2018. november 20., kedd

Filmesek a Könyvesben

Mai jó hírünk visszavisz minket az előző tanév végére, illetve a nyári szünet legelejére.
Palkó Dániel és Pethő Márk, 
12. A osztályos diákjaink 
ugyanis 
a bizonyítványosztás után pár nappal szállították a tanév egyik legnagyobb sikerét.
Megkértem Danit, foglalja össze röviden, 
mit is műveltek ők ketten a Levéltárban 
egy kamerával (vagy kettővel, nem is tudom hirtelen).
Márk és Dani a csodálkozó, de nagyon elégedett királlyal
Következzen tehát a beszámoló!

"Még mielőtt 2018-ban kitört volna a nyári szünet, előtte Márkkal belevágtunk egy nagyon érdekes projektbe. Budapest Főváros Levéltára kiírt egy pályázatot, aminek keretében betekintést kaptunk, hogy mit is csinálnak a levéltárakban, milyen szakemberekre támaszkodnak as kutatások során. A pályázat elnevezése: Kaland a levéltárban volt. Ez egy európai uniós projekt volt, melyben, ha jól tudom, öt ország levéltára vett részt. Novemberben kerül majd megrendezésre ennek a projektnek a lezárása Zágrábban és a Levéltárban készült filmek mindegyikét elviszik erre az eseményre. 
Először egy tárlatvezetésre mentünk el, ahol körbe vezettek bennünket. Még a páncélban is voltunk, ahol nagyon értékes iratokat őriznek. Egy céhes könyvet is láttunk, ami a török korból származik. A tárlatvezetésre, azért volt szükség, hogy inspirációt találhassunk a filmünkhöz. Márkkal egy zenés alapú filmen gondolkoztunk, amiben egy iratnak az útját mutatjuk be. Ezt az ötletünket meg is valósítottuk és a linken keresztül meg is lehet tekinteni. Az egészben az volt a legjobb, hogy mi mentünk legelőször forgatni, így sok időnk maradt az utómunkára. A forgatás is nagyon jó volt, mert amit elterveztünk mindenki úgy segített minket. Például, ha a páncélban akartunk forgatni, akkor beengedtek oda, és ott tudunk felvenni vágóképeket. Nagyon jó volt. Márkkal nagyon jól össze tudtunk dolgozni elejétől a végéig, megálmodtuk közösen a forgatókönyvet, a forgatásnál meg közösen vittük előre a projektet. Szakács Margit tanárnő is segített minket ebben a projektben, nagyon jó tanácsokkal látott el bennünket.
A levéltár még egy második filmnek a leforgatására is felkért minket, aminek nagyon örültünk. Ebben a filmünkben inkább a levéltárnak a működésére és dolgozóira voltunk kíváncsiak, ezért egy ismeretterjesztő filmet készítettünk, melyben két levéltári dolgozót interjúvoltunk meg. Ezt a műfajt, azért szeretem, mert az interjúalanyok ugyanazokra a kérdésekre válaszoltak, és ezáltal érdekesebb lett a film, hiszen szinte egymás szájába adták a szót.
A díjátadó ünnepségen, amire június 21-én került sor, a zsűri a dobogó második helyére „ítélt” minket, aminek nagyon örültünk. A második helyezett filmünk a zenés videó lett.
Röviden ennyi történt, meg erre emlékszem, de nagyon sokat tudtunk belőle profitálni, mint leendő filmesek." 
(Írta Palkó Dániel)

Íme az emlegetett link:

Nem kicsit megkésve, 
de annál több szeretettel
gratulálunk a film készítőink!
Reméljük, még hallunk róluk a közeljövőben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése