Négy vers a
forradalom kitörésének 66. évfordulója alkalmából
Tamási Lajos
Piros
a vér a pesti utcán
Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.
Nincs más teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.
Zászlóink föl, újjongva csapnak,
kiborulnak a széles útra,
selyem-színei kidagadnak:
ismét mienk a pesti utca!
Ismét mienk a bátor ének,
parancsolatlan tiszta szívvel,
s a fegyverek szemünkbe néznek:
kire lövetsz, belügyminiszter?
Piros s vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?
Kire lövettek összebújva
ti, megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem mentenek.
S a nép nevében, aki fegyvert
vertél szívünkre, merre futsz,
véres volt a kezed már régen
Gerő Ernő, csak ölni tudsz?
…Piros s vér a pesti utcán.
Eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utca kövein.
Piros s vér a pesti utcán,
munkások - ifjak vére folyt,
- a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.
A háromszín-lobogók mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét,
s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy a pesti utcán hullt a vér.
Budapest, 1956. október 26-27.
(Forrás: https://people.inf.elte.hu/konczg/1956/pirosaver.html )
A
vers meghallgatható:
https://www.youtube.com/watch?v=Gf4bswCaB-I&ab_channel=MZ
|
|
Faludy György
1956, te csillag
A
terrible beauty is born. Yeats Másnap,
szerdán reggel: por, ágyúszó és
szenvedés; mégis, mikor átvágtam a
Hősök terén, mosolyognom kellett, mert
nem állt szobor többé a csizmában; – csütörtök:
lázrózsák mindenki arcán. Földváry
már kedd este elesett a
Rókus előtt. Szemközt, az iskola padlásán
felfegyverzett gyerekek; – péntek:
még több vér, tankok a Ligetnél. Az
ütegek torkolattüzeit nézem
éjjel és borzongok: a szörnyű szépség
most nálunk is megszületik; – hat
nap: a kénezett arcú halottak apró
csokorral mellükön, a járdán (Köztársaság
tér) röplapok, szorongás, szemem
előtt kis, tétova szivárvány; – ölelkezés
az Írószövetségben: csomagolnak
és indulnak haza; feltépett
sínek, utcák és fölöttünk a
szabadság liliom-illata; – ezerhétszázhárom,
nyolcszáznegyvennyolc, és
ötvenhat: egyszer minden száz évben talpra
állunk kínzóink ellen. Bármi következik,
boldogság, hogy megértem; – és
újra péntek: a Dunánál állunk, a
nap áttör ködön, füstön. Talán sikerül
minden s az alkonyat bíbor brokátja
Zsuzska lenszőke haján;– és
szombat: hajnalban csupa reménység, de
estefelé: nyakunkon a kés. A
keleti szemhatár mögött mocskos felhők,
nyugatról álszent röfögés; – mentünk
a kétszázezerrel: nem bírok újabb
börtönt, s ha nem is jött velem: Árpád
óta bennem lakik az ország, minden
völgyét meg dombját ösmerem; – a
Bach-huszárok tankban tértek vissza: eddig
sem ápolt, s ha más föld takar, mit
számít az? és mit, hogy fiam majd Dad-nek
szólít és nem lesz már magyar? Mit
elvesztek, ötven vagy száz év múltán az
ifjúságtól mind visszakapom, és
otthon, a sötét előszobákban kabátom
még ott lóg a fogason – ezerkilencszázötvenhat,
nem emlék, nem
múlt vagy nékem, nem történelem, de
húsom-vérem, lényem egy darabja, szívem,
gerincem – kijöttél velem az
irgalmatlan mindenségbe, hol a Semmi
vize zubog a híd alatt és
korlát nincs sehol sem – életemnek te
adtál értelmet, vad álmokat éjjelre
és kedvet a szenvedéshez s
az örömhöz; te fogtál mindig kézen, ha
botladoztam; hányszor ihlettél meg, s
nem engedted, hogy kifulladjak vénen; – ezerkilencszázötvenhat,
te csillag, oly
könnyű volt a nehéz út veled! Nagyon
soká sütöttél ősz hajamra, ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett. (Toronto,
1986) |
(Forrás: https://epa.oszk.hu/00400/00458/00118/1851.html)
A vers
meghallgatható:
https://www.youtube.com/watch?v=FPsEwXGN-so&ab_channel=Versvide%C3%B3k
Márai Sándor
Mennyből
az angyal
MENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE
az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés,
éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy
megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon
várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
a pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
a Csendes Éjben égni kezdett -
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem
cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
a Katona, ki szíven döfte,
a Farizeus, ki eladta,
aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is
vádol,
Néz, mint Krisztus a
keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak,
gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
a magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy
kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: ,,Elég
volt.''
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. aztán csend
lett.
De most sokan kérdik: mi
történt?
Ki tett itt csontból, húsból
törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik
-
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
angyal, vidd meg a hírt az
égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- a költő, a szamár, s a pásztor
-
az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
a Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, -
mennyből az angyal
New York, 1956.
(Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00014/00094/)
A vers meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=5X9fam4DfFs&ab_channel=amagyarhonvedseg
Nagy László
Varjú-koszorú
Sortüzek döreje szédít,
szív szakad és vakolat,
gyász-szalagok közt az Édes
már megint sírvafakadt.
Fél a fű, a vézna füst is
ijedten legöndörül,
félelem dobog a házban,
a tájban körös-körül.
Fekete bársony-koloncok
örvényét veti az ég,
varjú-koszorú fölöttem,
rajtam hideg veriték.
(Forrás: https://reader.dia.hu/document/Nagy_Laszlo-Seb_a_cedruson-1075)
A vers megzenésítve meghallgatható:
https://www.youtube.com/watch?v=_NjRzn0aE0o&ab_channel=M%C3%A1t%C3%A9T%C3%B6r%C3%B6k
A képek forrása:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése