudiával, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium iskolapszichológusával beszélgettem szintén az előző témákról egy kicsit tudományosabb megközelítésben, és a meseolvasás hatásairól is ejtettünk szót. 

Ha felkeltettem az érdeklődéseteket hallgassátok meg a munkámat!

A rádióműsor elérhető itt: DeákEszter_A_gyerekek_és_a_mese

Irodalom Másképp – diák- és tanárszemmel

 

Az Irodalom Másképp verseny ebben a tanévben is két fordulóból állt. Az első megmérettetés során egy választott kortárs irodalmi kötetről kellett ajánló kritikát írniuk a vállalkozó szellemű diákoknak.

Iskolánk döntőbe jutott 12. C osztályos tanulója, Papp Csenge összefoglalója a második fordulóról: 

A verseny döntőjére március 25-26-án került sor a budapesti Eötvös József Gimnáziumban. A feldolgozandó téma a ,,Lágertörténetek” elnevezést kapta. Erre két regény (Kertész Imre: Sorstalanság, Visky András Kitelepítés) és az ajánlott szakirodalom elolvasásával kellett felkészülni.

A közeg rendkívül bensőséges és baráti volt, csupa nyitott, irodalomkedvelő emberrel találkozhattam. Szombat reggel tanulói szemináriumokon vehettünk részt, két mentor vezetésével. A feladatlapokat is ekkor osztották ki, amiknek kidolgozására, mintegy 24 óra állt rendelkezésünkre, néhol étkezésekkel vagy egy esti játékkal megszakítva. Én személy szerint nagyon jól éreztem magam. Az előző évről ismerős arcokkal hamar egymásra találtunk, volt lehetőségünk jobban megismerni egymást. Az esszét és a szövegkollázst szinte egész éjszaka írtuk, alvásra nem igazán jutott idő, aminek a hiányát másnap jócskán megszenvedtük például az író-olvasó találkozón.

A meghívott, Dániel András személye kissé oldotta a lágervilág körül keringő gondolataink okozta stresszt. Kissé zavaró volt, amikor az ő könnyed stílusát figyelmen kívül hagyva nagyon nyakatekert kérdéseket tettek fel neki.

A nap végén került sor az eredményhirdetésre, ami kicsit elhúzódott, de nem bántam, sem ezt, sem azt, hogy nem nyertem semmit, mert értékes embereket ismerhettem meg, velük viszonylag sok időt tölthettem el és részletesebben foglalkozhattam két izgalmas művel, a Kitelepítéssel és a Sorstalansággal. Bátran kijelenthetem, hogy a Kitelepítés volt az utóbbi időben a legmeghatározóbb olvasmányom. Soha nem nyűgözött még le ilyen mértékben egy karakter, mint azt a könyvben szereplő Júlia tette. Egy csöppet sajnálom, hogy nem tudtam úgy megvalósítani az ötleteimet, ahogyan azt szerettem volna, (az biztos, hogy az időbeosztást nagyon meg kellene tanulnom végre). Mindenesetre nagyon tanulságos és élvezetes verseny volt, ha hamarabb értesülök róla, biztosan mentem volna már akár kilencedikben vagy tizedikben, sajnálom, hogy többet már nem mehetek. Nagyon ajánlom a többi diáknak, hogy amíg van lehetőség menjenek, kár kihagyni. 

Az Irodalom Másképp verseny a tanár szemével:

A verseny döntőjében a felkészítő tanárok sem maradtak szakmai programok nélkül. Szombaton és vasárnap is részt vehettünk a regényekhez kapcsolódó szemináriumokon, melyet Lakatos István középiskolai tanár és Mészáros Márton egyetemi oktató tartott. A foglalkozásokon többek között a lágert mint teret, az emlékezés szubjektivitását, a szövegekben fellelhető fordított nevelődési helyzetet, a hazatérés ambivalenciáját elemeztük.

Szintén mindkét napon sor került tanári szakmódszertani „órára”. Az első alkalommal Tóth László számolt be az általa az Apáczai Gimnáziumban vezetett vitaszakkörről, annak tanórai keretek közötti megvalósíthatóságáról. A feladatokat kipróbálva megtapasztaltam, milyen magasfokú koncentrációt, egyéni és csapatmunkát igényel az eredményes disputa.

Vasárnap Gyeskó Ágnes vezetésével megtudhattuk, hogyan, milyen módszerekkel nyerhet teret az irodalomórán az irodalomterápiás szemlélet. Számomra érdekes és izgalmas, ahogyan a szövegvilágok lehetőséget adnak a tanulóknak (és nem csak nekik) saját érzéseikről beszélni, vagy akár írni is azokról. Az érzések kifejezése pedig utat nyithat a megértéshez, a problémák megoldásához.

Csengéhez kapcsolódva, vele egyetértve szeretném még megjegyezni, hogy a befogadó, barátságos, irodalomszerető közeg nagyon inspiráló volt, magam is bátorítok Mindenkit, hogy vegyen részt a jövő évi Irodalom Másképp versenyen.

További részletek: https://www.facebook.com/e5vosszervezes

Könyvbemutató

Szeretettel hívunk és várunk Mindenkit a Könyves-diákok verseit, prózáit tartalmazó új kötet bemutatójára!

Részlet az Előszóból:

"Sokszor nem is gondoljuk, hogy a folyosón látott diákok mennyi érzést, szenvedélyt hordanak magukban. Milyen érzékenyen rezdülnek a világ dolgaira, mennyire mélyen érintik meg őket a tragédiák. Hogyan gyűjtik az alkotások élményanyagát!

És milyen finom formai eszközeik vannak!

Mennyi intelligencia, magabiztos mondatszerkesztés jellemzi a prózájukat, mennyi intuitív képalkotás, költői sokszínűség a verseiket. Jó látni, hogy vannak még olyan fiatalok, akik éreznek tehetséget és erőt az íráshoz és szívesen osztják meg alkotásaikat a nagyvilággal."

                                                                                                    Winkler Ágnes

                                                                                 magyar-történelem szakos mestertanár

Olvasni jó. Párhuzamosan is.

Olvasni jó.

Az olvasás mindig kétpólusú: a szöveg (lezárt, befejezett, múlt idejű) és az olvasó tevékenysége (jelen idejű, folyamatos, töredezett és szubjektív) között zajló interakció. Ugyanazt a szöveget másként fogadja be az összes olvasó, hiszen mindenki önálló egyéniségként értelmezi az író szövegét. 

 Vajon, mi történik akkor, ha két magyartanár (két különböző személyiség), ugyanazt a szöveget olvassa?

A folytatásért kattints az alábbi linkre!

Duplaszöveg_a_Kitelepítésről

Dr. Baranyi Beatrix és Pusztai Ágnes

Egy görög Toledóból

Amikor az ember olyan kiállításra megy, amit nagyon várt, két dolog történhet: vagy csalódik (mint a Bosch-kiállításon), vagy nem (mint a Rembrandton). Volt bennem egy kis izgalom a Szépművészeti Múzeum El Greco kiállítása felé menet: vajon ma melyik történik meg: a csalódás vagy az öröm? Szerencsére a második.

A Szépművészeti Múzeum nagyszabású kiállítása pontosan azt adja, amit ígér: El Grecot magát. A teljes képet. A már ismert kiállítótérben (ahol korábban a Bosch-kiállítás is volt) kényelmesen sétálgatva kísérheted végig a krétai ikonfestő életútját és művészi fejlődését a bizánci ikonográfiától az olasz reneszánsz felfedezésén át egészen a barokk kezdetéig. A rendkívül informatív, de nem túltengő kísérő szövegek pont annyit tesznek hozzá a képekhez, amennyit kell: egy kis kiegészítést, valami fontos szimbólum kiemelését, magyarázatát, vagy egy kis érdekességet. (Például megtudhatjuk, ki volt az a világhírű itáliai művész, akiről El Greco azt mondta: kiváló szobrász és építész, de festőnek pocsék. Meglepő lesz.)

A kiállítás legnagyobb értéke többek között az, hogy a képeknek tényleg a 90 %-a El Greco műve és nem a követőié, vagy másolóié. Amiket nem ő készített, azoknak pedig teljesen indokolt az ottléte, és sok érdekességet megtudhatunk általuk a toledói mesterről és életművéről. Olyan különlegességet is láthatunk, ami eddig még soha el nem hagyta azt a kolostort, ahova eredetileg szánták, most mégis itt van a társaival együtt (a Santo Domingo el Antiguo-kolostorból kölcsönzött, Krisztus feltámadása című oltárkép).

