1943-ban ezen a napon született Petri György, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró.
Részletes életrajza, pályaképe olvasható a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) honlapján: itt.
"A költészet bonyolult, organikus valami, tehát nagy cezúrát nem jelent
egy évszámváltás. A költészet mint műfaj tovább él majd, s azt gondolom,
az a kicsiny tábor, amely még olvas verseket, az meg is marad. Nem
véletlen, hogy nálunk nagyobb példányszámban fogy egy-egy kötet, mint a
népességében tízszer akkora Németországban."
(Petri György: A költészet tovább él. Magyar Nemzet, 2000. január 18.)
Petri György: Mosoly
Meg fogok halni. Nem is oly sokára.
S ez olyan könnyű szédülettel tölt el,
mint ifjúkoromban – kezdő dohányost –
az erkélyen reggelente leszívott
első néhány slukk. Ez azóta elmúlt,
persze, ahogyan elmúlt annyi minden.
Hovatovább csak egy maradt velem,
de az igen, Istennek hála érte!
A szem mohó, éhes kíváncsisága,
a nézés gyönyöre, hogy minden látvány
a maga más-más módján színöröm:
egyforma szép a szurok és a csurgatott méz,
és egy kazánház tekergő csövei
burkolva üveggyapottal és sztaniollal.
Vagy egy tengerszem türkizcsöndje kék fenyők közt
és a levegő üveghidege. Egy eldobott
üres cigarettásdoboz céltalan zörgő
összevissza szálldosása az út betonján
a változó szél szeszélye szerint. A mosoly
egy besüppedt ínyű fakó banyácska arcán,
a szemzugában sárga gyantacseppként megülő könny,
valamint a feszes húsú ifjú leány
csöppnyi tokája, fogainak kimutatott fehérje,
miből, bár csak egy kissé, túl sokat mutat,
ám ez nem baj: a szépség
fűszere és forrása – a hiba.
De nemkülönben a munkásasszonyok visszeres lába,
és a piacon a halárusnő pontyvértől és harcsanyáktól
iszamos, félig elfagyott, szederjes, lilás keze –
Mert az angyal a részletekben lakik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése