2014. január 22., szerda

A magyar kultúra napján

 A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
  
http://www.infomovar.hu/external/uploaded_images/4f1c5a220b560.jpg

 A vers szövege először 1828-ban, a Kisfaludy Károly által szerkesztett Auróra című folyóiratban jelent meg nyomtatásban.
A nyilvánosság előtt először 1832-ben, a Pesti Casino első felolvasó délutánján hangzott el  Kölcsey Hymnusa  a frissen alakult olvasótársaságban, Bártfay László előadásában.

Az első olvasás múlt pénteken történt, 's én valék a' szerencsés első olvashatni – a' Te Hymnusodat: Áld meg Isten a' Magyart etc. etc – Nem arra értve, hogy én olvastam, de megnyittathatott e az olvasás méltóbban? Barátom, bizonyos ünnepiséget ada, legalább adhata e' darab a' megnyíló intézetnek.”  (Idézet Bártfay László leveléből, 1832. február 15.)

A Himnusz megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot. A győztes művet még abban az évben július 2-án bemutatták a Nemzeti Színházban. A bemutató után a Honderű című lap így írt az esemény kapcsán:
„...Most csak az van hátra, hogy Erkelünk' gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy az nem sokára a legnagyobb népszerűséget vivandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik...”
(Forrás: itt.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése