2013. április 29., hétfő

A tánc világnapján

1727-ben ezen a napon született Jean G. Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet megújítója. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlése kezdeményezte táncművészet világnapjának a megtartását. 1982-ben ünnepelték először. 
Lin Hwai-min (taiwani táncművész, koreográfus, író) üzenete a Tánc Világnapján
"A hogy az Énekek Könyvének Nagy Előszava, a Krisztus előtti 10-7. századi kínai versgyűjteményben mondja: "Az érzelmek kavarognak s szavakban is testet öltenek. Ha a szavak nem elegendőek, akkor a beszéd sóhajjá alakul. Ha a sóhaj nem elég, dalra fakadunk. Ha az ének nem elég, akkor önkéntelenül a kezünkkel táncoljuk el, s a lábunkkal dobogjuk ki az érzéseinket. A tánc erőteljes kifejezési eszköz. Megszólítja az eget és a földet. Szól örömeinkről, félelmeinkről és vágyainkról. Megragadja a megfoghatatlant, fölfedi az emberek lelkiállapotát, megmutatja a népek temperamentumát és karakterét. Mint sok kultúrában a világon, Tajvan őslakosai is körben táncolnak. Őseik hite szerint így tartják távol a gonoszt. Összekulcsolt kezeik által megosztják egymás melegét, míg a közös lüktetésben együtt mozognak. A tánc összehozza az embereket. Azon a ponton jelenik meg, ahol a dolgok megsemmisülnek. A mozdulatok abban a pillanatban eltűnnek, amint megjelennek. A tánc csak ebben a röpke pillanatban létezik. Fölbecsülhetetlen érték. Magát az életet jelképezi. A mai digitális korban, a mozdulatok milliónyi formát öltenek. Lenyűgöző. De a képi ábrázolások sohasem helyettesíthetik a táncot, mert a képekből hiányzik a lélek. A tánc, az élet ünneplése. Gyere, kapcsold ki a TV-t, kapcsold ki a számítógépet, és táncolj velünk!
Fejezd ki önmagad ezen az isteni és méltóságteljes eszközön keresztül, ami a testünk! Gyere táncolj, és csatlakozz hozzánk a lüktetés hullámán! Ragadd meg ezt az értékes és elillanó pillanatot! Gyere, ünnepeljük az életet tánccal!"

A tánc világnapja alkalmából hadd mutassak meg néhányat a kedvenc előadásaimból. 
Beethoven IX. szimfóniájának zenéjére készült az Emberi himnusz című előadás. Sajnos csak egy részletet találtam belőle, de ezt is érdemes megnézni. Fogadjátok szeretettel: íme.
Aki látta, aligha felejti el Markó Iván koreográfiáját Ravel Bolero című művére: itt nézheted meg.
Hallottad már valaha Carl Orff Carmina Burana című alkotását? És láttad is? Ha nem, akkor katt ide, és engedd át magad a zenének meg a látványnak!
Jó szórakozást mindenkinek!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése