Könyves Kálmán Karika-túrásai

Ha egy átlag ember meghallja a karikatúra szót, bevillan az emlékeibe egy rajz (vagy kettő), néhány eltúlzott vonás, jellegzetes mozdulat, és már mosolyog is.

De ha az ember nem átlagos, hanem egy abszolút egyedi példány, 

azaz Könyves-lakó, 

akkor ettől a szótól, Karika-túra azonnal vigyorogni kezd.

Mert ha Karika-túra, 

akkor Könyves-nap,

akkor séta a városban,

akkor jó idő,

akkor sok-sok vidámság,

akkor a tanárok gulyáslevese,

akkor... már megint valami igazán Könyveses, egyedülálló, elképesztő és iszonyat jó dolog.

És milyen igaza van annak, aki így gondolkodik!

Az idei Karika-túra két körben vitte végig Budapest szívében 16 osztályát. 8 csapat végig a pesti oldalon küzdött az idővel, a feladatokkal, az értetlen japán turistákkal és még számtalan váratlan kihívással. A másik 8 osztály ugyanezt tette egy másik körben, ami átvezette őket Budára is.

Hogy miket tudtunk meg ma? Nos az összkép elég vegyes...

Abban a bizonyos csomagtartóban kutakodnak

Kicsit elképesztő volt, milyen eszement gyorsasággal tudták megkaparintani a "kisdiákok" azt a bizonyos slusszkulcsot, majd pillanatok alatt már bent tülekedtek abban a bizonyos kocsiban és kutattak. Igaz, után nagyon bájos jelenet volt a sok-sok magát teljesen komolynak és érettnek tartó kiskamaszt a homokozóban látni. Néhány kétéves elképedve nézte az óriásokat, s nem kis megvetés látszott a szemükön, amikor ósdi, divatjamúlt technikájukat szemlélték.

Kéregetők a Bazilikánál

Viszont kiderült az is, hogy a Könyves-lakóknak fogalmuk sincs a fűszernövényekről, bár olyan szarvast rajzolnak 2 perc alatt az aszfaltra, hogy szinte várom, mikor ugrik fel az a vad. Megtapasztaltuk, hogy bár sokat ócsároljuk egymást, mi emberek, hogy közömbösek vagyunk, undokok, de ha egy rakás gyerek elé áll egy felnőttnek, (nagy bociszemek viselése ilyenkor kötelező) és két nyomorult ceruzát próbál vele elcserélni, még a legkőszívűbbnek kinéző ember is elolvad, és addig túr a cekkerben, amíg valamit nem talál. 

Az utánunk jövő nemzedékeknek szeretnénk átadni néhány olyan tapasztalatot, ami nélkül biztosan kihal az emberiség az elkövetkező 10 év során:

1. Ha nagy mennyiségű névjegyre van szükséged, a piacnál nincs jobb vadászterület.

2. Ha nagy létszámú csoporttal kell fotózkodnod, keresd a turistákat: a legjobb eredményre a japánoktól és olaszoktól számíthatsz.

3. Ha egy vetélkedőt a Könyves DÖKösei szerveznek, mindig dupla kajacsomaggal érkezz, mert tuti lesz egy olyan állomás, ahol elkunyerálnak tőled mindent, ami ehető.

4. Ha ti tizenhatan bekötött szemmel botorkáltok egymásba kapaszkodva, a sort pedig az ofőtök vezeti mint egyetlen látó, inkább ne szóljatok be neki, mert véletlenül nekivezet valaminek. Viszont minden esetben higgyetek neki, ha azt mondja: Nagyot kell lépni!

5. Ha kötélhúzásra kerül a sor, a 3 lány + 2 fiú beosztású csapat pontosan ugyanolyan sikeres tud lenni, mint az 5 fiúból álló.

Az a bizonyos limbózás

6. Ha te vagy a szervező, ne felejtsd el, néha a legegyszerűbb feladat lesz a legsikeresebb.

Ha nagyon röviden kellene összefoglalnom, milyen volt ez a nap, az alábbi történetet mesélném el:

A jutalom a végére: a tanárok gulyáslevese

Az egyik állomáson limbózni kellett. Nem volt kibúvó, csinálta mindenki. Ki valódi jókedvvel, ki megjátszott vidámsággal, ki előkelő, kicsit lenéző flegmával, de ment a dolog mint a karikacsapás. Közben persze szólt a zene, az Erzsébet tér pedig zengett a nevetéstől. Jó pillanat volt, az ember azon kapta magát, hogy vigyorog ő is. (Mondjuk aznap nem először és nem is utoljára volt ilyen pillanat.) Aztán véget ért a nap, elindultam haza. Jártak a fejemben a nap jelenetei, hol ez, hol az jutott eszembe. Aztán a rádióban egyszer csak megszólalt a Limbó-hintó... Teljesen normálisnak tűnt, nyilván így volt megszervezve. Aztán leesett, hol vagyok és mit is hallagatok. És azon vettem észre magam, hogy megállíthatatlanul vigyorgok. Vigyorogtam végig, amíg hazaértem.

És vigyorgok most is, ahogy elmesélem a történetet.

Ilyen volt a Karika-túra ma a Könyvesben.

De a Könyvesben mindig ilyen dolgok történnek. Miért is csodálkozom én ezen?

Köszönjük minden szervezőnek, előkészítőnek ezt a vidám napot!

És gratulálunk; nagy meló volt, de nagyon megérte!