Február 1-je és Torino Puccini életében sikeres kombinációnak bizonyult. 1893-ban ezen a napon mutatták be Torinóban Manon Lescaut című operáját, majd három évvel később, 1896-ban ugyanezen a napon ugyanott a Bohéméletet. A két bemutató nemcsak sikert és elismerést hozott a zeneszerzőnek, de az anyagi biztonságot is megteremtette számára.
Az 1893-as bemutató után a század legszellemesebb zenekritikusa, Bernard Shaw írta róla:
"Az a gyanúm, hogy ez a Puccini nevű úr egyszer majd átveszi maestro Verdi örökét...". Igaza lett.
"Puccini művészetére az olasz operahagyományok és Wagner
mellett a francia zenés és prózai színház hatott. Jellemző rá a
recitativókat felváltó bel canto, a kiváló dramaturgiai érzék (operáinak
látványos nagyjelenetei - Cavaradossi sikoltásai a Toscában, a véres
kártyajátszma A nyugat lányában - emiatt több igaztalan bírálatban volt
része a maga korában), az érzelmi gazdagság, a bravúrosan gazdag
hangszerelés, az áradó melodika. Témáit a mindennapi életből vette,
hétköznapi történeket beszél el zenei nyelven, főszereplője sokszor a
saját zenei témával rendelkező, mélyen érző „szenvedő asszony" (Manon,
Mimi, Madame Butterfly, Liu). A Tosca vádirat a rendőrállam ellen, a
Pillangóasszony - amelyet a magyar színpadokon egészen a legutóbbi
időkig Pillangókisasszony címen játszottak - a gyarmatosítás és a faji
megkülönböztetés ellen emel szót, a Turandot középpontjában a női
egyenjogúság áll."
(MTI, forrás: itt.)
Puccini több ízben járt Budapesten, amelyet így jellemzett:
"Gyenge cigaretta, erős bor, megértő barátok, elragadó nők. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése