Mert olvasni jó. Tegnap a PIM-ben
Tóth Krisztina új kötetének bemutatóján voltam. A Könyves-diákok egy része biztosan
emlékszik arra a kellemes délutánra, amikor az Írónő nálunk vendégeskedett és
izgalmas titkokat osztott meg velünk életéről, pályájáról. Most is nagyon jó
volt hallgatni őt. Először arról beszélt, hogy milyen volt az a folyamat,
ahogyan íróvá vált (a teljesség igénye nélkül) – mi is segítette ebben? Az
egyik, persze, az olvasás. Azok a szerzők, akik nagy hatással voltak rá,
például Örkény István, Mándy Iván, Móricz Zsigmond, s különösképp az a mód,
ahogyan bemutatták a világot: a sűrített ábrázolásmód, vagy a lekerekített vég,
vagy az, hogy nincs csattanó (végül is: az életben általában nincs csattanó, nem?), az, hogy két
mondatban benne van egy ember egész élete. A másik pedig a fordítás. Azoknak a hangoknak – szavaknak a megtalálása,
amelyek két nyelv, két kultúra között átjárót teremtenek.
Csuda érdekes volt, ahogyan bemutatta a Pillanatragasztó című novelláskötet
darabjait. Majdnem mindegyik címről, s így történetről megtudhattuk: hol „találta”,
hol hallotta, vagy éppenséggel kitől „kapta”. Olvasva a szövegeket akár
hallhatjuk is a hétköznapiságot a történetekben vagy a szereplők stílusában, de
persze ezek már nem egyszerű „stroryk”, mert Tóth Krisztina szövegalkotásában
irodalommá válnak. Az élet egy-egy darabját hozzák elénk, felvillantják jó és
rossz pillanatait (azért inkább rosszat), és letisztult, kerek egésszé válnak.
Olyanok – az ő hasonlatával éve -, mint egy jól sikerült fénykép: hogy mi van a
kereten kívül, az nem érdekes, mert maga a kép, illetve maga a szöveg teljes,
egész. Az olvasónak már „csak” az a dolga, hogy egy kicsit elgondolkodjon:
akkor tényleg ilyen bonyolult és szövevényes az élet?
Az.
(25 novella. És most nem másolok ide egyet se, mert nehéz a választás. De
mindegyik nagyon-nagyon jó. Nekem már van kedvencem is. Nektek lesz?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése