2017. október 14., szombat

Évfordulóra készülődve 2.

Ma az 1956-os forradalom első néhány napjának legfontosabb fővárosi eseményeit gyűjtöttük össze nektek. 
Holnap a blog szabadnapos lesz, de hétfőn újabb információk várnak majd benneteket.

1956 eseményei Budapesten
OKTÓBER 23. KEDD
15 órakor indul el a diáktüntetés a Petőfi-szobortól. A pesti egyetemisták a Margit hídon át, a budaiak a Duna-parton végigvonulva jutnak el a Bem-szoborig.
17 óra körül érkeznek az első tüntetők a Kossuth Lajos térre. Egy óra múlva már betölti a teret a mintegy kétszázezres tömeg. 21 órakor Nagy Imre beszédet mond a Parlament erkélyéről.
17 óra tájban a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületénél is tüntetők jelennek meg, hogy beolvastassák a diákok 16 pontját. Az épület védelmét megerősítik, a katonák egy része azonban a tüntetők mellé áll. 22 óra körül megkezdődik a Rádió hajnalig tartó ostroma.
A "Csizma tér"
21.37-kor a tüntetők ledöntik a Dózsa György úti Sztálin-szobrot. Budapest több pontján támadások érik a telefonközpontokat, a nyomdákat és több fegyvergyártással foglalkozó üzemet. Késő éjszaka már rendőrőrsöket, félkatonai és katonai intézményeket támadnak meg a felkelők. Megostromolják a Szabad Nép székházát is.
20 óra körül megkezdődik az MDP KV rendkívüli ülése, a testület másnap hajnalig folyamatosan tanácskozik. Gerő Ernő a szovjet csapatok beavatkozását kéri Moszkvától, ahol 23 óra körül parancsot adnak a székesfehérvári szovjet különleges hadtestnek Budapest megszállására.

OKTÓBER 24. SZERDA
Hajnali 3-4 óra körül a fővárosba érkeznek az első szovjet páncélosok.
A felkelők elfoglalják a rádió épületét. Az adást már ezt megelőzően a Parlamentből közvetítik.
8.13-kor a rádió közli: az MDP KV megerősítette Gerő Ernőt első titkári tisztségében. A miniszterelnök Nagy Imre, helyettese Hegedüs András.
8.45-kor a rádióban kihirdetik a statáriumot. Budapesten leáll a termelés, szünetel a tanítás. A vonatok még közlekednek, a víz-, áram-, gázszolgáltatás és a telefonhálózat a következő hetekben is nagyjából folyamatosan működik. A pékek biztosítják a kenyérellátást.
A Roosevelt téren felvonuló tüntetőkre az ÁVH-sok tüzet nyitnak. A sortűznek több halálos áldozata van.
12.10-kor Nagy Imre rádióbeszédében a harcok beszüntetésére, nyugalomra hív fel.
A Rádió környékén folytatódnak a harcok. Délután kigyullad és leég a Nemzeti Múzeum természettudományi gyűjteményének egy része.
Az Egyesült Izzóban megalakul a főváros első munkástanácsa.
20.45-kor Kádár János a rádióban ellenforradalomnak nevezi a megmozdulásokat.
Felkelőcsoportok alakulnak a Baross téren, a VIII. és IX. kerület déli részén, a Corvin mozinál, a Tompa és a Berzenczey utcában.
A Bem laktanyából a felkelők nagy mennyiségű fegyvert zsákmányolnak.

OKTÓBER 25. CSÜTÖRTÖK
A reggeli órákban szovjet és magyar alakulatok visszafoglalják a rádió épületét. „Igazság” címmel megjelenik az első forradalmi újság.
Felkelők foglalják el a IX. kerületi rendőrkapitányságot.
A Kossuth téri tömeg október 25-én
10-11 óra között 8-10 ezer ember vonul a Kossuth Lajos térre. A Parlamentet őrző szovjetek barátkoznak a tüntetőkkel. 11.15 körül szovjet tankok érkeznek a térre és tüzet nyitnak a tömegre. A sortűznek mintegy 60-70 halálos áldozata és 100-150 sebesültje van.
Maléter Pál ezredes a Kilián laktanyánál tűzszünetet köt a corvinista felkelőkkel.
Az ELTE bölcsészkarán megalakul az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság.
A Csepeli Vas- és Fémművekben létrejönnek a munkástanácsok.
Súlyos harcok folynak a Nagykörút és az Üllői út kereszteződésénél, a Corvin köznél.
Budapesten „véres-zászlós” tüntetés zajlik le a szovjet beavatkozás és a Parlament előtti vérengzés ellen tiltakozva.

OKTÓBER 26. PÉNTEK
Délután felkelők foglalják el a csepeli rendőrkapitányságot.
Corvin köz
16.13-kor a rádió közli az MDP KV nyilatkozatát, amely új nemzeti kormányt, az egyenjogúság alapján folytatandó magyar-szovjet tárgyalásokat, üzemi munkástanács-választásokat, béremeléseket, gazdasági, politikai változásokat ígér.
17.32-kor a rádióban közzéteszik az Elnöki Tanács amnesztiarendeletét, amely mindenkire vonatkozik, aki legkésőbb 22 óráig leteszi a fegyvert.
Varsóból vér- és gyógyszerszállítmány érkezik a Ferihegyi repülőtérre.
A Thököly út-Dózsa György út környékén és a Széna téren felkelőcsoport alakul. Felkelők szállják meg a Móricz Zsigmond körteret és a Danuvia Fegyvergyárat.


OKTÓBER 27. SZOMBAT
11.18-kor a rádió ismerteti a kormány új összetételét.
A VIII. kerületben megtámadják a felvonuló szovjeteket. A Corvin köz parancsnokai kilenc pontban foglalják össze követeléseiket.
A katonaság megszállja a Szabadság hidat és a Móricz Zsigmond körteret.
Pesterzsébeten felkelők tartják megszállva a rendőrség, a tanács, a pártbizottság és a vásárcsarnok épületét.
Megérkezik a Nemzetközi Vöröskereszt első segélyszállítmánya Budapestre.
(Forrás: itt.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése