1735. április 8-án írta meg Mikes Kelemen 112. levelét, melyben beszámolt II. Rákóczi fejedelem haláláról.
Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten
árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és
atyánkot, három óra után reggel. Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei,
mind a földi atyáinknak halálokot kell siratni. Az Isten mára
halasztotta halálát urunknak azért, hogy megszentelje halálának
áldozatját annak érdemével, aki ma megholt érettünk. Amicsoda életet
élt, és amicsoda halála volt, hiszem, hogy megmondották nékie: ma velem
lész a paradicsomban. Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a
keserűségnek ködje valóságoson reánk szállott. De ne azt a jó atyánkot
sirassuk, mert őtet az Isten annyi szenvedési után a mennyei
lakadalomban vitte, ahol a gyönyörűségnek és az örömnek pohárából
itatja, hanem mi magunkot sirassuk, kik nagy árvaságra jutottunk. Ki sem
lehet mondani micsoda nagy sírás és keserűség vagyon itt miközöttünk
még csak a legalábbvalón is. Ítéld el, ha lehet, micsoda állapotban írom
ezt a levelet, de mivel tudom, hogy örömest kívánnád tudni, mint esett
szegénynek halála, mind téntával, mind könyhullatásimmal leírom, ha
szinte azáltal megszaporítom is keserűségemet. [...] Estve a lefekvésnek ideje lévén,
kétfelől a karját tartották, de maga ment a hálóházában. A szovát igen
nehéz volt már megérteni. Tizenkét óra felé étszaka mindnyájan mellette
voltunk. A pap kérdette tőle, ha akarja-é felvenni az utolsó kenetet?
Intette szegény, hogy akarja. Annak vége lévén, a pap szép intéseket és
vigasztalásokot mondván neki, nem felelhetett reája, noha vettük észre,
hogy eszin van. Azt is láttuk, hogy az intéskor a szemeiből
könnyhullatások folytanak. Végtire szegény, ma három óra után reggel, az
Istennek adván lelkét, elaluvék, mivel úgy holt meg, mint egy gyermek.
Szüntelen reá néztünk, de mégiscsak azon vettük észre általmenetelit,
amidőn a szemei felnyiltak. Ő szegény árvaságra hagya bennünket ezen az
idegen földön. Itt irtóztató sírás, rívás vagyon közöttünk. Az Isten
vigasztaljon meg minket.
(Forrás, a teljes szöveg és további levelek: itt.)
Mikes Kelemen |
II. Rákóczi Ferenc Mányoki Ádám festményén |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése