2013. január 31., csütörtök

Bajza József emlékére

1804-ben ezen a napon született Bajza József, költő, kritikus, a Kritikai Lapok szerkesztője, a Pesti Magyar Színház első igazgatója, a Kisfaludy Társaság egyik alapítója, a romantikus triász  tagja.

"Vörösmarty és Toldy Ferencz kortársa és benső barátja, ezekkel együtt bátor harczosa volt ama nagy Széchenyi-korszaknak, melly a nemzet e századbeli legerőteljesebb, legeredménydusabb ébredésének volt tanuja. A mit Széchenyi és politikai hivei, példájokkal, élőszóban és irásban a közéletben vivtak ki, azt eszközlötték Bajza és társai a nyelv kimivelése, eszmék tisztitása s terjesztése, elavult s megrögzött előitéletek, bitorlott tekintélyek lerontása által az irodalom terén. Ez nemcsak elősegité amazok munkáját, de, miután irodalmat teremtett s az irodalom minden mozzanatára élénken figyelő olvasó közönséget: a később időkben kifejlett átalános szellemi mozgalomnak, mind annak, a minek elvesztését közel mult napjainkból siratjuk, mind annak, a minek napjainkban örvendünk, minden kétségen kivül Bajzáék erőteljes és öntudatos föllépése vetette meg alapját. Az egykori história-iró hálateljesen fogja ezt majdan elismerni."
(Vasárnapi Újság,  1857. november 8. 45. szám)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése