2013. december 10., kedd

A Nobel-díjról

A Nobel-díjat a svéd kémikus, feltaláló Alfred Nobel alapította. Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat – és a vele járó, jelenleg nyolcmillió svéd koronát (körülbelül 266 millió forintot, illetve 0,9 millió eurót) – kiérdemli.

„Hátramaradó vagyonom egészét a következőképpen kell kezelni: a végrendeleti végrehajtóim által biztos értékpapírokba fektetett tőke egésze képez egy alapot, amelynek kamatait évente azok között osszák ki díjakként, akik a megelőző évben a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek. A jelzett kamatokat öt egyenlő részre kell felosztani, amelyeket azután a következőképpen kell megosztani: egy részt annak a személynek, aki a legjelentősebb felfedezést tette a fizika területén; egy részt annak a személynek, aki a legjelentősebb felfedezést tette a kémia területén; egy részt annak a személynek, aki a legjelentősebb felfedezést tette az élettan, illetve az orvostudomány területén; egy részt annak a személynek, aki az irodalom területéhez a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá; egy részt pedig annak a személynek, aki a legtöbbet, illetve a legjobbat tette a nemzetek közötti barátság ügyéért, az állandó hadseregek megszüntetéséért, illetve csökkentéséért, a békekongresszusok megrendezéséért és elősegítéséért.”
(Részlet Alfred Nobel végrendeletéből) 

Nobel 1896. december 10-én halt meg San Remoban. A Nobel-díjakat először 1901-ben osztották ki. A feltaláló – a béke-Nobel díjon túl – fizikai, kémiai, élettani-orvosi és irodalmi kategóriákat teremtett, ezek odaítélését pedig a Svéd Tudományos Akadémia, a Karolina Intézet és a stockholmi Akadémia által felállított öttagú bizottságokra bízta. A béke előmozdításáért járó díjat – az értékelési szempontok szubjektivitására való tekintettel – Nobel a norvég parlament hatáskörébe helyezte. Ezenfelül 1968 óta közgazdasági Nobel-emlékdíjat is kiosztanak, melyet a Svéd Bank alapított, fennállásának 300. évfordulóján. 
(Forrás és további érdekességek itt.)
2013-ban az alábbi személyek nyerték el a Nobel-díjat: 
Béke: Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) 
Fizikai: François Englert, Peter Higgs 
Kémiai: Martin Karplus, Michael Levitt és Arieh Warshel 
Irodalmi: Alice Munro 
Orvosi: James Rothman, Randy Schekman és Thomas Südhof 
Közgazdasági: Eugene Fama, Lars Peter Hansen és Robert J. Shiller



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése