Versek bárkinek mára

Radnóti Miklós: Naptár

FEBRUÁR

Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó;
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.

Tóth Árpád: Februárius 

Februáriusban alighanem tél lesz,

Még a sóhaja is arccsippentő szél lesz,
Édesebb piros színt adva minden rúzsnál,
Békebelibb színt már sápadt háborúsnál.

Acélkorcsolyáknak finom zaja ha von,
Láthatsz boldog népet a ligeti tavon,
S láthatsz úri nyüzsgést lokálban és bárban,
S felkurjanthatsz vígan: Be jó február van!

Csak aztán, ha jégről s bálakból kilépnek,
Megmaradjon kedve a mulató népnek,
S ne lenne példájuk olvadó hóember,
Hanem igaz szívű, hűséges jóember...

Simon István: Februári szivárvány
Suhints a lovadra, Lackó,
repülj Csillag, kicsi ló;
kattog a szikrázó patkó,
villám kaszál, villogó.

Elér Sümegig gyors zápor,
pokrócot a kasra fel.
Vendel kőszobra, elázol;
a várromon eső legel.

De csak egy perc, még annyi se,
s de világos a világ,
lányok látszanak messzire,
lengő kezük hóvirág.

Február végi szivárvány
alá szalad - nézd Laci -
a tél és tavasz határán
jegenyés úton a kocsi,

s ívét a hétszín szalagnak
ragyogtatja kerekén;
szalad a Csillag,
trap-trap-trap -

és dől a fény
és dől a fény.

Szent Vendel szobra Sümeg határában