Sok megható eleme van a kiállításnak. Számomra nagyon kedves gondolat volt a képek között sétálva, arra gondolni, hogy a Szépművészeti saját tulajdonában lévő képek (amelyek persze fontos elemei ennek a kiállításnak is) ismét együtt lehetnek "testvéreikkel", ahogy annak idején talán a toledói műhelyben is együtt voltak.

Szent Bertalan apostol (töredék) a Szépművészeti Múzeum tulajdona

Elgondolkodtató volt időrendben végig haladva a képek között, látni a művészi alakulást és elérkezni az utolsó korszakhoz, megismerni a befelé forduló, a kortársak számára érthetetlennek tűnő tematikájú és figuravilágban gondolkodó El Grecot, és nézni ennek a korszaknak a festményeit, melyek számunkra már egyáltalán nem tűnnek bizarrnak. Egyszerűen csak csodálatosak (mint például a Laokoon című kép).

Mindenkinek vannak kedves / kedvenc képei, de egy ekkora lélegzetvételű kiállítás mindig hoz meglepetéseket. Én is megtaláltam a régi ismerősöket (pl. Bűnbánó Magdolnát), de mégis két, eddig számomra ismertelen kép maradt meg legjobban az emlékezetemben. 

Az egyik El Greco sokszor feldolgozott témájához, az Assisi Szent Ferencet ábrázoló képek egyikéhez kapcsolódó élmény: a képen Szent Ferenc és Leó testvér elmélkedik a halálról (ez is a kép címe). A jellegzetesen nyújtott, hosszú arcú és hosszú kezű figurák szürke, majdnem barna ruhában vannak, szinte beleolvasnak a háttérbe. Hirtelen azon kapod magadat, hogy nem őket nézed, hanem a kép legszínesebb elemét: a koponyát, amit Ferenc a kezében tart. Hiába nézel a kép egy másik pontjára, a szemed nem adja meg magát, újra és újra a koponyára téved. És akkor egyszerre úgy érzed, nem a két szerzetes elmélkedik a halálon, hanem El Greco, és ahogy ő tette egykor, most te teszed ugyanazt. Időkön átívelő érzés.

A másik kép a sok, egymás mellett szereplő portré közül válik ki. Először csak azt gondolod magadban, milyen szép a férfi, akit látsz. Látod a kezében a palettát és az ecsetet, és sejted már, kit nézel. A leírás aztán segít: tényleg őt látod, Jorge Manuel Theotokopuloszt, El Greco egyetlen fiát, aki apja nyomdokaiba lépve maga is festő lett, s nem egy képen együtt is dolgoztak. Miért megható a kép? Mert nem lehet benne nem látni a büszke apát, aki megmutatja a világnak az ő szép, tehetséges nagy fiát. Minden ecsetvonásából árad az üzenet: nézzétek, ő az én fiam.

Kihagyhatatlan, varázslatos kiállítás. Igaz, én elfogult vagyok: El Greco az abszolút kedvencem. Eddig is az volt és marad is.

Ha valakinek van kedve megismerkedni a Krétától messze szakadt görög festményeivel, 2023. február 19-ig teheti meg a Szépművészeti Múzeumban. 

Jegyet lehet elővételben is váltani online, akkor soron kívül lehet bejutni. 

Ha valaki kedvezményes jegyet szeretne, akkor sorba kell állni, de ha nyitásra odamegy, hamar bejuthat. 

A bevihető táska mérete korlátozott, hátizsákot semekkorát sem engednek bevinni. 

Úgy érdemes öltözni, hogy a kiállítótér nagy részében kellemes meleg van, de az utolsó 3 teremben sokkal hidegebb van, mint korábban. Megéri kitartani, már csak azért is, mert a kiállítás végén van egy kis filmvetítés, amelynek során megelevenedik a toledói műhely izgalmas világa, és kapunk egy kis animációs segítséget a látott kompozíciókkal kapcsolatban is.

További információk itt: Szépművészeti-El Greco