Szeptember 9-én megemlékeztünk az 1552-es egri ostrom kezdetéről. 1552. október 17-én reggel az egri védők szép napra ébredtek: a török elvonult a vár alól. A Felvidék kapuja megállította a török támadását.
 |
| A név szerint ismert egri hősök névsora a várban a Hősök termében |
Ahogy az ostrom elején, úgy a végén is Gárdonyi Gézát és az Egri csillagokat idézzük erre a napra és azokra a bizonyos csillagokra emlékezve:
"A következő napon nem ágyúszóra virradtak. A sátorok
ott fehérlettek a halmokon és hegyoldalakban, de törököt nem lehetett
látni.
- Vigyázzunk - mondotta Dobó -, nehogy valami csel érjen bennünket!
S a föld színe alatt az üregekhez, fenn meg a szakadékokhoz állította az őrségeket.
Mert nemigen lehetett már a fal tetején állni sehol. A
vár olyan volt, mint az egérrágta mandulatorta. Magától is omlott már
néhol a fal, ha fölül ráléptek.
Ahogy nézegetik a török sátorok különös csendességét és néptelenségét, egyszer csak azt mondja valaki, úgy vélekedésképpen:
- Elmentek...
Mint a sebesen harapódzó tűz a száraz avaron, ismétlődik a szó szanaszét a várban:
- Elmentek! Elmentek!
S egyre hangosabb örömmel:
- Elmentek! Elmentek!
Azonban a tisztek senkit sem eresztettek ki a falak közül. [..]
A török csakugyan megszökött.
Varsányi [...] elmondta, hogy a basák még egy ostromot akartak, de a
janicsárok, mikor ezt tudatták velük, a basák sátora elé csapkodták le a
fegyvereiket. S dühösen kiáltozták:
- Nem harcolunk tovább! Ha mindnyájunkat
felakasztattok is, nem harcolunk! Allah nincs velünk! Allah a
magyarokkal van! Isten ellen nem harcolunk!
Ahmed pasa ott a sereg színe előtt sírva és a szakállát tépve szidta Ali pasát.
- Alávaló nyomorult! - üvöltötte a szeme közé. -
Rossz akolnak mondtad Eger várát, juhoknak a bennük levő népet! Most
vidd a császár elé ezt a gyalázatot magad!
És csak a bégek közbevetődésén múlt, hogy a két pasa össze nem verekedett a hadsereg színe előtt.
A tisztek között is nagy volt a hiány. Veli béget
ágyon vitték el a harctérről. Dervis béget is félig agyonverten találták
meg éjjel a falak alatt.
Olyan elkeseredés vett erőt a török hadon, annyi volt
a tűztől s fegyvertől sebesült, hogy mikor a pasák kiadták a topcsiknak
a visszavonulásra való parancsot, a többi még a reggelt se várta be.
Otthagyták a sátorukat, poggyászukat, s útnak eredtek még éjjel.
Varsányi szavára mennyországi öröm szállotta meg a
várbelieket. Az emberek táncoltak. A süvegüket a földhöz csapkodták. A
török lobogókat kitűzték. Az ágyúkat kilőtték.
Márton pap a mindig nála levő kézi keresztet az égnek emelte, s az öröm őrjöngő hangján üvöltötte:
S térdre csuklott, földre borult, csókolta a keresztet. Sírt.
A harangot kiemelték a földből. A gerendát, amelyen függött, két oszlopra tették. A harangot megkondították.
Bim-bam-bim-bam!... szólt vígan a harang, s ahogy
Márton pap a piac közepén a keresztet tartva énekelt, köréje térdelt a
nép, maga Dobó is.
Még a sebesültek is elővánszorogtak a zugokból és föld alatti termekből, s odatérdeltek a többi mögé.
Azonban Nagy Lukács egyszer csak nagyot ordít:
- Utánuk! Azt a kutya irgalmát Mahomednek!
A fegyveres népnek Dobóra villan a szeme. Dobó beleegyezőn bólint.
Nosza, ahány ló van a várban, arra mind katona ugrik. Ki a várból. Elrúgtatnak Maklár felé a török után.
A gyalogosok is ki a várból a gazdátlanul maradt sátorokba. S hordják be szekereken.
Estére valamennyi lovas zsákmánnyal rakodottan tért vissza a várba.
A vár népéből háromszáz halott pihent már lenn a
közös sírban, s nyolcszáz sebesült feküdt még szanaszét a szénán,
szalmán a vár belsejében.
A főtisztek is mind sebesültek. Dobó, Bornemissza
kezén-lábán, Zoltay fekszik, Mekcsey tetőtől talpig a sebek és ütések
gyűjteménye, Fügedy három fogával áldozott Mohamednek. Buzogánnyal
ütötte ki valamelyik török. De vígan szenvedte, mert a fájósat is
kiütötték.
És seb nélkül nincs a vár népe között se férfi, se asszony. Azazhogy mégis van: a cigány.
Sukánnak az utolsó jelentése így hangzott:
- Nagyságos főkapitány uram, jelentem, hogy a várba lőtt nagyobbfajta ágyúgolyókat mind összeszedtük és megolvastuk.
- Mennyi?
- Hát ha azt nem számítjuk, ami még itt-ott a falakban van, öt híján tizenkétezer." (Forrás itt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése