2020. november 5., csütörtök

Okosbútor a Könyvesben

 Iskolába igyekezvén az újpesti metróaluljáróban, illetve az Árpád út mentén is több helyen lehetett látni szeptemberben az óriásplakátokat, amelyeken arra buzdították az ország diákjait, hogy szerezzenek egy okosbútort iskolájuknak. A Könyves 10. B osztályos diákjai eleget is tettek ennek a felszólításnak, így ma már az iskola udvarának egyik központi helyén nyugszik a Kígyó névre hallgató, több méter hosszú ülő- és fekvőalkalmatosság.

Ahhoz, hogy a suli egy ilyen látványos és modern okosbútort birtokolhasson, egy országos kihíváson kellett bizonyítani azt, hogy a 400 jelentkező iskola közül a Könyves az egyik, aki igazán rászolgál erre a nyereményre.
A Magyar Villamos Művek által szervezett versenyen a felkészülés során a fenntarthatóság témakörébe kellett magukat a szokásosnál jobban beleásniuk diákjainknak. A napelemek működésén túl többek között olyan témákkal is meg kellett ismerkedni, hogy milyen feltételei vannak az elektromos autózásnak Budapesten, mennyi energiát igényel szobánk felporszívózása (a porszívó részéről), hogyan fog kinézni egy fejlett nagyváros 30 év múlva, vagy éppen miként lehet trícium és deutérium segítségével olyan reakciót létrehozni, amivel a Nap energiáját a Földön is tudjuk reprodukálni egy fúziós reaktor segítségével. Szóval ezekben az eléggé szerteágazó témákban mélyedtek el diákjaink, és a verseny napján egy online kvízen kellett számot adniuk tudásukról.

Az eredményhirdetés során kiderült, hogy a 10 legjobb megoldást produkáló iskola között mi is helyet kaptunk, így már tették is kamionra a Kígyó elemeit, hogy egy nem túl barátságos, esős napon a Könyves udvarán összeszereljék.

A nedvességet jól viselő okosbútor a rajta lévő napelemek segítségével viszonylag nagy mennyiségű energiát tud tárolni, így a sötétben még a világítást is felkapcsolja magán és az oldalán elhelyezett két USB csatlakozón keresztül pedig bármikor szívesen feltölti az arra járók okostelefonjait.
Ha fáradt vagy, akkor szép időben te is nyugodtan dőlj hátra a padon és töltsd fel magadat is energiával!

A győztes csapat tagjai, akiknek ezt az újdonságot köszönhetjük:
Bárdos Bendegúz, Beke Marcell, Endrődi Bálint, Hollósi Viktória, Hős Péter, Juhász Rebeka, Jurgut Dávid, Lőrik Anna, Rákosi Zsófia, Simon Dorottya, Solymosi Ábel, Szilágyi Zsófia, Varga-Nagy Kata

Gratulálunk Nektek!

                                                                                                             Baráth Csaba

                                                                                                              osztályfőnök



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése