2016. április 27., szerda

Könyves Kálmán legvállalkozóbb kedvű diákjairól

Amikor beköszöntött a 2016-os esztendő, többen is rácsodálkoztunk arra, mennyi mindennek lesz idén évfordulója. Ebből a rácsodálkozásból született a Könyves idei (és jövő évi) nagy vetélkedőjének az ötlete:
a kilences vetélkedő.
9 hónap alatt, 9 városért, 9-nél kicsit több 
feladatot kell végrehajtania a vállalkozó kedvű csapatoknak.
A márciusban útjára indított játékra végül 9 osztály csapata nevezett be. Négyfős csapataik azóta is szorgalmasan és hihetetlen ötletességgel oldják meg a főleg a kreativitásukra építő feladatokat. Egy-egy kihívás teljesítésekor bármilyen segítséget igénybe vehetnek a résztvevők, tehát azok lesznek a végén igazán jó pozícióban, akik felismerik, mikor, melyik feladathoz kell segítséget kérniük, és meg is találják a megfelelő személyt, vagy könyvet, vagy linket, vagy múzeumot, vagy bármit.
A nevezési fordulóban (a riói olimpiára való tekintettel) magyar sportolókról kellett ppt-t készíteniük a csaptoknak. Az első valódi versenyforduló, ami már egy városért folyt, Görgey Artúr halálának 100. évfordulója kapcsán magáról a honvédtábornokról szólt, s a tét Visegrád városának birtoklása volt. Hamarosan eláruljuk, melyik csapat tett szert pillanatnyi előnyre a többiekkel szemben. 
Közben azonban két pluszpontos feladat is szerepelt a kihívásokban.
Görgey kapcsán adódott az egyik lehetőség: arra kértük a csapatokat, hogy keressék fel a tábornok sírját a Kerepesi úti temetőben és egy csokor virágot vigyenek magukkal. Bizonyítékképpen egy fotót kértünk.
A második pluszpontos lehetőség egy valódi nyomozás volt. Egy tárgy fényképe alapján kellett kideríteni, hogy ki készítette azt, mikor és miért. A "megfejtés" a Könyves épületében rejtőzött, és nagyon izgatottan várta, hogy rátaláljanak.
Nos, akkor jöjjön a lényeg:
LÁSSUK A VERSENY PILLANATNYI ÁLLÁSÁT!
(A résztvevőket csapatnevek jelzik.)
VISEGRÁD VÁROSÁT TEHÁT AZ
ANGYALPOR
CSAPATA NYERT EL!

MÉG SEMMI SEM DŐLT EL! NINCS AZ AZ ELŐNY, AMIT NE LEHETNE ELVESZÍTENI ÁPRILISTÓL DECEMBERIG! SZÓVAL MINDENT BELE!
A második pluszpontos feladat megoldását illik megmutatni. Íme:
Ez volt az eredeti kép.
A megoldás pedig:
Ezt a mindössze tenyérnyi figurát Sallay Kinga készítette. Kinga jelenleg a 12. D osztályba jár (még 2 napig). Ezt a galambot egy darab drótból hajtogatta nyolcadikos korában, Noé bárkájának történetéhez illusztrációként.
Az alkotó, a tárgy és aki kapta
S akik rátaláltak a megoldásra, no meg az alkotóra: ...



Hamarosan újabb pluszpontokért megoldható feladattal jelentkezünk.
Figyeljetek és legyetek gyorsabbak a többieknél!
Gratulálunk az eddigi teljesítményetekhez! Nagyon szép, igényes megoldásokat küldtetek az eddigi fordulókban.
HAMAROSAN AZ IS KIDERÜL, KI FOGJA ELNYERNI A MÁJUSIG TARTÓ FORDULÓBAN FAZEKAS MIHÁLY VÁROSÁT:
DEBRECENT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése