Van az a cseppet sem megalapozatlan mondás, hogy
"Ízlések és pofonok különböznek."
Régi, igaz bölcsesség. És ma este megint bebizonyította önmagát.
Magyartanárként olyan fogalmakat próbálok (többek között) a szenvedő Könyves-lakók fejébe gyömöszölni, mint anti- vagy ellen-műfajok (antimese, ellen-utópia stb.).
De azért amikor egy manapság felkapott krimiszerző könyve kerül a kezembe,
nem erre számítok, bevallom.
Elolvastam M. C. Beaton Agatha Raisin és a karácsonyi búcsúcsók című művét,
és ezt nagyon megbántam. Nem kellett volna, igazán nem.
Mert olvasni jó... de azért nem akármit.
Adott egy kezdőszituáció, amit a szerző Agatha Christie-től, a krimi királynőjétől koppint, és még csak nem is túl elegánsan. (Vö. A kutya se látta kezdő szituációjával!).
És itt tulajdonképpen vége is van a minőségnek.
A 3. oldalon.
A regény hátralevő oldalain hemzsegnek a kidolgozatlan és általában teljesen funkciótlan szereplők és cselekmény-morzsák, tucatszámra ismétlődnek ugyanazok a klisék, sokszor szó szerint, s a legizgalmasabb szófordulat az egész regényben az "Azt akarom, hogy hagyja abba a nyomozást!" felkiáltás, amit majdnem az összes szereplő (aki nem nyomozó) elmond egyszer. Legalább. De inkább kétszer. Minden oldalon.
És a cselekmény? Ő csak áll ott tanácstalanul, és várja, hogy végre vele is foglalkozzon valaki. Időnként a szerző rúg bele egy hatalmasat, teljesen indokolatlanul, akkor arrébb csúszik, majd újra megáll, és néz bambán maga elé. Valószínűleg a cselekmény maga van a legjobban meglepődve, amikor egyszer mégis csak véget ér. Bátortalanul még egyszer megpróbál feltámadni hamvaiból, de ez olyan szánalmasra sikerül, hogy pirulva saját kardjába dől.
És akkor még mindig van hátra 50 oldal a könyvből.
De segáz! Ez pont ugyanolyan fölösleges, mint az összes előző.
Én mindig a jót feltételezem egy szerzőről. Ha egyszer kiadták a könyvét, ráadásul a ki tudja hányadikat, csak van benne valami, ami miatt érdemes elolvasni, nem? Pár oldal után azt hittem, ez egy paródia, az összes Agatha Christie- és Conan Doyle-könyv paródiája. De végül rájöttem, hogy sajnos nem az. Egyszerűen csak rossz. Sőt. Pocsék.
Ritkán futok bele ennyire rossz könyvélménybe,
éppen ezért nagyon felmérgesedtem miatta.
Hogy ki ki tehet minderről?
Hát persze, hogy én!
Mert bedőltem a beharangozásnak. De úgy kell nekem!
Hogy igazam van-e?
Mit tudom én?!
Pillanatnyilag annál sokkal csúnyábbakat gondolok, mint amiket leírok, de
tévedhetek, hiszen azok a bizonyos ízlések és pofonok mint tudjuk... Érthető, nem?
Ha rá szeretnél cáfolni a véleményemre, és felkeltettem a kíváncsiságodat (bár ez egy pillanatig se volt célom), akkor a jövő héttől megtalálod a kötetet a Könyves könyvtárában.
Mert ez a fércmunka egyetlen további éjszakánál többet sem tölthet szeretett könyveim társaságában!
Még a végén megfertőzi őket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése