Gabriel García Marquez halálára

Tegnap este jelentették be, hogy 87 éves korában elhunyt Gabriel Garcia Marquez, Nobel-díjas kolumbiai író, egyebek mellett a Száz év magány és a Szerelem a kolera idején című regények szerzője.

Pályafutását 1948-ban újságíróként kezdte. A riporterkedést ugyan kedvelte, de csak megélhetési gondok miatt folytatta egészen 1961-ig ezt a mesterséget. 1959 és 1961 között, a forradalmi Kubával való rokonszenv jeleként, a Prensa Latina hírügynökségnek dolgozott Bogotában, Havannában és New Yorkban. 1961-ben elhagyta az Egyesült Államokat, ahová csak 1971-ben engedték visszatérni: ekkor díszoklevelet kapott a Columbiai Egyetemtől. 

1948-ban kezdett elbeszéléseket írni. Első regényével, A söpredékkel tíz évig házalt, míg végre 1955-ben kiadót talált rá. 1965-ben az Acapulcóba vezető úton, hirtelen megjelent előtte a "regényfolyó", melyet kora ifjúsága óta meg akart írni. Hazament, bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt, miközben családjával kölcsönpénzen élt, papírra vetette a Száz év magány-t. Ez az "eposznak", "sagának" nevezett regény a műfaj XX. századi életképességét bizonyítja. 1967-ben Argentínában jelent meg, azóta számtalan spanyol kiadást ért meg, és eddig huszonhárom országban, tizennyolc nyelvre fordították le.

García Marquez sűrűn hangoztatott nézete volt, hogy a haladás ügyét csak a legmagasabb rendű irodalom szolgálhatja. Egyébként nem teoretizáló alkat: az irodalomról, az írásról szándékolt komolytalansággal nyilatkozik. Például: "Azért vagyok író, mert szeretném, ha a barátaim kedvelnének. Azért írok regényeket, hogy a könyveimmel minél több barátot szerezzek". 

1972-ben megkapta a Rómulo Gallegos-díjat, melyet ötévenként a legjobb spanyol nyelven írott regénynek ítélnek oda. Munkásságát 1982-ben irodalmi Nobel-díjjal ismerték el.

(Forrás itt és itt.)

 

Gabriel Garcia Marquez

"Az elnyomásra, a fosztogatásra és az elhagyatottságra van egy válaszunk: az élet. Se az özönvizek, se a járványok, se az éhínségek, se a természeti csapások, de még a századok végtelen sora óta tartó örök háborúk sem tudták csökkenteni az életnek a halállal szemben keményen kivívott előnyét."

"Mindig is úgy hittem, hogy mi, írók, nem a tehetségünk miatt lettünk írókká, hanem annál a szerencsétlen körülménynél fogva, hogy nem lehetünk mások, mint amik vagyunk, és hogy magányos munkánk se több viszonzást, se több előjogot nem érdemel, mint amennyit a suszter kap azért, hogy cipőt csinál."

"Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el."

 (A Marquez-idézetek forrása itt.)