Születésnapra

1886. április 14-én született Tóth Árpád, a Nyugat első nemzedékének költője, műfordító.

 "A XX. század legnagyobb magyar elégiaköltője Tóth Árpád. A szomorúság olyan egyértelműen jelenik meg költészete nagyobbik részében, mint keveseknél. Ez a bánat azonban pompás, zeneien zengő, gondosan csiszolt formában nyer megfogalmazást. Tóth Árpád a XX. század egyik legnagyobb magyar formaművésze, e téren egyenrangú Babitscsal és Kosztolányival." [...]

"Nem írt túl sok verset, költői életműve mennyiségileg elmarad nagy kortársai mögött, túl sok időt fordított a versek csiszolására, hanem ez a költészet drágakincs századunk amúgy is oly gazdag irodalmában. Vannak irodalmi ínyencek, akiknek ő a kedvenc költőjük.S emellett gondos stiliszta volt prózában is. Ritka novellái, gondos és értő kritikái, a költészet határát súroló színes cikkei és publicisztikájának java része méltóan egészítik ki a költői életművet. Amikor negyvenkét éves korában elvitte a betegség - és sírjánál Babits Mihály búcsúztatta -, tudta már az egész hazai irodalmi élet, hogy a halhatatlanságba lépett. Híre és értékelése azóta se hanyatlott. Neve és életműve végérvényes igénnyel foglalta el helyét a század magyar költészetének első vonalában."

(Hegedűs Géza, forrás itt.)

Tóth Árpád: Szeptemberi szonett 

Szeptember szép szultánja, Ősz, pompás, buja zsarnok,
Már vár a hódoló táj; a zöld és elviselt
Kaftánú bús tuja mind furcsa dervised,
Mind mélyen hajladoz, s halkan imázva mormog.

Sárga selyemben várnak a szép, hervatag ormok,
Rabnők, kiket elgyötresz, s kik engedelmesek;
S te jössz, puhán s pompázón, s gyűrűfényes kezed
Aranyos reflexétől a tiprott fű is csillog.

Ki gőggel és egykedvűn, de fénylőn s mégis áldva
Ölsz meg mindeneket, hervadás padisáhja,
Köszöntelek e szirtről, leghívebb dervised.

Hatalmas úrkezed ereszd vállamra keggyel,
S ha térdre tör hűs súlya, szólj halkan: most eredj el,
S átkos, dús ajándékul az őszi bút vigyed.