2015. február 25., szerda

Fekete zászló a Könyvesen...

Az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium tanári kara mély fájdalommal és együttérzéssel értesült róla, hogy életének 87. évében, 2015. február 1-jén elhunyt
Bér Jenőné, Lulu néni, 
aki a Könyves történelem-földrajz szakos tanára volt 1959-től 1999-ig.


 Lulu néni


A nevetgélős sztorizások helyett sajnos elérkezett a visszaemlékezés pillanata. Meghalt a Könyves nyugdíjas tanára, Bér Jenőné, Lulu néni.

 Számomra egyszerre tanár és kolléga, hisz mindkét „szerepében” kapcsolatba kerültem vele. Elsős koromban földrajzot tanított az osztályunknak. Előbb a híre érkezett meg hozzánk. Kemény. Kicsit megijedtünk, majd megismertük személyesen is. Bejött, leült, elővette noteszét, lapozgatott, majd az első padokba írásbeli kérdések megválaszolására 6 embert kiválasztott, majd még kettőt szóbeli válaszokra. Az órának bizony inkább félelemmel, szorongással várt ezen része tudásunknak megfelelően vált a sikerélmény fontos elemévé. A többszöri kis felelet ugyanis mindig ösztönzött az óráról-órára való készülésre, magában hordozta a javítás lehetőségét; megmutatta, tudásunk mely területén van csiszolni való. S idő teltével bizony a tárgyban való gondolkodás élvezetet ad egy diáknak is. Utána pedig már az óra levezetéseképp az új anyag következett lebilincselő stílusban, izgalmas példákkal. „Bérné” fogalommá vált. A kicsöngetés után velünk maradt, mert mindig hozott eladásra kínált könyveket. S érdekes! Olyan volt, mintha mindegyiket olvasta volna. Személyes ismerőseiként beszélt róluk, a szerkezetükről, a szerzőről, a történetről. Imádta a könyveket, s ezt a vonzódását is átadta nekünk.

Másodikosként történelemből élvezhettem óráit. Akkor már tudtam, „mi vár rám”. S örültem, hogy Ő tanít ebből a tárgyból, s fájlaltam, hogy földrajzból már nem. A lebilincselő stílus megmaradt, s már tanárként tudtam igazán értékelni, hogy azt a szinte óráról órára széteső anyagot képes volt nekünk egységesként, érthetőként és érdekesként megtanítani.

Kollégaként Ő volt a biztos támasz. Ha módszertani problémám volt, ötleteket adott. A több variációval a választás lehetőségét is kínálta. Ha fegyelmezési gondom támadt, nyugtatott, saját bevált megoldásait sorolta. E tekintetben inkább alapállást, szemléletmódot tanultam tőle. És ha valami szakmai részletkérdésben elakadtam, hozzá biztosan fordulhattam. Valahogy tudta a hiányzó ismeretet, vagy fellelésének pontos helyét. S a tudáshiányt úgy egészítette ki, hogy soha nem éreztem magam porig alázva. Magamban részben belőle gyúrtam azt a tanárt, akivé válni szerettem volna.

Lulu néni visszavonulását, jelenlétének hiányát nehéz volt megszokni. Halálával pedig végérvényesen megváltozott minden. Kivéve az emlékeket, melyeken keresztül ma is köztünk él. Örülök, hogy életének része lehettem.

Szakonyiné Cseri Bogáta

8 megjegyzés:

  1. Nem hiszem, hogy talàlkoztam valaha nàla jobb tanàrral....
    Veres Nora

    VálaszTörlés
  2. Mindig jó érzésekkel fogok emlékezni rá. A kissé fura,ritkán látható félmosolyára,az órái hangulatára,az aranyköpéseire...
    Nyugodjon békében!
    Balatoni Viktor

    VálaszTörlés
  3. Négy évig volt az osztályfőnököm 1968-1972 között. Nyugodjék békében!

    VálaszTörlés
  4. Havran (Hollósi) György2015. március 1. 12:25

    Kedves Bogáta, nagyon szép nekrológot írtál!
    Nekem 1970-74 között földrajzot és történelmet tanított, nejemnek Beának pedig földrajzot 1979-83 között.
    Mindketten csak szeretettel és tisztelettel emlékszünk rá, és rám nézve úgy érzem személyiségformáló hatással volt.

    VálaszTörlés
  5. 1980-84 ig volt ,,Béranyó,, -így hívtuk- a földrajz tanárunk,imádtuk az óráit.Habár egész órán ,,rettegésben,, ültünk sajátos számonkérései miatt,de ezt is imádtuk. És nem azért mondom mert már régen volt,és csak a szépre emlékezünk,hanem azért mert különleges órái voltak,a mai napig a tőle tanult dolgok jelentik alaptudásunkat,tájékozottságunkat. Köszönjük neki! Isten nyugosztalja...
    Gregorné Szandi Szilvi

    VálaszTörlés
  6. Sokszor kaptam magam azon az elmúlt 20 évben, hogy őt idézem. Utazáskor még most is hallom a hangját a fejemben, ahogyan több kiejtéssel is megtanította nekünk a skandináv és egyéb városneveket. "Tessenek egy kicsit ide-kuckmal-ni" - mondta, és mi úgy szívtuk magunkba az ismereteket, hogy a mai napig nem feledjük. Mint ahogyan kedves egyéniségét, fantasztikus humorát és emberi tartását sem.

    VálaszTörlés
  7. Mészáros Gyula2015. március 4. 17:59

    Nekem földrajzot tanított. Egy időszakban az osztály elkezdett "lazulni", nemigen tanultunk, romlottak a feleletek. Azzal büntetett, hogy nem ő adta le az anyagot, hanem az órán nekünk kellett önállóan feldolgozni a dögunalmas könyvből. És rögtön rájöttünk, mennyivel jobb, ha ő tartja az órát. Akkor minden szórakoztató, kristálytiszta, egyszerű és érthető. És sokkal maradandóbb a tudás, ahogy valaki már írta.

    VálaszTörlés
  8. Röviden, és tömören, Ő volt a TANÁR. Engem 74-78-ig tanított, volt, hogy csak földrajzot, volt, hogy mindkettőt, miatt érdemes volt a Könyvesbe járni. Sosem felejtem :(

    VálaszTörlés