Száz éve Ady nélkül...

Ady ravatala a Nemzeti Múzeumban

100 éve, 1919. január 27-én 

meghalt Ady Endre,

a 20. századi magyar irodalom 

egyik legnagyobb

(ha nem a legnagyobb) 

alakja.

"A.B.F.R.A.

Szívszaggató, mélységes fájdalommal tudatjuk minden jó emberünkkel, hogy kicsiny családunk büszkesége, 

fejünknek ékes koronája, a mi drága jó fiunk

ADY ENDRE

a Vörösmarty Akadémia elnöke

életének 41. évében f. évi január 27-én hosszas szenvedés után csöndesen elhúnyt.

Hazájának s annyi költeményben sírva ostorozott nemzetének tragikus sorsa felőrölte testi és lelki erejét: keserű szívvel, tört reményekkel távozott el tőlünk s itt hagyott bennünket a sötét kétségbeesésben. 

A magyar literatura súlyos vesztesége mellett oh, ne tűnjék fel hivalkodásnak a mi külön, mélységes gyászunk, keserű bánatunk, hiszen mi mindenünket elveszítettük Benne!

Drága halottunkat ideiglenesen Budapesten temették el, s közlekedési viszonyok miatt szülei és testvére nem lehettek ott koporsója mellett, de mihelyt lehetséges lesz, - annyiszor hangoztatott kívánsága szerint, - hazahozzuk Őt szülőfalujába, Érmindszentre s itt helyezzük el végleges, örök nyugalomra családunk ősi temetkezőhelyén.

Siratjuk keservesen, amíg úgyis kihalásra predesztinált kis családunknak csak egyetlen tagja is életben lesz. 

Érmindszent, 1919. január 30.

Ady Lőrinc és Ady Lőrincné

Özv. Ady Endréné

Ady Lajos és felesége"

(Az Ady-család gyászjelentése a költő haláláról)

Ady temetési menetének indulása a Nemzeti Múzeum kertjéből

"A Nyugat íróinak nevében búcsúzom tőled. Ady Endre! Búcsúzom tőled mindazok nevében, akik hozzád a magyar irodalmi életben legközelebb álltunk: a hadsereg tiszteleg az elesett vezér ravatala előtt! Neveddel indultunk és neveddel vívtuk meg tizenkét esztendőn nehéz küzdelmünket: a neved szabadságot és bátorságot jelentett nekünk, új célokat és új horizontokat jelentett a te neved, az aranytermő ország biztos ígéretét. A te pályád úgy mutatott utat előttünk, mint a biztos, kincses ér a bányász előtt messze idegen tárnákba, s oly bizalommal néztünk az arcodra, mint a Kolumbus hajósai Kolumbus arcára: te merész kapitány! Átadunk most az örök tengernek, addig, amíg mint te jövendölted: 

"Megindulunk mi is mind teutánad 

Magyar harcokat más csillagon keverni."

Ó, megdöbbenve, félve nézzük fenséges színedváltozását, mint a tanítványok hajdan Krisztusét; hogy aki előbb még közöttünk jártál és vezérkedtél, drága barátunk, legnagyobb büszkeségünk, most egyszerre fölkerültél, elérhetetlen magasságba valamennyiünktől, a nagy magyar Olym.pusra, ahol Petőfid, Csokonaid, Vörösmartyd fogad és üdvözöl, és ott fogsz ezentúl járni és ragyogni földi szemeinkbe; a halottak élén! Mert nem úgy van, ahogy te írtad magadról, szerény jós, halálodat érezve és mondva: 

"Most az igazi halaványak 

Táborában vezérkedem"

Nem: most az igazi fényesek táborában vezérkedsz örökre, és nem vagy többé senkinek alázatos, ki voltál itt lenn is 

"Kevély szabad magyar, királyi gőgű, 

De fajod, néped és a fényes álmok

 Hódoló, harcos, hős alázatossal"

Most az igazi fényesek táborában vezérkedsz, és végképp elhagytad a mi szegény táborunkat! De mi ragaszkodunk nevedhez örökre, és fájdalmas büszkeséggel kiáltjuk a világnak, hogy a magyarság nagy gyászában minekünk külön gyászhoz van jogunk: mert idelenn mi voltunk méltók rá, hogy köztünk vezérkedj! Es hiába, nem hagyhattál el bennünket egészen: mert, ki magad mondtad hogy „életed millió gyökerű",. végképp meggyökereztél életeddel bennünk. 

Vezér! nézz bennünket: a tieid vagyunk, egy részed él bennünk és csírázik, a te halhatatlanságod mibennünk indul el hosszú útjára. Földi maradványaidtól búcsúzunk ma, Mester, de telkedtől sohasem akarunk elbúcsúzni!"

(Babits Mihály búcsúbeszéde Ady temetésén)

Sírja ma a Fiumei úti sírkertben