2015. január 11., vasárnap

Kazinczy-verseny a Könyvesben

 Péchy Blanka színművésznő 1973-ban elhatározta, hogy a Kazinczy-alapítványból támogatja a leendő nevelők szép magyar beszéd mozgalmát. Pécsett a tanárképző főiskolán rendezték meg a pedagógusjelöltek első országos kiejtési versenyét. 1973 óta mintegy 400 egyetemi és főiskolai hallgatónak ítélték oda a Kazinczy-érmet és a vele járó pénzjutalmat. Előtte az Eötvös Loránd Tudományegyetemen már folytak kiejtési versenyek, amelyek Kodály Zoltán kezdeményezésére indultak 1939-ben. Az első egyetemi verseny nyertese Lőrincze Lajos volt. Azóta minden évben rendeznek szép magyar beszéd versenyeket.

Ennek a nemes versengésnek komoly hagyományai vannak a Könyvesben. Ezt szeretnénk idén is folytatni. A Kazinczy-verseny iskolai fordulói a jövő héten lesznek a gimnáziumban.
A 7-8. évfolyam versenye szerdán lesz. A 16-17-es terembe 15 órára várunk minden versenyezni vágyó diákot, illetve az érdeklődő tömeget!

A 9-12. évfolyamosok pénteken mutathatják meg tudásukat a díszteremben a 14:30-kor kezdődő versenyen. Az érdeklődő, szurkoló tömeget ekkor is szeretettek várjuk!

A versenyre mindenki a saját magyartanáránál jelentkezzen! 
Minél előbb...
"Én már jelentkeztem. ÉS TE????"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése